|
Ifjabb Carlo Ponti félig magyar gyerekeivel
Szabó Miklós / Népszabadság |
– A karmesteri szakma legcsodálatosabb része az, hogy nap mint nap mesterművekkel dolgozom, lángelmék örökségét ápolom – mondja. A karmester élete persze nem csak játék és mese. Legijesztőbb színpadi élményéről így mesél Ponti: – Amikor életemben először vezényeltem Mahler IV. szimfóniáját, az első tétel legelején ütemet tévesztett az első klarinét: noha nem intettem neki, ő belépett. A fafúvósok őt követték, a többiek viszont engem, így jó néhány ütemen át két részre szakadt a zenekar. A koncert előtt még gondolkodtam is, szükségem lesz-e a partitúrára, de hála az égnek, magammal vittem a színpadra, így higgadt tudtam maradni, és megkerestem az első olyan helyet, ahol korrigálhatok. Nem tehettem mást: jó hangosan bemondtam, hogy én melyik ütemnél járok. A zenészek szerencsére kapcsoltak – máskülönben elölről kellett volna kezdenem az egészet. A közönség túlnyomó többsége semmit sem vett észre ebből, bár a felvételt visszahallgatva világosan kivehető, mi történt…
Szupersztár szüleinek köszönhetően csecsemő korától hírességek vették körül. De vajon ki volt a legnagyobb hatással a számtalan ismert muzsikus és karmester közül az ifjabbik Carlo Pontira? A dirigens szinte gondolkodás nélkül vágja rá: Zubin Mehta karmester és édesapja, Mehli Mehta, aki a Bombayi Szimfonikus Zenekar, a Bombay Vonósnégyes és az Amerikai Ifjúsági Szimfonikusok alapítója.
– Tőlük tanultam meg, mit jelent karmesternek lenni. Hogy mennyi önellenőrzést igényel, hogy folyamatosan figyelnem kell a saját gesztusaimat, mozdulataimat, de még az arcom rezdüléseit is
– magyarázza. – Talán viccesen hangzik, de ilyen értelemben két nagy mesterem volt: a Mehta család és a videomagnó. A Mehta család hatására kezdtem felvenni a koncertjeimet és elemezni a rólam készült felvételeket, hogy lássam, miben kell javulnom. A felvételek segítségével objektíve figyelheti a gesztusait. – Nem mintha nagyon szeretném magam bámulni, de a karmesteri munkának ezek jelentős részét teszik ki. Úgy is mondhatnám: a videó az én harmadik szemem.
Ponti imádja Puccinit. De vajon melyik mű mellett tenné le a voksát, ha élete végéig csakis azt vezényelhetné? – A Bohéméletet választanám – böki ki némi gondolkodás után. – Amellett, hogy lenyűgözően szép zene, nagyon tetszik a szereplők életmódjának ábrázolása: a szabadság, a bohémság, és nyilván a Mimi és Rodolfo szerelmében rejlő önfeláldozás.
