galéria megtekintése

„Ez most a jó hír?”

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 01. számában
jelent meg.


Borbély Zsuzsa
Népszabadság

Döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A Radnóti Miklós Színház vezetői posztját a következő öt évben Kováts Adél, a színház társulatának tagja tölti be 2016. február 1-jétől. Lapunk telefonon érte el a leendő igazgatót.

Kováts Adél a Lear király Bohóc szerepét próbálta épp, amikor megtudta, hogy az ő pályázata nyert a Radnóti Színház igazgatói székéért. (Nádasdy Ádám fordításában Bohóc a magyar közönség által megszokott Bolond.) „A színpadról jöttem le, és a társulat nagy része ott várt.

Ahogy megláttam az arcukat, csak azt kérdeztem, hogy ez most a jó hír?

Olyan volt, mint egy meglepetés-születésnap. Főleg a kollégák reakcióját volt jó látni” – meséli.

 

Hogy miért pályázott a posztra? Egyfelől az egyéni ambíciói hajtották. Színésznőként is van még olyan szerep, amire vágyik, és érez magában erőt és motivációt, hogy irányítani tudjon egy intézményt. Másrészt az 1993 óta a teátrum tagjaként dolgozó színésznő felelősséget érez a Radnóti iránt. „Azt szeretném, hogy annak lennék a jogutódja, ami harminc év alatt megszületett. Hiszen a Bálint András-féle színháznak a része vagyok én is.Ma is ebben a társulatban játszom” – mondta, kiemelve az évek során kialakult közönség felé érzett felelősségét is.

A Lear királyban alakított Bohóc a címszereplőhöz szóló intelmeiről faggattuk, igaznak érzi-e az új helyzet fényében. A színésznő egyenként reagált a Shakespeare-sorokra.

„Amid van, azt tedd el;”

– Bármilyen pozíció betöltéséről van szó, nem kell, hogy az ember személyisége megváltozzon. Én fejlett szociális érzékkel létezem egyébként is, úgy gondolom, ezzel nem változom majd meg.

„Ne beszélj, ha nem kell;”

– Nagy érdem, ha valaki tud hallgatni. Örülök, ha én is megtanultam hallgatni, vagy megtanultam megkülönböztetni azt, hogy mikor kell hallgatni, vagy meghallgatni másokat.

„Ne adj könnyű kedvvel,”

– Itt a felelősség kérdése vetődik fel. Annyi helyre tud az ember adni, nem adhat mindenhova. Át kell gondolni, hogy amit ad, a legjobb helyre kerül-e. Az a fontos, hogy meleg kézzel adjunk. Mindig úgy gondoltam, hogy aki jó pillanatban, meleg kézzel, könnyű kedvvel és úgy ad, hogy nem vár érte hálát, az kétszer ad.

Kováts Adél a Bohóc és László Zsolt Lear király szerepét próbálja
Kováts Adél a Bohóc, László Zsolt Lear király szerepét próbálja
Dömölky Dániel / Radnóti Színház

„Falnak ne menj fejjel;”

– Az ember minden szerepében magáról is beszél. Mögé teszi a saját világnézetét. Egy kor fölött már nem megy a falnak. De sokszor épp az viszi előre a világot, hogy lázadunk és faltörő kosként megyünk előre.

– A színház milyenségében a legmeghatározóbb összetevő egy vezető személyisége, szocializációja – feleli arra a kérdésre, hogy miben és milyen mértékben különbözik majd Kováts Adél igazgatósága alatt a Radnóti Színház a Bálint András vezette teátrumtól. „Talán az is befolyásolni fog, hogy nő vagyok. Egy vezető vérmérsékletet, karaktert, ízlést is jelent. A színház ízlésbeli kérdés.

Az új színház jobban fog rám hasonlítani, mint Andrásra, de létezik egy szellemi örökség, aminek én is a része vagyok.

Nem véletlenül érzem a magaménak a Radnótit – hangsúlyozza hovatartozását Kováts Adél, aki nem fog tehát radikálisan szakítani a korábbi irányvonallal, ahogy fogalmaz, mindent, ami jó, meg akar őrizni, az általa jónak véltet pedig meg szeretné valósítani.

A Radnóti Színházat eddig is művészszínházként tartották számon, ezt a pozícióját kívánja megőrizni és megerősíteni. Egyediséget akar létrehozni, hogy még megkülönböztethetőbb legyen a művészszínházak között.

Régi-új direktorok

A Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén még három budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatának eredményéről döntött. E szerint a József Attila Színházat továbbra is Nemcsák Károly, a Centrál Színházat Puskás Tamás, a Katona József Színházat pedig Máté Gábor fogja vezetni. (MTI)

Egy 2013-as, lapunknak adott interjújában fontosnak nevezte a színház közönségbarát programjait, a közönségtalálkozókat és a Ráhangolót. A frissen megválasztott igazgató továbbra is úgy gondolja, hogy ma már nagyon igényli a közönség, hogy ne egyirányú legyen a kapcsolat közte és a színház között. „A feladat ugyanakkor az, hogy magas színvonalú előadásokat csináljunk. A részt vevő, interaktív párbeszédet, ahogy a korábbiakban is láthatták, és ahogy a pályázatomban is leírtam, folytatni fogjuk. Új formákban is gondolkodunk, de erről most még nem szeretnék bővebben nyilatkozni.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.