Koldusok és királyfiak

Az elit helyzetét azért nem látja súlyos problémának, mert a kulturális élet szerinte eredendően nyitottabb, az épp regnáló vezető réteg megcsontosodása mindig kitermel egy ellenelitet, amely előbb-utóbb áttöri a falakat. Most megítélése szerint mintha épp ebben a fázisban lennénk.

Az uniós biztos szerint Magyarország is küszködik a társadalmi mobilitással kapcsolatos problémákkal, egy XII. kerületi általános iskolásnak nyilván sokkal jobbak az esélyei a minőségi életre, mint annak, aki egy leszakadó térségben lép be a közoktatásba. A kulturális elit nyitottsága szempontjából viszont nem a mobilitás hiányát látja a legsúlyosabb gondnak, hanem a világnézeti öndefiníciók merevségéből következő párbeszéd-képtelenséget.

Az integráció egyik legalkalmasabb eszközének tekinti ugyanakkor az általa régóta támogatott Snétberger Zenei Tehetségközponthoz hasonló kezdeményezéseket. A központ eddig több mint 200 hátrányos helyzetű, roma származású fiatalnak biztosított magas szintű művészeti képzést, részben magyar állami segítséggel. „Szurkolok, hogy a képzés feltételei konszolidálódjanak, és ennek a máris nagy jelentőségű intézménynek a példája általános modellé legyen” – zárta a Népszabadságnak adott nyilatkozatát Navracsics Tibor.

Ertsey Katalin, az LMP volt parlamenti képviselője, aki jelenleg a Bristoli Egyetem PhD-hallgatója, először a kultúrafogyasztás felől közelít. Úgy látja, hogy míg az Egyesült Királyságban a magaskultúra intézményrendszere tényleg drága, a kultúrához való hozzáférés finanszírozása kiszorul a költségvetésből, a művészelit pedig a tandíjak miatt valóban egyre megközelíthetetlenebb, mégis magától értetődően veszi körül az embert a szinte ingyen hozzáférhető közkultúra. Magyarországon azonban a magaskultúrához való hozzáférés szűkülése mellett még ez a fajta közkultúra is legfeljebb csak nyomokban létezik. A két ország közötti különbséget jól példázza, hogy – szemben Magyarországgal – Angliában a múzeumok ingyenesek, bárki számára látogathatók és programjaik sokszínűek, míg itthon nemhogy nem tartoznak hozzá százezrek mindennapjaihoz, inkább lassan kiürülnek a közgyűjtemények.

A közösségi terek kiürülésének régi problémája is idetartozik Ertsey szerint. „Nagy munka van abban, hogy ennyire rossz lett a helyzet”. A fenntartók az elmúlt évtizedekben ugyanis kivonultak ezekből a terekből, és ez súlyos csapást mért a közművelődésre, „a művelődési házakban leginkább különböző vásárokat tartanak”. Ertsey szerint már a meglévő infrastruktúra, az üresen álló középületek hasznosítása is nagyon sokat segíthetne, példaként a Jurányi Inkubátorházat említette. Bristol közepén áll egy régi rendőrörs, amelyet odaadtak a város művészközösségének, ott tudták kialakítani a műhelyeiket. Az egyetem nagyterme pedig a város közösségi életének egyik legfontosabb helyszíne – meséli Ertsey. „Nálunk viszont továbbél az az ostoba szabályozás, amely a politika címszava alatt az egész közéletet, így a kulturális közéletet is kizárja az egyetemek falai közül és teljesen elszigeteli őket a környezetüktől, holott normális esetben az egyetem a közösség agya és szíve.”