Liu egyébként rövid időn belül egyébként rendesen bevásárolt, több mint 130 milliót költött az elmúlt 1-2 évben, igaz, inkább keleti tárgyakra. Nemrég Hongkongban
kissé megbotránkoztatta a publikumot, amikor egy árverésen egy 600 éves kínai porceláncsészéből szürcsölt teát, közvetlenül azután, hogy kifizetett érte 36,3 millió dollárt (átszámítva több mint tízmilliárd forintot).
Ha a taxisofőrrel csak most ismerkedett is a nyugati közönség, a cipőárus hosszú évtizedek óta fontos és ismert szereplő volt a műtárgypiac színpadán. Alfred Taubman, a Sotheby’s volt elnök-tulajdonosa szegény zsidó emigráns család fiaként, cipőárusként kezdte ugyanis amerikai karrierjét, majd építészként és 1947-től folyamatosan épített műtárgykollekciójának forgatásával annyi pénzt keresett, hogy 1983-ban, 125 millió dollárért megvehette a Sotheby’st.
Az ő nevéhez fűződik a konzervatív cég modernizálása, még akkor is, ha 2002-ben mélyrepülés következett a számára: 9 hónapos börtönnel, 7,5 millió dolláros pénzbüntetéssel. A vád a versenyszabályok megsértése, a jutalékokra vonatkozó árkartell kötése volt a konkurens Christie’szel. A magát mindvégig ártatlannak valló Taubman 2005-ben visszavonult, majd idén tavasszal, 91 éves korában elhunyt. Gyűjteménye, amelyet a világ legtekintélyesebb magánkollekciójaként tartottak számon, az őszi árverések fő attrakciójaként került kalapács alá. Köztudott volt, a legendás néhai elnök kivételes ízléssel használta pénzét, és élt a saját kereskedőház adta „terülj, terülj, asztalkám!” lehetőségével. Az örökösöket minden bizonytalanságtól mentesítette az árverezőház, amely 500 millió dolláros garanciát tett a mintegy 500 darabos gyűjtemény mögé.
Ez a fogás egyébként tovább hangosította a vitát, amelyben a műtárgypiacon egyre inkább terjedő garancia intézményének hasznát szembesítik a vélhető károkkal. A mostani sorozat kétmilliárd dollárt érő anyagából egymilliárdnyi érték gyakorlatilag el volt adva, még mielőtt a kikiáltó licitre szólította volna a nagyérdeműt.
Ekkora összegre rúgott ugyanis a garancia, amelyet vagy az aukciósház, vagy egy meg nem nevezett harmadik fél biztosított az eladó számára arra az esetre, ha a műtárgy az előre kikötött minimumáron nem találna vevőt. Ily módon majdhogynem közömbös, mi történik az árverési teremben. Színház az egész, amelyben a játék egy bennfentes hálózat privilégiuma.
Nem tudni, hogy a kalapács koppanásának ki a szerencsés nyertese: a licitáló, az aukciósház, a garanciát biztosító befektető, vagy az eladó. luralkodott a bennfentes kereskedelem, ami a pénzmosás, az ármanipuláció és az adóelkerülés melegágya – állítja több műkereskedő mellett jó néhány pénzügyi szakértő.
De visszatérve a New Yorkban már lezajlott eseményekhez, a Taubman-gyűjteményből származó 420 millió dollár elmarad az 500 milliós garanciától, de hogy ennek a kárát ki viseli, azt egyelőre homály fedi. Ugyanakkor garancia nélkül talán soha nem került volna a nyilvános piacra ez a kivételes anyag, és ennek a távlatokban lehet nagy jelentősége. Napjainkban egyre kevesebb kivételes érték kerül kalapács alá spontán kényszerből, az árut fel kell kutatni, és az értékek birtokosát meg kell győzni, aminek egyetlen eszköze a pénz. A közönség pedig meghálálja a kivételes értékeket. Így a Taubman-kollekció sztárja, a már említett Modigliani-portré 25 millió dolláros becsértékén jócskán túllépve, 42,8 millióért kelt el. Tizenkét tételt adtak el tízmillió dollár felett, a Modigliani mellett Kooning, Rothko és Picasso művei 20 millió dollár feletti árat értek el.
|
| Amedeo Modigliani: Paulette Jourdan portréja |
Még egy tematikus anyag emelkedett ki a „mezei” rendezvények sorából. A Christie’s, amelynek májusban már rekordot fialt az Arccal a múlt felé gyakorlatát meghirdető tematikus válogatás – akkor 179 millió dollárért kelt el egy Picasso – most, a Modigliani-akt apropóján, The Artist’s Muse (A művész múzsája) címmel építette fel kínálatát. 24 kép kelt el, a 170 milliónál is drágább Modigliani-akt (Nu couché) ugyancsak garantált mű volt: az eladó, Laura Mattioli Rossi 100 millióra bizton számíthatott. Az összesen 491 milliót termő est sikerképe volt még Lichtenstein Nurse című alkotása – 95,3 milliót adtak érte. Ugyanakkor Willem de Kooning, Lucian Freud, Degas és Jasper Johns múzsái nem keltették fel a közönség érdeklődését.
De a különösebb ideológia nélkül összerakott impresszionista és modern válogatások is tartogattak igazi csemegéket. Így több Picassót, köztük a kék korszakból származó kabarétáncosnőt, a La gommeuse-t is a kivételes várakozás övezte. A képet 1984-ben hárommillió dollárért vásárolta meg Bill Koch amerikai milliárdos. Most 67,45 millió dollárt fialt az erotikus, ám kissé hervadt nő, igaz, egy kis plusszal a hátoldalán, amelyre a 2000-ben történt restaurálás derített fényt: ott Picasso barátja, Pere Manach látható finoman szólva egzotikus pózban.
Az említendő leütések közé kívánkozik még Van Gogh műve, a Paysage sous un ciel mouvementé (Táj viharos ég alatt), amelynek másolata most – véletlen aktualitásként – a Kieselbach Galériában is megtekinthető. Akár az eredeti is itt lóghatna, magyarázta Molnos Péter művészettörténész, a kép ugyanis Nemes Marcell gyűjteményét gazdagította, de amikor a pénzszűkébe került gyűjtő 1918-ban felajánlotta megvételre az államnak, az a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatta iránta.
Nemes végül Párizsban értékesítette, egy elegáns autó áráért, 7200 frankért. A múlt héten 54 millió dollárt, vagyis 15 milliárd 606 millió forintot adott érte egy gyűjtő.
Nemes Marcell egykori gyűjteményét gazdagította hajdan Gustave Courbet Harisnyás aktja is, amely ugyancsak kalandos utat járt be, mielőtt a New York-i aukcióra eljutott. Nemes 1910 körül vásárolta, majd 1913-ban, Párizsban aukción értékesítette 36 ezer frankért. A vevő Paul Cassirer berlini műkereskedő volt, de a megbízást Hatvany Ferenc adta. Hatvany Hunyadi úti villájából orosz katonák zabrálták el, majd egy szlovák orvoshoz került, akinek a hagyatékából visszakerülhetett a Hatvanyakhoz, akik 2005-ben adták el a mostani értékesítőnek. Most 15,3 millió dollárt ért a festmény.
Korántsem teljes válogatásunkból nem maradhatnak ki a kortársak, amelyek most is szolgáltak meglepetésekkel. Persze lehet, hogy csak itt, a mi kis világpiactól elszigetelt zugunkban tudunk elcsodálkozni, Cy Twombly 1968-ban „összefirkált”, ám a szakértők által kivételesnek mondott blackboardján, amely leginkább talán valamiféle dróttekercsre emlékeztet. A kép mindenesetre 70,5 millió dollárt ért meg valakinek. 2015-ben ez volt a Sotheby’s legmagasabb leütése, miközben Twombly festményének mostani eladója, Audrey Irmas 1990-ben 3,85 millió dollárért szerezte meg a képet. A bevétellel saját, szociális igazságosságot szolgáló alapítványát gyarapítja. Ugyancsak a Sotheby’s kortárs rendezvényén, alig egyperces licitet követően 47,5 millió dollárért kelt el Andy Warhol 1972-es Mao-portréja, amely utoljára 1996-ban forgott aukción, akkor egymillió dolláros áron. Amúgy Warhol piaca, az eufória után, egy kissé megtorpanni látszik, ennek egyik jeleként a 40-60 millió közötti értékre becsült Négy Marilyn csak 32 milliót ért a Christie’snél, miközben ugyanezt a képet tavaly a Christie’s európai tanácsadó testületének egyik tagja 44 millió dollárért szerezte meg.
|
| Vincent van Gogh: Paysage sous un ciel mouvementé |
A sikerdarabok közé iratkozott fel az Andrew Parker Bowlest, Károly herceg feleségének, Camillának előző férjét megörökítő Lucian Freud-festmény, amely 35 millió dollárt ért. Szépen fialt Jackson Pollock 1949-es vászna: a 22,9 millió dollárért elkelt műért az eladó mindössze 5,3 millió dollárt fizetett 2003-ban. És végül egy különleges rekord: Louise Bourgeois 1996-ban megkomponált Pók című szobra, amelyet a Christie’s székhelye, a Rockefeller Center bejáratánál láthatott a közönség, a jutalékkal együtt 28,2 milliós árral a legdrágábban elkelt, nő által alkotott szobor címét vívta ki.
A kivételes művek kivételes áron forogtak, miközben a derékhad nagyjából az alsó becsérték közelében teljesített – summázták az elemzők a 2,3 milliárd dolláros forgalommal záró New York-i aukciókat. Az üzenet inkább pozitív – egyeztek ki a krónikások, akik szerint
a piac változatlanul erős, de szelektívebbé vált, és ez jót tesz minden szereplőnek.
A kínai pénz volt a hajtómotor: a két Modigliani mellett keleti kézbe kerültek Giacometti-, Bacon- és Magritte-művek is, de New Yorkból Genfbe átugorva egy hongkongi milliárdos, Joseph Lau aukción soha nem látott árat, 48,5 millió dollárt adott a Sotheby’snél egy 12,03 karát súlyú kék gyémántért. Ugyanő egy 16,08 karátos pink kőért a Christie’s-nél 28,7 milliót fizetett ki.
