Maga a könyv hihetetlen hosszú és aprólékos, páratlanul érzékletes leírásokban mutatja meg, hogy minden szabadság reménye végső soron: illúzió. Így kapcsolja össze Nádas a testeket a XX. századi magyar és német nagytörténelemmel a legelején és aztán az óriás szöveg minden sorában. És persze visszautal a nyitány az előző nagyregény kezdetére, amelynek kitüntetett helyszíne, egyik főszereplője a fal mögötti Kelet-Berlin: „Utolsó berlini lakásom Kühnertéknél volt, kinn Schöneweidén, egy vadszőlővel befuttatott villaház első emeletén” – indul az Emlékiratok könyve, amelyben egy férfiszerelem szabadságkeresésének elbukása zajlik közvetlenül a fal mögött, azaz a fal „árnyékában”.
|
A még létező fal mellett Rosztropovics gordonkázik
Stringer / Reuters |
Kertész Imre hasonló tapasztalatról számol be egyik esszéje nehezen feledhető soraiban. Mint mondja, „1962 késő tavaszán”, közvetlenül a fal felhúzása után járt először Kelet-Berlinben, ahol a keletnémet katonák egyenruhája és modora a régi Wehrmacht-katonákéira emlékeztette. „Amikor az egységes Németország – sőt az egységes Európa – eszméje is szép álom volt még csupán, sokak szemében Berlin tűnt a legeurópaibb városnak, és éppen a fenyegetett helyzete mutatta annak. A kelet-berlini Leipziger Strassén sétálva, ahová »odaátról«, a Springer Verlag magas épületének villanyújságjáról úgyszólván bekacsintottak a szabad világ tiltott hírei, az emberen úrrá lett a csalóka érzés, hogy nem is Nyugat-Berlin van körülfalazva, hanem a faltól innen kezdődő, s a Jeges-tengerig terjedő egész, hatalmas monolit Birodalom. Sosem felejtem el a nyári alkonyatot, amikor elveszetten álltam e sivatag szürke világának végén, az Unter den Lindenen, elnézve az útakadályokat, a kutyás őrséget, az »odaát« felbukkanó kíváncsi turistabuszoknak a fal fölé magasodó tetejét, s az éppen kigyulladó fényszórók mintha egyenesen totális rabságom szégyenét világították volna meg.”
A fal mellett
A berlini fal egyik oldalát megközelíteni sem volt tanácsos, a másik oldalon azonban a lehető legközelebb rendeztek be éttermeket, szórakozóhelyeket, galériákat, és végig az építmény hosszában graffitikkel díszítették.
Néhány méterre tőle kilátótornyokat is felhúztak, amelyekről meg lehetett lesni a Német Demokratikus Köztársaság fővárosának életét. Sokáig emlékezetes marad 1989. november 9., a nap, amikor kiderült, hogy a fal többé nem gátolhatja meg a keletnémet polgárok átjutását a másik oldalra – ekkor óriási örömünnep kerekedett.
Két nappal később pedig az orosz emigráns, Msztyiszlav Rosztropovics, a kor talán legnagyobb csellistája elsétált a fal mellé, kölcsönkért egy széket, és elkezdett játszani. Rosztropovics egész életében a szabadságot tekintette vezérfonalának, így aztán az embereket összekapcsoló művészi erő kifejeződésére nehéz volna ennél a gesztusnál megrendítőbb példát találni.
A fal onnan
A kiszolgáltatottság, közelség és szabadsághiány az utóbbi évtizedek jelentős magyar irodalmának egyik alaptónusa volt. Ennek a Magyarországon messze túlterjedő közép-európai perspektívának a fonákja jelent meg a nemrég meghalt Günter Grass fordulat utáni, 1995-ös könyvében, amelynek címe, Nehéz kérdés, az egyik legfontosabb német házasságtörési regény, az Effi Briest zárómondatát idézte. Grass a fal leomlása utáni eseményeket, a német egyesítés politikai folyamatát sok tekintetben problémásnak tartotta, és ezzel botrányt kavart. A könyv szállóigévé vált kijelentése, hogy „ebben a tökéletlen világban egy kényelmes diktatúrában éltünk”.
|
A nagy füzet vasfüggönyjelenete
Forrás: Budapest Film |
Az emberiség legfontosabb vonatkozó történelmi építménye a kínai nagy fal. Közép-Európában ez is sajátos jelentést vett fel Franz Kafkánál: A kínai nagy fal építése című novellában az építés végtelen nagyszabásúsága, kivitelezhetetlensége mutatkozik meg, a mindig elhúzódó törvény és saját sors, amelynek nem kerülhetünk a birtokába.
Egy másik óriás, Jorge Luis Borges Kafkát értelmezve már arra jut, hogy a Fal voltaképpen a Halált kívánta megállítani. A Fal egyszerre jelenti a körülhatárolt, biztonságos végességet és a remélt és félt végtelent.
Migránsgyűjtemény Bécsben
A bécsi városi múzeum (Wien Museum) az osztrák főváros legújabb kori történetének, a vendégmunkások érkezésének tárgyi emlékeivel bővíti gyűjteményét. Fotókat, történeteket és személyes emléktárgyakat várnak az ötvenes évektől Bécsbe érkező migránsoktól a Migration sammeln (Migrációt gyűjteni) elnevezésű projekthez. A cél, hogy 2016 közepéig olyan gyűjtemény jöjjön létre, amely megmutatja a bevándorlás hatását a város társadalmi fejlődésére.
