1956-ban is kiharcolta magának a börtönt. Végig bizonytalan státuszban töltötte azokat az éveket is, amelyekben lefolytatta korszakos jelentőségű kutatásait. Miután feltárta és néven nevezte a magyarországi szegénységet, kivezették őt a magyar társadalomkutatásból, publikálási lehetőségekből és végül az országból. A szabadsággal együtt jött haza, s a szabadság utána halt.
Szabadelvű és szegénypárti volt. Belátta és hirdette, hogy a kapitalizmus nem garancia ugyan a szegénység felszámolására, de csak az alkalmas rá. A magyar kapitalizmus hajnalán megjósolta, eljön az idő, amikor a piaci kapitalizmust egyre többen meg akarják dönteni, és azok nagyon vészterhes idők lesznek.
Kemény módszertani szempontból is forradalmasította a magyar szociológiát. A terepmunkán, résztvevő megfigyelésen, strukturált mélyinterjúkon át tárta fel, hogyan gondolkodnak, élnek az emberek, miként determinálja a szegénység az életet, hogyan működnek a túlélési stratégiák.
A Kemény által kinevelt, a legkeményebb társadalmi valóságba beleedzett, „tornacipős" csapat alapozta meg a diktatúra ellenzékében a társadalom alsó rétegei felé forduló civil mozgalmakat, mindenekelőtt a Szetát. Ők képviselték a távlatos és realista szegénységenyhítő stratégiát, amelyre nem volt vevő senki. Ezért is vagyunk ott, ahol.
Zolnay János, az ELTE szociálpolitikai tanszékének tanára egy kistérség példáján bemutatta, hogy a fejlett világ egyik legszelektívebb oktatási rendszerében, a magyarországiban vannak olyan részek, ahol már csak kasztosodásról lehet beszélni. Az óvodától kezdve szelekciós pontok biztosítják, hogy roma és nem roma gyerekek csak alig keveredjenek. Akkor is, ha ez a nem romák számára nem jelent jobb iskolát, sőt. Az iskolai választóvonalak az életüket sikeresen menedzselő, jómódú romák számára is átléphetetlenek. Bárhogy él, bármit tesz: másik kaszt.
Kertesi Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora nagyon bonyolult és fáradságos eljárással kimutatta, hogy döbbenetes mértékben megnőttek a különbségek a roma és nem roma népesség között, szinte minden fent sorolt szempont szerint. Miközben a nem roma népességnél jelentős javulás érzékelhető, a romáknál mintha a kilencvenes években megállt volna az idő.
Kemény István már a hetvenes években feltárta a magyarországi szegénységet
