Kazánt az ördögnek

– A groteszk és a színházi látvány komponálásának szabadsága. Gyerekként egyszemélyes báb- és árnyjáték-előadásokkal őrjítettem meg a családomat. Például egyetlen nagyra törő előadásban az egész magyar történelmet eljátszottam. Édesanyám különben tanított bábosokat társastáncra, gyakran lelkendezett, milyen fantasztikus emberek, és látva az érdeklődésemet, el is vitt az előadásaikra.

Lőrinc László Veres Viktor / Népszabadság

– Gyerekkori bábos karrierje után sosem akart bábművész lenni?

– Amikor ez szóba jöhetett, akkor már nem. De továbbra is érdekelt. Blattner műfajban, technikában, stílusban roppant sokoldalú volt. Rengeteg mindent kitalált, bábtechnikai szabadalmai voltak, képes volt egy előadáson belül – akár egyszerre – többféle technikát használni. Ez akkor ritkaságszámba ment. Mondták azt is róla, hogy ő a modern európai bábjátszás atyja, ami túlzás, de Franciaországban mindenképpen ő adta a kezdő lökést a művészi bábszínház reneszánszához. A francia és német szakirodalom egy része is így tartja számon. Ma a müncheni bábmúzeumban egy nagy tárlóban csak az ő együttesének, az Arc-en-Cielnek (Szivárvány) bábui láthatók. Amikor 1929-ben először megjelentek egy bábfesztiválon, a tradicionális társulatok közül kitűnt az övé az avantgárd figuráival. Például az egyik számban konstruktivista, különféle színekkel átvilágított táncosnők mozogtak és labdáztak. Nem volt szöveg, a közönségnek viszont leesett az álla. Blattner utóbb azt mondta, azért vették be őket a programba, mert nagyothallott a szervező: nem vette észre, hogy alig beszélnek franciául. Fél-egy évvel később alakultak meg az első hasonló francia társulatok. A művészek Montparnasse negyede és a diákok közeli Quartier Latin-je olyan közönséget jelentett nekik, ami Pesten nem volt meg. Blattner szerencséje, hogy nem volt rászorulva a jegybevételre. Sokszor ingyenes előadásokat is adott.

– És miből élt?

– Iparművészetet is tanult Münchenben, és Párizsban elvette feleségül Sulyok Helént, aki porcelánfestő volt. Balázs Béla darabjához, A halász és a hold ezüstje egyik „szereplőjéhez” fejlesztett ki egy speciális marhabél-kikészítési technikát Blattner. Sárgás, zsírpapírhoz hasonló anyagot nyert, ami hátulról megvilágítva a holdra hasonlított. Innen merítve az ötletet, ebből az anyagból speciális kikészítésű lámpaernyőket csinált, és a feleségével mintákat pingáltak rá. Jól ment a bolt, neves áruházaknak is adott el belőle. Autója volt a harmincas években, bérelt egy műteremlakást. Amit nem éltek fel, az bábszínházra ment. Ez a fajta polgári egzisztencia a párizsi magyarok többségének nem jött össze.

– Miért hagyta el az országot, és miért Franciaországba ment?

– A húszas években vonzó helyszín volt a művészeknek Párizs. Éppen 1925-ben pedig sokan utaztak ki megnézni a párizsi iparművészeti világkiállítást. Blattner is ezért ment. Úgy adta ki a házát Budapesten, hogy legalább három hónapra Franciaországban marad, de negyvenhárom év lett belőle. Első leveleiből eufória sugárzott: szabad a légkör, rengeteg barátot talált, izgalmas művészi törekvésekkel találkozott, és néhány hónapon belül az egzisztenciáját is megteremtette. A modernitás, az útkeresés mellett a tradíció is érdekelte. Ha a korábbi századokban betiltottak valamit, bábokkal el lehetett mondani. Blattner például egy ilyen hagyományos szabadszájú, III. Napóleon korában született darabot is bemutatott, ami erősen társadalomkritikus volt. Vitéz László-szerű pimasz kesztyűbábos figurákra épült. Két szereplő az embereknek fűt-fát ígér, mindenre ad gyógyszert, sőt boldoggá teszi őket a szérumaival. Az átvert vevők pénzéből pompás kastélyban élnek. Egy idő után persze jön a számonkérés. Az egyik bemártja a másikat, így menekül meg, a másik további csalásokat eszel ki. A legnagyobb veszély, hogy a felesége a pokolban is utoléri. Pont akkor, mikor ott az ördöggel arról tárgyal, milyen kazánt tudna neki beszerezni. Át akarja verni az ördögöt is.

– Három évtizedig írta a könyvet. Mi tartott ilyen sokáig? Ennyire misztikus Blattner élete?

– Azért volt közben egy 24 éves szünet is. A szakdolgozatomban kezdtem Blattner magyarországi tevékenységével foglalkozni 1985-ben, aztán ösztöndíjjal kutattam a folytatást Párizsban. Még egy-két évig dolgoztam a szövegen, de 1990-ben az akkor induló Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba mentem tanítani, és saját tankönyveket, tanterveket írtunk. Ez nagyon izgalmas volt, és mellette nem maradt időm Blattnerre.

– Az AKG-ban nyilván nem évtizedekig írt könyvet.

– Hát nem, de mindig volt valami új sürgős feladat. Az újabb lökést a Blattner halálának 40 éves évfordulójára szervezett konferencia adta 2007-ben. Itt egy jeles lengyel bábtörténész tartott előadást, és 8-10 olyan tévedés volt a szövegében, ami nem lett volna, ha olvassa a tanulmányomat.

Blattner Géza és 1929-es előadásának „táncosnői” OSZMI Bábtár

– Miből gondolja, hogy nem ön tévedett?

– A lengyel tudós nem ismerte azokat a magyar nyelvű forrásokat, amelyekkel én dolgozhattam. Mikor szóvá tettem neki, azt válaszolta: honnan tudhatná, ha nem jelentettem meg? Teljesen igaza volt, úgy éreztem, felelősségem, hogy befejezzem a könyvet. Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója felkarolta az ügyet, a könyv gazdájaként pedig melléállt Lakos Anna. Az NKA-tól kaptunk annyi támogatást, hogy az már nekem is kényszerítő erejű volt. A helyzetet nehezítette, hogy a korábbi kutatásaim jegyzetanyaga régi cédulákon volt, ezek egy részét már nem értettem, újra utána kellett járni. A pauza nagy előnye viszont az volt, hogy most már hozzákutathattam az interneten, ami 1990-ben még nem létezett.

– Sok anyagot talált a neten?

– Rengeteget. Például kérdéses volt, ki hatott Blattnerre a pályája elején. Valóban a bécsi Teschner vajang-előadásai, ahogy Németh Antal írta? Az már 1986-ban kiderült, hogy ez tévedés. Blattner 1918-1919-ben mutatta be első budapesti produkcióját két festő társával. Ehhez különben Kosztolányi Dezső és Balázs Béla is írt műsorszámokat. Teschner színházát ezzel szemben csak évekkel később ismerte meg. Visszaemlékezéseiben megemlítette viszont Ernst Moritz Engertet, akinek szűk körben előadott szecessziós árnyjátéka nagy hatással volt rá. Az internet előtti időkben szinte semmit nem találtam Engertről. De amikor most bepötyögtem a képkeresőbe a nevét, két másodperc alatt a müncheni művész árnyainak százai ugrottak elő. Itt rögtön lehetett látni a rokonságot. Azután kerestem Blattner egyik munkatársáról, Marie Vassilieff párizsi orosz képzőművészről is információt. 1927-ben ő készítette a Coupole kávéház freskóit, Picasso barátja volt, a Montparnasse neves személyisége. Érdekeltek a bábjai. Találtam egy André Kertész-fotót egy netes aukción, melyért horribilis összeget kértek. A képaláírás: Marie Vassilieff egy ismeretlen férfival. Az ismeretlen férfi pedig nem volt más, mint Blattner.

– Ezek szerint elég sokat kellett nyomoznia.

– Igen, és persze rengeteg félrevezető nyom is akadt, meg sok hiány. Tucatnyi neves párizsi magyar képzőművésszel közösen bemutatta Blattner az 1937-es világkiállításon Az ember tragédiáját. A fennmaradt díszlettervek, a leírt elképzelések rendkívül izgalmasak. De magáról a kész előadásról egyetlen francia cikket sem találtam. Ami azért furcsa, mert Blattner gyűjtötte a produkcióiról megjelent írásokat. Még arról a báboperáról is készült lelkesedő cikk, amelyet csak egyetlenegyszer játszottak. Vagy egy háromperces szkeccs apró mozzanatáról, ahogy külön zsinór mozgatta egy báb nagylábujját, mely kilógott a cipőjéből. De Az ember tragédiájáról nem leltem egyetlen érdemi kritikát sem. A magyar beszámolók pedig néha megtévesztőek voltak. Találtam például egy cikket egy párizsi előadásról: „1929-ben megnyílt egy magyar bábszínház Párizsban, és a műsoron csupa magyar író darabja szerepel, Tóth, Kolozsvári, Halász, Lakner művei.” Nos, A. Tóth Sándor és Kolozsvári Zsigmond nem írók és nem írtak darabot. Zseniális bábuik szerepeltek a produkciókban. Halász pedig nem szerző, hanem az egyik darab főszereplő figurája volt. Lakner meg nem lehetett más, mint Blattner, csak félreértette a nevet az újságíró.