Első látásra hátborzongató. Azt írták a plakátra a negyvenes-ötvenes évek fordulóján, hogy "A népnek, nem a tőkéseknek építjük az országot!" Ott a hivatkozás is: a Magyar Kommunista Párt III. kongresszusa követelte.
Miként azt is, hogy államosítsák a "közösséget kiuzsorázó mamutvállalatokat", illetve az állam ellenőrizze a bankokat és a külkereskedelmet.
A munkát minden dolgozónak!-szlogent meg lehet feleltetni Orbán úr egymillió új munkahelyes ígéretének.
Hátborzongató, hogy ennyi idő után is mennyi áthallásra van lehetőségünk. Ilyen egyszerűen, ilyen célratörő plakátdumával ma Rogán Antal, Németh Szilárd és Selmeczi Gabriella szokta elvarázsolni hallgatóságát. A népet, ahogy annak idején nevezték. A polgárocskákat, akik a történet végén zemberekké átlényegülve elalélnak a rezsicsökkentés propagandájára.
Kérdezhetnénk, hogy mi változott itt, elvtársak? De nem kérdezzük, mert tudjuk, hogy sok minden másképp van. A kommunista párt a háború után szétrombolt országban a burzsoázia ellen küzdött, Rogánék az érdekillatú újburzsoáziát - azaz magukat - építik. A dumát csak kölcsönkérik, ez lehet az áthallás oka.
Ennél talán érdekesebb, hogy a kollektivizmus klasszikus plakátjait 1983-ban vették elő, s egy tárlaton mutatták meg az érdeklődőknek. Ki tudja, mennyi lehetett a beugró? A friss ezerforintossal (rajta Bartók Bélával) bizonyára nem illett fizetni. Lengyelországban megszűnik a szükségállapot, a ceglédi művházban Cseh Tamás énekli a Frontátvonulás dalait, a Győri Rába ETO nyeri a focibajnokságot.
Szép lassan repedezik a fal, de azt, hogy a Kádár-rendszer valaha is véget érne, kevesen hiszik el. William Golding az irodalmi Nobel-díjas (Walesa a Béke-díjas), sokan elolvassák itthon a Legyek urát. Jó könyv, teljesen alkalmas az áthallásokra.
Hogy mit gondolhattunk '83-ban az öreg plakátokról? Borzongást, hideglelést válthattak ki az idősebbekből, nevetésre húzott száj lehetett a reakció a fiatalabb generáció részéről. A szocialista futurizmus markáns vonásait magán viselő grafikák hatásosak lehettek, a kommunisták a család-gyár-munka-béke-nyugalom komplex üzenetével operáltak. Omladozott a rendszer, de még állt.
A Fidesz idős kommunistái, régi munkásőrei, magas posztig jutó elhárítótisztjei pontosan el tudnák mesélni, milyen óvatosnak kellett lenni, ha valaki beszélni kezdett: még '83-ban is. Nem voltunk persze NDK, jó filmek készültek (Könnyű testi sértés, Szerencsés Dániel, A kutya éji dala), leküzdöttük az analfabétizmust, közel százmilliós példányszámban jelentek meg könyvek, s vertek ugyan bennünket az angolok és a dánok, de a focink miatt még nem kellett szégyenkezni.
Zoránnal szólva langyos sört ittunk, de nekünk így is jó volt.
Pontosabban: jobb, mint akkor, amikor a '83-as tárlat plakátjait legyártották.
