Csakhogy amikor az ügyeletes orvosi rendelőben megröntgenezték, rosszul állították be a röntgengépet, ami így, tágabbra véve a fókuszt, némi betekintést engedett a sípcsontjára is, és itt kezdődött a baj. Kiderült, a kificamított bokát ugyan elég néhány napig felpolcolva pihentetni, a sípcsonton talált elváltozások azonban komolyabb kivizsgálást igényelnek. A komolyabb kivizsgálásoknak komorabb végeredményük lett, megszületett a diagnózis: László Barbara rákos. Amiből ő, ugribugri kislányként először csak annyit érzékelt, hogy sokszor nem kell iskolába mennie, örült, ha olykor az orvosi procedúrák miatt kihagyhatott néhány órát, annál is jobban, ha egy egész napot. Valami szivacsos dolog van a sípcsontomon, mondta, ha betegségéről kérdezték, és megvonta a vállát. Majd elmúlik.
Néhány behatóbb vizsgálat után egyértelmű lett: a bal lábából
el kell távolítani a betegség gócpontját, azaz sípcsontot, ám mivel egy növésben lévő gyereknél ez nem pótolható orvosi fémmel, komolyan felmerült az is: bal lába nélkül éli tovább az életét.
És itt lépett be a történetbe dr. Szendrői Miklós ortopédus professzor, aki szokatlan lépésre szánta el magát. Egy addig nálunk még sohasem végzett kísérleti műtét keretében kioperálta Barbara bal lábából a beteg sípcsontot, amit nem fémmel, hanem a jobb lábából ugyancsak kioperált szárkapocscsonttal helyettesített. Attól kezdve Barbarának már csupán kilenc évet kellett eltöltenie gipszben és különféle műanyag merevítőkben ahhoz, hogy a sípcsontját helyettesítő szárkapocscsont az új helyére fészkelődjön, megerősödjön és átvegye az eltávolított sípcsont szerepét. Valamint, hogy kiderüljön: a valóság néha kegyes, megengedi, hogy különös képességű és szokatlanul nagy elszántsággal bíró orvosok egy új élet reményében sikeresen rendezzék át a sors által szerkesztett, ember elnevezésű puzzle-t.
2.
Amikor elmúlt a nyár és László Barbara elkezdte a hetedik általánost, lekerült lábáról a valódi gipsz, annak helyét műanyag lábrögzítő vette át. Olyan műanyag lábrögzítő, amely egyebek mellett a műanyag palackok összegyűjtött és újrahasznosított kupakjaiból is készülhet, hogy értelmezzük végre Barbara bevezetőben idézett mondatát.
A lány életében egészen máshová kerültek a hangsúlyok, mint ahol addig voltak. Először is, a tolószékes időszak után lábra kellett állnia – jobb lábra. A ballal a következő években meg sem érinthette a földet. Keservesen (jobb) lábra állt tehát, és bicegett járókerettel, később megtanult mankóval közlekedni, a bal lábát meg állandóan a levegőben tartani. Megtanulta, hogy a „csont nélkül" kifejezés nem csupán egy kosárlabdában alkalmazott fordulat. Egyáltalán: tudomásul vette azt is, hogy számára a sport immár nem a kosárlabda és a lovaglás, hanem a gyógytorna. Megtanulta továbbá becsülni a csinos női ruhák helyett a bő szabású (a lábát rögzítő műanyagot elrejtő) „deszkás nadrágokat", a „kegyetlen" gyógytornászokat és az igazi barátokat.
14 éves volt, amikor egy máskor talán észre sem vett, apró otthoni baleset következtében eltört az évek óta óvott, erősített, új „sípcsontja". Műtétek megint. Ezúttal a csípőlapátcsontjából vettek ki egy darabot a barkácsoláshoz. Az épülés újabb évei következtek, maga volt a csoda, amikor évekkel később a bal lábát először a földre helyezhette, hát még, amikor a szalagavatóján már (igaz, egy kisebb rögzítéssel) táncolhatott is. Végül bekövetkezett a legnagyobb csoda is:
20 éves korában végleg eldobhatta a különféle lábrögzítőket.
3.
Betegségének évei alatt csak annyi körvonalazódott benne a jövőjéről, hogy a divattal szeretne foglalkozni, vonzotta a divattervezés. Az érettségi után beiratkozott egy vonatkozó iskolába, egészen pontosan nem is divattervező lett, hanem stylist.
2008-at írtunk, Magyarországon akkoriban beszéltek először erről a munkáról, egészen addig egy fotózás vagy egy színpadi megjelenés összképét különféle divatszakemberek barkácsolták össze – úgy, ahogy. Összetett, érdekes munkának ígérkezett, amelynek lényege szerint ízléses és szakmailag is hiteles egységbe kellett terelnie egy-egy fotóalany vagy színpadi előadó hajviseletét, ruháját, sminkjét és az őt körülvevő enteriőrt. László Barbara előtt aztán kibomlott ez a világ a maga teljességében, megismerte a határterületeit is.
Az iskola elvégzése után a Tivoli Színházban dolgozott színpadi öltöztetőként. Ez sokkal jobban tetszett neki, mint a stylist mesterség. Tetszett a környezet, tetszett a jelmezek segítségével kézzelfogható közelségben feltáruló divattörténelem. Közben egy sminkes, kozmetikus iskolát is elvégzett. Amelynek gyakorlati képzésére egy véletlen folytán került Sipos Zitához, aki a divat világában a legkomolyabban vett sminkes szakember. Tanuló lett tehát nála, ami azzal járt együtt, hogy dolgozhatott vele a különféle televíziós show-műsorokban, legelőször az Összeesküvők című párkereső realityben.
Végül a smink, valamint a kozmetika világában horgonyzott le, és később dolgozott számos nagy nézettségű tévéműsorban, így a Megasztárban, a Nagy Duettben, a Sztárban Sztár címűben és több népszerű színpadi produkcióban, egyebek mellett a Játékkészítőben, a Ionesco-féle Makbettben és az Őrült nők ketrecében. Hogy milyen volt? Sűrű és izgalmas. Mert mi más lehetett, amikor négy perc alatt kellett egy dobost átalakítania a KISS együttes dobosává, hogy aztán az őrült munka után az adásban egyetlen pillanatig se mutassa a kamera... És lehetne mesélni azokról az átalakításokról, amelyek során fekete bőrű énekessé kellett átsminkelniük egy-egy fellépőt, hogy aztán a reflektorok kegyetlen melegében a csoki – élő adásban – percek alatt olvadt karamellává változzon. És lehetne mesélni az említett szép színházi munkákról is, amelyek bizonyára éppúgy hozzátettek a sikerhez, mint a színészek játéka.
4.
László Barbara nemrég a 24. Beauty Forum Make Up Magyar Kupájának győztese lett, így jövőre ő képviselheti Magyarországot a Beauty Forum nemzetközi versenyén, ami átlagolvasónak tán nem sokat mond, aki viszont járatos a divatszakmában, most alighanem elismerően bólogat.
A hazai verseny fókuszában a 80-as évek állt, a versenyzők annak divatját, színvilágát igyekeztek megjeleníteni. Nagyon precízen, a 80-as évek modorában elkészítették egy modell sminkjét, majd beadták az így elkészített tervet, azaz a modellt ábrázoló fényképet. A verseny szűk ötven perce alatt kellett aztán a megjelent modellt hajszálra ugyanolyanra sminkelniük, ahogy az előzetes fényképen kinézett. De úgy, hogy egy porszem, egy színárnyalat sem lehetett más. Ám erről legyen elég ennyi, ehhez mi nem értünk, idő rágta, hervadó kinézetünkkel is meg vagyunk elégedve, így aztán mi már sohasem fogjuk megtanulni a csinosság, pláne a csinosítás fortélyait, miközben azt azért elismerjük, hogy a női szépészet bizonyos ízléses és visszafogott keretek között rendben lévő dolog. Sőt: mesteri teljesítmény is lehet.
Mi inkább az életszeretetet és a kitartást fogjuk ellesni László Barbarától. Azt a hitet, ami átsegítette őt a nehézségeken, az olykor már-már kilátástalannak tűnő életszakaszokon, azt a mosolyt, ami az arcáról manapság már szinte letörölhetetlen, azt a kedvességet, amivel közlekedik a sztárok világában. Boldogan él a férjével, a betegséget nagyjából elfelejtette, sőt. Azóta, ha óvatosan is, de edzőtermekbe jár, ismét lóra ült, orvosok most ne figyeljenek – még vágtázott is. Úgy emlékszik, nem volt benne félelem. Szerinte az élet igenis szép. Márpedig, ha ő mondja, neki elhisszük, és ünnepélyesen megígérjük, hogy
apró-cseprő problémáink miatt nem nyafogunk többet soha.
Névjegy
László Barbara kozmetikus és sminkes Budapesten született 1989-ben. Betegsége miatt 11 éves korától közel tíz évig gipszben, különféle rögzítőkötésekben élt, közben a Werk Akadémián szerzett stylist diplomát Ezután a Tivoli Színházban öltöztetőként dolgozott, majd – saját szalonján kívül – sminkesként a Megasztár, az Összeesküvők, a Nagy Duett, a Sztárban Sztár című sorozatokban, valamint a Játékkészítő, a Makbett és az Őrült nők ketrece című színházi darabokban. Nemrég sminkesként megnyerte a 24. Beauty Forum Make Up Magyar Kupáját.
