Indulatos impresszionizmus

S tovább, a laza ecsetkezelés, a finom reflexek felfedezhetők és felfedezendők Koszta leglíraibb, leggyöngédebb művein, a mesteri portrékon is. A Muskátlis kislánynak nemcsak a ruhája, nemcsak a virágja, hanem a pirosas arca és a még pirosabb orra is ettől a festésmódtól lesz élettel teli, aminthogy a másik főműnek, a Tányértörlő nőnek még az egyébként plasztikus, és becsületesen mélyülő tányérja is türelmetlenül odanyomkodott, s közben a fehéret olykor színnel derítő ecsetnyomokból kerekedik ki.

Ami mégis megkülönbözteti, mi több, tiltakozva elutasítja az impresszionizmussal való azonosítást, az a portréknál a lélektani, esetleg társadalmi meghatározottság. A muskátlis gyereklány végtelen ártatlansága, a tányértörlő feleség iránti szemérmes szeretet, a Piros kendős lány fejkendős-felnőttes parasztkomolysága – csupa olyan plusztartalom, modell-festő viszony, amelyre a klasszikus impresszionizmusnak – a klasszikus magyar Nagybányának sem – sosem volt szüksége. És ez a – mondjuk így – realizmusigény, amely módosítja, változtatja, lényegében ellenkezőjére fordítja a technikát, még inkább felfedezhető a többi kép érzelmi telítettségében.

Legfeltűnőbb jele ennek Koszta legendás sötét ege. Az érett művek sosem fekete, de csaknem mindig mélyszínű, már nem is a felhőktől, hanem az azokat érzékeltető türelmetlen ecsetjárástól változatos háttere. Amelynek zaklatott sötétkékjéhez, időnként horzsolt, izzó fehérjéhez, de mindig drámai-súlyos létéhez rendeződnek a mester egyébként pompás és bőséges színei. A jobbára fehér házfalak, amelyek sütnek és vakítanak a súlyosan barna zsúp- és nád-, meg a nehéz rózsaszín cseréptetők alatt, a száradó ruhák, amelyeknek sűrű-nehéz sárgája, rózsaszínje csaknem leszakítja a szárítókötelet.

A kukoricatörők ingét-blúzát a napfény bontja fel, a kukoricaszáron végigfut a fény, de minden elem súlyosabb és indulatosabb, mint az impresszionizmus. Koszta festői indulata ez, az a „felindulás”, amelyet ő maga jellemzett így, amely nélkül nem festett volna. Hogy ez az indulat mennyire volt a parasztsággal azonosítható (a parasztság mely rétegével?), kivált lázadó, mint sokszor, sokan feltételezték – erre nemigen találunk utalást a szentesi tanyán valóban félparaszti életmódot folytatómester bőséges hagyatékában. Érzelmi ereje hasonlítható a Móricz-prózáéhoz, az kétségtelen. Akárcsak Szőnyi, Bernáth piktúrája a Nyugat parnasszistább irodalmához, esetleg Aba Novák festészete az anekdotás Uz Bencéhez.