Imádnak játszani

Szöllősy Judit: Szerintem fennmaradtok. Te írtad a Jól áll nekem az élet című dalban: „a tegnap dallama ugyanúgy szól ma”. Nézegettem a videóitokat: megkapott benned a zeneiség és a természetesség, játékosság. Hogy biztonságban érzed magad a bőrödben, amikor énekelsz. Végül is, mitől jó egy zenekar, egy irodalmi mű vagy egy belső tér? Ugyanattól: hogy minden a helyén van.

Vitáris Iván: Így van. Lehet, hogy nem tökéletes, de nem tudsz elvenni, sem hozzáadni.

Szöllősy Judit: Amikor hallgattalak benneteket a YouTube-on, észre se vettem, elkezdtem táncolni. Jó zenére nem lehet nem táncolni. Látványosan tudok szenvedni, ha hangversenyre megyek, és egy helyben kell ülnöm. Nem értem: alig bírom ki, hogy ne mozogjak, körülöttem viszont mindenki olyan, mintha karót nyelt volna.

Magazin: Hogy tetszik a mai húszasok hetvenes évek-revivalhangulata?

Szöllősy Judit: Nekem nagyon. Ami jó és maradandó történik a kultúrában, valahonnan jön, és valahová tart. Iván mozdulataiban látom Mick Jaggert, zenéjében, szövegében Johnny Casht, Nick Cave-et, egy kis Szörényit, egy kis Bródyt is, ami nem jelenti, hogy olyan, mint ők...

Teknős Miklós / Népszabadság

Vitáris Iván: De kapaszkodót jelentenek. Tegnap játszottunk Keszthelyen, és ugyanerről beszéltünk. A Led Zeppelin azért lett az, ami, mert a tagjai szerették Muddy Waterst meg Howlin’ Wolfot. A Stonesról ugyanez elmondható: az első lemezükön alig volt saját szám, a régi bluesokat értelmezték újra.

Szöllősy Judit: T. S. Elliot írja Tradíció és egyéni tehetség című híres esszéjében: nem tudsz újat alkotni, ha nincs meg benned a tradíció. Azt vettem észre, hogy a legjobb irodalmi művek nyelvtől függetlenül részei egy bizonyos közös tradíciónak.

Vitáris Iván: Ez érdekes felvetés. Amikor megvettem Örkény egyperceseit németül egy rokonomnak, nagyon féltem, hogy nem fogja érteni, mert annyira magyar. De nagyon tetszett neki.

Szöllősy Judit: Több egyperceskötetet is válogattam és fordítottam, volt, ami már 14 kiadást megért. Kaptam leveleket Törökországból, Indiából, Indonéziából, Ausztráliából. Engedélyt kértek, hogy egy-egy egypercest tanítsanak, rövidfilmet forgassanak belőle, színpadra állítsák. Minden, ami jó, az igaz, és mert igaz, érthető.

Magazin: Találkozott már lefordíthatatlan szöveggel?

Szöllősy Judit: Igen.

Magazin: És mit csinált?

Szöllősy Judit: Lefordítottam,

legalábbis megpróbáltam. Feszegetem a határokat. Ettől izgalmas ez a szakma. Parti Nagy Lajos-szöveg volt, az ő nyelve speciális eset – kicsit régies, kicsit vidéki, népmesemotívumokkal és -fordulatokkal kombinálva a mai magyar világ tükrözése érde­kében, bár még ennél is izgalmasabb a helyzet. „Ahoj, fújjátok meg az öszves kürtöt, szóvivőt, dörögjön a taps, a riaria, a rákaifilip!” De hetekig gondolkodtam Esterházy Harmonia caelestisének első mondatán is: „Kutyanehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” Pofonegyszerűnek tűnik, de ebben a mondatban benne van az egész mű és Péter ars poeticája is. Nem szerettem volna bagatellizálni.

Vitáris Iván: Az anyukám, Heltai Olga filmfordító ugyanezt csinálja: néha napokig agyal egy poénon.

Szöllősy Judit: Új zenét kell adni egy szövegnek, mert egy másik kultúrában lehet, hogy egy más zene fogja ugyanazt a hatást kelti. Ezért szeretek fordítani: nagyon jó játék, és én imádok játszani. Meg téged is, ahogy játszol. (Nevet)

Teknős Miklós / Népszabadság

Magazin: Más érzés magyarul énekelni, mint angolul?

Vitáris Iván: Igen. Pont olyan, mint amikor háromévesen az anyanyelvemen szólnak hozzám. Megtanultam nagyon jól németül, de máig él bennem az érzés, hogy gyermekként ez valami távoli zagyvaságnak tűnt a számomra. A közönségen is érzem, mit jelent, amikor magyarul éneklünk. Ringasd el magad – ezt hogy adom át más nyelven? Angolul úgy fordították, hogy rock yourself away.

Szöllősy Judit: Aú… Annyira rossz, hogy az már imádnivaló. Egyébként nézd meg magatokat a YouTube-on: máshogy mozogtok, amikor angolul énekeltek. A magyar közönség amúgy túlontúl szövegcentrikus.

Magazin: Tetten érhető a fordító a szövegekben?

Szöllősy Judit: Évekig azt hittem, hogy nem, és büszke voltam rá, hogy szerényen meghúzódom a háttérben.

Vitáris Iván: A stílust nem lehet levetkőzni.

Teknős Miklós / Népszabadság

Szöllősy Judit: Na, de kedvesem, én ebbe nem gondoltam bele! A Corvina kiadóban dolgoztam szerkesztőként, amikor a kolléganőm valami angol szöveget olvasva azt kérdezte: Judy, ezt nem te fordítottad? Dehogynem, mondtam, de honnan tudtad? Rám nézett és azt mondta: hát ez te vagy. Nagyon megsértődtem, azt hittem, nem vagyok jó fordító.

Vitáris Iván: A feldolgozás akkor jó, ha jobb, vagy máshogy jó, mint az eredeti. Ahogyan Bródy János mondta: a dal azé, aki játssza.

Szöllősy Judit: Erről eszembe jut, amikor Babitsot megkérdezték, melyik a legszebb magyar vers, azt mondta, Shelley: Óda a nyugati szélhez, Tóth Árpád fordításában.