Ilyet csak maximalista zsenik alkotnak

A szépség és a marketing

A rejtély titkát a fesztivál ugyancsak díszes vendége, Nagyváry József, a texasi A&M Egyetem egykori biokémia- és biofizika-professzora is megkísérelte elénk tárni, habár nem maradéktalanul. Ingyen nem teszi közzé legkülönlegesebb kutatási eredményeit – tudatta előadása egy pontján meglehetős derűt keltve a zsöllyében, de sok érdekességet így is megosztott velünk. Mielőtt tudományos fejtegetésekbe bocsátkozott volna, mindjárt felhívta a figyelmünket néhány világi tényezőre, amely önmagában is rengeteget dobott a hangszer respektusán. A valaha készült 1100 Stradivari mindenekelőtt gyönyörű és hibátlan – mutatott rá, ellentétben sok más produkcióval, de különösen például a hasonkorú Guarneri-hangszerekkel. A másik ok, hogy rengeteg hangszert készített, a nagy számok törvénye is neki dolgozott tehát, a harmadik, hogy csak a legjobban sikerülteket tartotta meg (a többit elégette).

A háromszáz éves siker negyedik kulcsa egy különleges üzleti modell volt, Antonio mester saját találmánya, tudniillik a hegedűit nem hegedűsöknek árulta, hanem királyi udvaroknak, bankároknak, grófoknak és hercegeknek, ebből adódóan az instrumentumoknak óriási pedigréjük lett, már a kezdetektől nagyon magas áron forogtak. Hírük messze szállt, és egy idő után a gazdag virtuózok is elkezdték vásárolni őket, mert akkor még megtehették. Ezek a kiváló zenészek akár 100-200 ezer órányi minőségi játékot is beletettek a hegedűkbe. Ez a megállapítás elsőre kicsit meredeknek tűnik, de nem az, mert mint tudomásunkra jutott, minél többet játsszák a hegedűt, a fasejtek annál jobban egymáshoz „csiszolódnak”, a fiatalkori pattanások, szakadások, zajok eltűnnek. Konklúzió: az új hegedű eleve nem szólalhat meg úgy, mint az öreg.

Az elengedhetetlen bórsav

Mint a kémiai elmélet képviselője, Nagyváry szilárdan vallja: a Stradivarit anyagainak minősége határozza meg. Mindenekelőtt a lucfenyő, amelyet a maestro idejében a folyókon úsztattak le az Alpokból , Velence közelébe. Stradivari mindig a legjobb, legdrágább faanyagot használta, amelyet a legkiválóbb kortárs cremonai patikusok konzerváltak. De mivel? Nagyváry vizsgálatai kimutatták, hogy a Stradivarikban jelentős mennyiségű bórsav van, ennek pedig egyik legrokonszenvesebb tulajdonsága, hogy keresztkötéseket képez a fa cellulóz- és hemicellulózláncai között, és ezáltal megerősíti, egyidejűleg pedig megkönnyíti a fát – a hang ettől máris tisztább és briliánsabb lesz. A kutatások azt is igazolták, hogy az alapanyagot kemencében hevítették, voltaképpen még tovább roncsolták, ami, bár elég rosszul hangzik, szintén hozzájárult a nagyszerű hangzáshoz.

Baráti Kristóf (fehér ingben) évek óta az 1703-ban készült Lady Harmsworth hegedűn játszik Fotó: Lang Róbert

Nagyváry ugyanakkor felhívta a figyelmet: számos CT-vizsgálat bizonyítja, hogy a legtöbb Stradivari-hegedű belül különböző korokból származó faflekkekkel van kibélelve. Ezek eredetileg a sérült részek javítására szolgáltak, de közben kiderült az is, hogy minél több ilyen kis ragasztott fadarab van a hangszerben, az annál jobban szól. Másképpen: a fennmaradt 600 Stradivari hangjának már nincs túl sok köze a 300 évvel ezelőtti hangszerekéhez. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a múzeumon kívül hasznosuló Stradivarik már puszta megjelenésükben is jócskán eltérnek az eredetiektől. A mester barokk közegekbe, kisebb terekbe, leginkább afféle kamaramuzsikálásra szánta alkotásait, amelyeknek 99 százalékát az új igényekkel jelentkező kortárs zene elvárásaihoz igazodva a XIX. században alaposan átépítettek.

Mint a Stradivarikkal sok évtizede bensőséges viszonyt ápoló Rácz Pál babérkoszorús hegedűkészítő mestertől tudjuk, a bélhúrra tervezett hangszerekre a muzsika polgáriasodásának korában feszesebb fémhúrokat szereltek, hogy a koncerttermekben is elég erősen zengjenek. Ahhoz azonban, hogy a konstrukció elviselje a beavatkozást, egyebek mellett meg kellett hosszabbítaniuk a nyakhosszt és a nyakállást, és a gerendának nevezett alkatrészt is erősebbre kellett cserélniük. A Stradivarik eszerint alig több mint 150 éve nyerték el mai akusztikai paramétereiket. Rácz Pál mindezzel együtt mélységesen egyetért a megállapítással, hogy Antonio Stradivari zseni volt, páratlan ízlésű maximalista polihisztor. Felhívta ugyanakkor a figyelmünket, hogy mindemellett nagyon jókor volt nagyon jó helyen. Cremonában már vagy kétszáz éve gyűlt a tudás, fejlődött, tökéletesedett a hegedűkészítés művészete, amikor ő megjelent. A mesterség éppen az aranykorát élte Észak-Itáliában.

Tények és tévhitek

Antonio Stradivari (cca. 1644–1734) a lombardiai Cremonában született, élt és alkotott. Egy másik legendánál, Nicola Amatinál tanult, saját műhelyét 1680-ban nyitotta meg. Hangszerein egységesítette a fa falvastagságot és -hajlítást, ő volt az első, aki hangszereinek tervezésekor az aranymetszésből indult ki, ami a már sorolt erények mellett a könnyebb hangszerkezeléshez is hozzájárult. Kortársainál nagyobb hangsúlyt helyezett az esztétikumra, különös tekintettel a lakkozásra. Vannak, akik ennek a különleges lakkozásnak tulajdonítják a kiváló hangzást, Nagyváry professzor szerint ez az irány azonban zsákutca. A Stradivarik lazúrja valóban pazar és finom, a maga korát jóval megelőző színvonalú, de a modern tudomány nem igazolta, hogy a felvitt rétegeknek bármilyen hatásuk lenne a hangra. (Ráadásul a Stradivarik nagy részén a lakk már csak nyomokban fedezhető fel.)

Más kutatások szerint a különleges minőség egyik fő oka a középkori „kis jégkorszak”, amelynek köszönhetően a legegészségesebb fák évgyűrűi sűrűbbek, tökéletesen arányosak lettek. ­Rácz Pál mindezen túl emlékeztetett, hogy természetesen nem csak a luccal szemben volt kérlelhetetlen ez a páratlan ember: a máig haladó hagyomány szerint a hangszer többi részét (a hátlapot, nyakat, a fejet és a kávát) is a legkitűnőbb anyagból állította elő, jelesül szigorúan a tápanyagban szegény talajú boszniai hegyek kevés napot kapó északkeleti lejtőin növő öreg juharfákból, azoknak is az alsó másfél és három méter közti részéből. Ez a legszebb, legerősebb és persze akusztikailag is a legideálisabb alapanyag az egész kontinensen, ennek megfelelő az ára is. Rácz megmutatott nekünk egy darabot, amelyből két hátlapot tud majd megformálni. Ezer eurót fizetett érte.