galéria megtekintése

Hozsanna néked, modernitás!

2 komment


Csepelyi Adrienn

Nyáron a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatják be Eötvös Péter és Esterházy Péter Halleluja című oratóriumát, amelyet itthon november 24-én láthatunk a Müpában. A közös művet kíváncsian várja a világ: hogyan tud együttműködni a kortárs kultúra két nagy egyénisége? Ha húzásra kerül a sor, ki lesz a főnök, és ki a beosztott? Exkluzív páros interjú

Minek köszönhető a manapság kissé szokatlan műfajválasztás?

Eötvös Péter: A Bécsi Filharmonikusok felkérése kimondottan oratóriumra szólt. Nekem csak az volt a kérésem, hogy Esterházy Péterrel közösen dolgozhassak. Volt boldogság, hisz mindenki ismeri, úgyhogy megkérdeztem Pétert, mire ő megkérdezte, mi az, hogy oratórium. Jól mondom?

Esterházy Péter: Így volt vagy sem, jól hangzik. Mindig szívesen vagyok a bunkó futballista.

 

Eötvös Péter: Találtunk egy közös témát, a prófétát, és Péter rábukkant egy Sankt Gallen-i bencés szerzetes, Notker Balbulus történetére. Zenész volt és költő, történetíró a IX. században, később szentté avatták. És ahogy a neve mutatja: dadogott.

Esterházy Péter: A dadogás egyrészt akusztikailag érdekes. Másrészt, akinek nehezére esik, annak fontos a szó, és minden lélegzetvételével felmutatja ezt a fontosságot.

Nem túl profán téma ez egy orató­riumhoz?

Eötvös Péter és Esterházy Péter profán műve szól Istenről, az Isten hiányáról, prófétáról és angyalról
Eötvös Péter és Esterházy Péter profán műve szól Istenről, az Isten hiányáról, prófétáról és angyalról
Móricz-Sabján Simon

Esterházy Péter: Profán, de nem túlságosan. A műben szó esik Istenről, s közben az Isten hiányáról is. Szinte semmiről nem tudunk úgy beszélni, hogy ne legyen kérdőjel mögötte. Ezekről a nagy dolgokról különösen nem. Ez nem jelent cinizmust, sőt: éppen a dolog komolyan vételét jelenti.

Eötvös Péter: Ráadásul ez egyértelműen világi oratórium, hol­ott prófétáról meg angyalról szól. Emiatt is jellegzetesen esterházys.

Egy korábbi interjúban azt mondta: a versnek több köze van az angyalokhoz, mint a prózának. Mi a helyzet a megzenésített prózával?

Esterházy Péter: A legjobban azt szeretjük, ha régi interjúkkal konfrontáltatnak bennünket! Mit is gondoltunk akkor? Mindig foglalkoztatott, mit történik olyankor a szóval, ha zene közelébe kerül. Mi lesz az énekelt szöveg értelmével? Mennyire marad meg vagy válik a zene részévé? Ki beszél? A zene vagy a szó? Mi történik, ha a szöveg társművészetekkel kapcsolódik? A festő Szüts Miklóssal közös könyvem, A bűnös kapcsán sokat gondolkodtam ezen: keletkezik-e egy új nyelvtan, amelynek az elemei hol képek, hol szavak?

Eötvös Péter: A prózai színházban abban nevelkedtem, hogy mivé válik az írott szöveg a színész szájában. Ott ehhez jön még a díszlet, a jelmez. Itt mindezt nekem kell megteremtenem a zenei anyaggal, a karakteradás is az én feladatom.

Milyen karaktert adott Notkernek?

Eötvös Péter: A próféta tenor, mert ez a hangfaj alkalmas a dadogásra. Mellette van egy angyal, ő teszi fel a kérdéseket, amikre a próféta megpróbál válaszolni. Igaz, többször előfordul, hogy a dadogás miatt­ a dolgok megtörténnek, mire ő a próféciája végére ér. Kettejük égi-földi viszonya az oratórium motorja. Péter cigarettafüstös, mély hangú angyalfigurát talált ki.

Mint Marlene Dietrich, a kék angyal?

Esterházy Péter: Ez világítással könnyen megoldható.

Eötvös Péter: Nem közönséges, de szlengben beszél, és hát hogy is mondjam...

Esterházy Péter: Alkoholproblémái vannak.

Gondolom, a kórus sem mindennapi...

Eötvös Péter: A kórus egy kis közösség hangja a társadalmon belül, amely arra van ítélve, hogy hozsannázzon, hallelujázzon. Nagyon szeretne kitörni ebből, keményen beszól, véleménye van a jelenetekről, az angyalról, a prófétáról. Öntudatos.


Jól érzem, hogy ez aktuálpolitikai olvasatot is lehetővé tesz?

Eötvös Péter: A zongorakivonatot egy magyarul tudó német készítette; elküldtük a német fordítást Salzburgba meg Bécsbe, és a ­reakció egységesen az volt: hát ez nagyon magyar! Én ebben nem látok semmit, mert innen nézem. Az biztos: hiányzik belőle az a németekben meglévő elvárás, hogy a szakrális témákkal tiszteletteljes távolságot tartson. Ez a mű nem tartja a távot, hanem megteremti a tiszteletet. Részben ezért kértem a salzburgiaktól, hogy ajánljanak olyan narrátort, akiben a közönség megbízik.

Esterházy Péter: Látja, milyen fantasztikus szempont? Akinek a színházhoz nincs köze, ilyenre soha nem gondolna. Jó érzés, hogy az ember nincs egyedül, mert egyébként egy író bárhogy forgatja, egyedül van.

Eötvös Péter: A Vígszínház a legjobb iskola volt: 17 évesen belém ivódott, amint Páger Antalnak mondja Horvai István rendező, hogy menj ki; gyere be; menj ki még egyszer, most gyere be újra. Minden bejövetel különböző, és Páger kiválasztja magának a legjobbat.

Esterházy Péter

Kossuth-díjas, József Attila-díjas író. Budapesten született 1950. április 14-én. Legismertebb művei: Termelési-regény (kisssregény), Harmonia Caelestis, Utazás a tizenhatos mélyére. 2007-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Másként ír az író, ha megzenésítés céljából dolgozik?

Esterházy Péter: Péter mutatott nekem ritmusokat, ami azért is volt megdöbbentő tapasztalás, mert nem vagyok muzikális. Nyeglén azt mondom, megértem, hogy az őseim miért alkalmazták Haydnt: kellett a házba egy muzikális ember. A meghúzás munkája nagyon nagy élmény volt, bár én csak beosztott meghúzó lehettem. Péter gondolkodásában egyszerre van jelen az anyagszerűség és valami arcátlan gyakorlatiasság. Nagyon szeretem ezt a fajta kézművességet, szoktam is úgy látni a saját szakmámat, hogy az ember kalapálja a mondatokat. Hasonló élmény volt Gothárral filmet csinálni: beintett, hogy na, akkor most 12 másodperc férfibeszélgetés. Az eredeti szövegnek – amit akár dramolettnek is hívhatnék – a töredéke, a tizede maradt meg. Kérdés, mit jelent a töredék? Attól az, ami benne van, vagy attól, ami nincs?

Áradó, sokszorosan összetett mondatai miként tudnak együttműködni Eötvös Péter tömény, lepárlott zenéjével?

Eötvös Péter: Hát ezt jelenti a töredék. Az írott szöveg más időben van, mint a színpadon, zenével megformált, úgyhogy a húzás nem kivonatozást, hanem sűrítést jelentett: zenei tartalmú szövegrészeket kellett választani. A narrátor segít áthidalni az egyes részeket, ő közvetít a koncertközönség felé, ami más, mint a színházi publikum.

Esterházy Péter: Nem biztos, hogy magyarázat, de az én belső mozgásaimra utal valamelyest, hogy az utóbbi két könyvem címe Egyszerű történet. A második kötetre mondhatjuk is, hogy egyszerű, az első ennek a csődje. Mindenesetre van az egyszerűségre vonatkozó vágy bennem. Ha úgy veszem, hogy Péter művészete ilyen irányú provokáció, akkor ennek én szívesen elébe megyek.

Zenei nyelve gyakran szélsőségesen alkalmazkodik a történethez: az Angyalok Amerikában például­ a musical világát idézte. Most a szakrális zenéhez nyúlt?

Eötvös Péter: Összegyűjtöttem, amennyit csak tudtam a meglévő hallelujákból, ezeket a töredékeket a kórus szólaltatja meg bizonyos szituációkban. Az egyik legrégebbi Monteverdié, de van Muszorgszkij, Mozart, Bruckner, Händel, ami ugye a legközismertebb, de Bach is. Ezek nem csupán idézetek: jelentőségük van.

Eötvös Péter

Kossuth-díjas, Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, karmester, professzor. Székelyudvarhelyen született 1944. január 2-án. Korunk legjelentősebb operaszerzőinek egyike. Legismertebb operái: Három nővér, A balkon, Angyalok Amerikában, Az ördög tragédiája.

Ez például közös pont: Péter prózájában rengeteg a kikacsintás, ami bizonyos alapműveltséget is feltételez.

Eötvös Péter: Igen, és állandóan ugrik az időben. A halleluja-töredékek sem kronologikus sorrendben szerepelnek. Tanulságos egyébként, hogy a szavak nyolcszáz év alatt megváltozhattak, de én ugyanazokkal a hangokkal dolgozom, mint Notker. Néhány művét meg lehet találni az interneten, úgy szólnak, mint bármi, ami mai. A YouTube fantasztikus dolog! Hozsanna, halleluja!

Esterházy Péter: A zene organikusabban tudja használni az idézeteket, mint a próza. Ám ha arra építünk, hogy fel kell ismerni őket, belecsúszhatunk egyfajta ki mit tud?-ba. Egyre élesebben feltehető kérdés, ami összefügg a műveltség új struktúráival – hogy manapság már nem létezik kánon –: mi van, ha semmit nem ismer fel az olvasó? Hogy működik az a szöveg, ami erre épít?

Eötvös Péter: Az is érdekes problematika, hogy az olvasónak saját tempója van. Akármilyen szót le lehet írni, ha nem érti, visszamegy, és újraolvassa. Színpadi műnél viszont a zeneszerző feladata megadni a haladás sebességét. Ez akár szereplőnként is különbözhet: az Egri csillagokban például az ember máshogy olvassa Vicuskát.

Esterházy Péter: Picit lassít.

Én Gergőnél lassítottam...

Esterházy Péter: Zárójel: azt gondoltam, hogy ha az Egri csillagokat a fiam kezébe adom, az tuti dolog. A Miklós nevű gyermek becsülettel elment húsz-harminc oldalig, majd megállt. Mondom, mi a baj? Hát, papa, lassú. Micus, Vicuska is lassú? Vicuska is lassú. Azóta ez nálunk alapmondás.

Milyen zenét hallgat írás közben?

Esterházy Péter: Olyat, amire nem kell figyelnem, ami hangfüggönyként működik: négy gyerekkel élek, akik igen helytelenül életjeleket produkálnak ahelyett, hogy csendben volnának. A célra legalkalmasabb a bécsi klasszikus kor, de a hatvanas évekbeli blues is jó: Janis Joplinba mindig belebotoltatom magam. A Mercedes-Benz végén a nevetés! Mindig mondom, olyat szeretnék írni, mint az: benne van a rémület is.

Most, hogy így összeboronáltuk a zenét az irodalommal, boronáljuk össze Esterházy Péter szenvedélyével, a futballal is: állítsák össze a zeneszerzők grundfocicsapatát!

Esterházy Péter: Bachot nyomjuk be a kapuba.

Eötvös Péter: Csak úgy odaáll, és abból nem lesz gól.

Esterházy Péter: Hátul legyen Jeney, Sáry, Vidovszky – ez majdnem olyan jól hangzik, mint Moldova verhetetlen tizenegye! Előre meg benyomjuk Mozartot és a faterját.

Eötvös Péter: A fater a bíró. De nálam is Mozart a csatár.

És ki legyen az edző?

Eötvös Péter: Karajan.

Esterházy Péter: Nyilván. Vagy kinevezték, vagy megszerezte magának az állást.

Eötvös és Esterházy oratóriuma

Közös oratóriumot írt a Bécsi Filharmonikusok felkérésére Eötvös Péter és Esterházy Péter. A Halleluja – oratorium balbulum című négytételes művet júliusban mutatják be Európa legrangosabb komolyzenei fesztiváljainak egyikén, a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A magyar közönség november 24-én, a Művészetek Palotájában hallhatja először a német nyelvű darabot, amelyről – előzetesen – Salzburgban és Bécsben is az volt az egybehangzó vélemény: hát ez nagyon magyar! A Halleluja főszereplője egy „nem szokványos” próféta, Notker Balbulus (Dadogós Notker) Sankt Gallen-i bencés szerzetes, költő és történetíró, valamint egy formabontó angyal. Ennek ellenére Eötvös Péter lapunknak elmondta: nem egyházi, hanem világi oratóriumról van szó, többek között ettől igazán esterházys mű. A hagyományos oratóriumokban megszokottakkal ellentétben a Halleluja kórusa igencsak öntudatos.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető