galéria megtekintése

Hova tovább, Betűfaló?

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 12. számában
jelent meg.


Bárkay Tamás
Népszabadság

Nem tudni, folytatódhat-e szeptembertől a hallatlanul sikeres iskolai olvasás-népszerűsítő program, a Betűfaló, melyet a humántárca által e célra elkülönített pénzből finanszíroz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A Betűfaló programot a Meseutca című portál munkatársai indították 2012-ben.

Majd én eljátszom!
Majd én eljátszom!
Fotó: Kurucz Árpád

Both Gabi, Edinger Katalin, Széni Katalin és Tamás Zsuzsa sokat foglalkozott a kötelező olvasmányok kérdésével, s olvasóvá nevelő programot szerettek volna létrehozni, melyben a pedagógusok és a gyerekek is más szempontok alapján ismerkednek meg a kortárs gyerekirodalommal, mint azt a klasszikus regula diktálná.

Egy mintaprogramban – amelyet négy budapesti iskola alsó tagozatában végeztek – kiderült, hogy az elgondolás célba talált: a tanítók nem érezték tehernek a művek közös feldolgozását, sőt, kreatívabbá tette őket az újfajta megközelítés. A gyerekek pedig néha még azt is elfelejtették, iskolában vannak. Nem úgy tekintettek az olvasásra, mint valami penzumra, megoldandó feladatra: közösségi élményként élték meg. Ehhez – a könyvek gyerekbarát témáján, stílusán, humorán kívül – hozzájárultak azok a drámajátékos szemléletű feladatok, melyeket külön opcióként ajánlottak a betűfalósok.

 

A feladatok többsége megmozgatta a diákokat, örömmel rajzoltak, énekeltek, találták ki a mesék lehetséges folytatását, költöttek rapszövegeket, játszottak el jeleneteket, minden érzékszervüket lekötötte az olvasás, a történet, a betűk – mondta el érdeklődésünkre az egyik ötletgazda, Both Gabi.

A Betűfaló munkatársai nyolc magas színvonalú kortárs magyar gyerekirodalmi könyvhöz készítettek komplex pedagógiai segédanyagot, hogy kézzelfogható segítséget, kulcsot kaphassanak a pedagógusok a mostani könyvekhez – amelyek mindegyikéről elmondható, hogy mai gyerekeknek szólnak, mai nyelven, az ő gondjaikat, vágyaikat, életüket tükrözik és dolgozzák fel; humorral és megértéssel fordulnak a gyerekek felé.

Ezt a szemléletmódot adták aztán tovább egynapos képzések keretében nyolcvankét tankerület pedagógusainak, akik maguk választották ki a nyolc könyv közül, melyik az, amelyik legjobban illik az osztályuk életkorához, habitusához, problémáihoz. A képzésre elhívták azokat a tanítókat is, akik már végigcsinálták a mintaprogramot, minden pedagógussal egyénileg és kiscsoportban is beszélgettek az adott könyvről és a megközelítési módról.

Jó néhány szerző személyesen is ellátogatott a képzésre. Az olvasás-népszerűsítő programcsomagnak köszönhetően a gyerekek és a pedagógusok is ingyen kapták meg a kiválasztott könyvet. A segédanyagot és a könyveket az iskolák a következő évfolyamokban is tovább hasznosíthatják. A Betűfaló munkatársai nagyon sok helyre eljutottak azokkal a szerzőkkel együtt, akiknek a könyveit feldolgozta egy-egy osztály.

Miután a gyerekek az átlagnál sokkal mélyebben ismerték a könyveket, ezért ezek a beszélgetések is az együtt gondolkodásról és a közösségépítésről szóltak. A Meseutca Alapítvány és a Magyar Olvasástársaság Betűfaló programjának költségvetése 9,2 millió forint volt. Az összeg legjelentősebb részét annak a hozzávetőleg 2000 darab kötetnek az ára adja ki, melyet örökbe kaptak az iskolák.

A program könyvei

Finy Petra: A csodálatos szemüveg

Műfaj: rövid prózai történet

Ajánlott korosztály: 2–3. osztály

Kiss Ottó: Régi kincsek

Műfaj: versek

Ajánlott korosztály: 2–3. osztály

Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban

Műfaj: novellaszerű mesék

Ajánlott korosztály: 3–4. osztály

Tóth Krisztina: Állatságok

Műfaj: versek

Ajánlott korosztály: 3–4. osztály

Lakatos István: Dobozváros

Műfaj: regény

Ajánlott korosztály: 8. osztály

Berg Judit: Alma – a sötét birodalom

Műfaj: kalandregény

Ajánlott korosztály: 6. osztály

Molnár Krisztina Rita: Maléna

Ajánlott korosztály: 7. osztály

Műfaj: regény

Tasnádi István: A kőmajmok háza

Műfaj: kisregény

Ajánlott korosztály: 5. osztály

Búcsú a Meseutcától

A Meseutca 2010. szeptember 30-án, a népmese napján indult. A kiadóktól független platform küldetése, hogy a szakmának visszajelzést, a nagyközönségnek pedig alapvető információkat nyújtson a gyerekkönyvekről. Hamar elismerte a szakma, de a szülőket, könyvtárosokat, pedagógusokat sokkal lassabban érte el, mint szerették volna. A Meseutca szakmai támogatója a Naphegy kiadó, később a Magyar Olvasástársasággal pályáztak. Pénzt kaptak az OSI (Open Society) Alapítványától, aztán a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesületétől, az NKA-tól. Aztán az idén már semmi sem jött. Egyévnyi vergődés után a Meseutca megszűnni látszik, a portál egyelőre nem frissül tovább.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.