Swift 1726-ban megjelent, anti-Whig szatírája hatalmas és azonnali sikert aratott, rögtön az első kiadás összes példánya egy héten belül elfogyott. Igaz, a könyv nem Swift, hanem Lemuel Gulliver kapitány neve alatt jelent meg, így sokan azt hitték, hogy a szerző valós személy. A regény máig ható nyomokat hagyott az európai kultúrtörténetben, s a világirodalom olyan nagyságaira gyakorolt befolyást, mint Voltaire vagy Dosztojevszkij. Kevesen tudják, de a barokk zene nagymestere, Georg Philipp Telemann 1728-ban zenét komponált hozzá. Az „újramesélése" máig ható divat: a 2005-ben elhunyt Vlagyimir Szavcsenko ukrán sci-fi-szerző is megírta a maga ötödik fejezetét, és „Gulliver utolsó utazását" az argentin Edgar Brau is közzétette 1998-ban. Természetesen magyarul is továbbgondolták már a kalandokat: Swift hatott többek közt a zseniális Szathmári Istvánra, a Kazohínia című remekmű szerzőjére. Büszkén utalhatok munkatársunk, Rab László Gulliver a magyarok között című szatírájára, nem is beszélve a Népszabadság néhány hónapja indult új Gulliver-sorozatáról Az Év Könyve sorozatban, amelynek keretében több tucat kortárs magyar író írja meg a Tudjukkik titkos megbízottjának, Gulliver ügynöknek 2016-os magyarországi kalandjait.
A regény számos fiktív alakjának, országának és lényének neve beépült az egyetemes szókincsünkbe. Nem csodálkoznék rajta, ha egyes fiatalabb olvasók ebből a cikkből szereznének tudomást róla, hogy a „yahoo" szó Swift alkotása. Sőt az informatikában – a bájtsorrend leírásában – használt „big-endian" és „little-endian" (Karinthy „vastagvégűeknek" és „vékonypártiaknak" fordítja) kifejezések is tőle jönnek a nevezetes liliputi tojásháború nyomán. Swift tudós Gulliverjét az 1960-as években érte el a végzete: ekkor nyelte el a kommercializálódás feneketlen örvénye. Habár Gulliver már az 1930-as évektől a filmek kedvelt hőse volt Amerikától kezdve Anglián és a Szovjetunión át Japánig (sőt még csehszlovák Gulliverünk is van), a swifti figura halálát Hollywood okozta. A karaktergyilkosok neve is ismert: William Hanna és Joseph Barbera. Az ő bűnük, hogy szerte a világon generációk nőttek föl abban a tudatban, hogy a Tagg nevű kutyuskájával bolondozó Gulliver is egy rajzfilmhős, csak kicsit öregebb, mint a hupikék törpikék. Belekerült a szirupos amerikai rajzfilmek sodrába az édes kutyusok és a szempilla-rebegtető kisleányok közé.
Igaz, abban sem lett volna sok köszönet, ha annyira komolyan veszik, mint a bevezetőben idézett Pogány József. Ha rajta múlik, akkor Gulliverből ő alighanem marxistát csinál – említett előszava inkább az angol kapitalizmus kritikája, semmint irodalomtörténeti eligazítás. Az abból kikerekedő Gulliver egy proletárfelszabadító, öntudatos osztályharcos, és nem egy szatirikus vénájú vérbeli burzsoá. De ki tudja. Egy marxista Gulliverrel is jobban jártunk volna, mint az amerikai rajzfilmfigurával, akinek Magilla Gorilla és Maci Laci sorában a helye.
Az „eredeti" Gulliver
Nottinghamshire-ben látja meg a napvilágot az 1660-as években, tizennégy éves korától Cambridge-ben tanul, tizenhét évesen sebésztanonc Londonban, huszonegy évesen orvostanhallgató holland földön, majd seborvosként szolgál különböző kereskedelmi hajókon. A világot járva mindenütt a népek erkölcsét, szokásait és nyelvét tanulmányozza. 1699. május 4-én kihajózik Bristolból és bevitorlázik egyenesen a világirodalomba.
