galéria megtekintése

Ahol fontos a béke és a női nemi szerv

0 komment


Hajba Ferenc

Sátorból néztük a fűben elhempergő Teofilt és Mártát, de nem maradtunk le az interaktív tankról sem. Ittunk a tüdőgyógyász nepáli teájából, s rájöttünk, hogy még mindig valaki más gondolkodik helyettünk.

Körtükrészeti nyolcszögvény

Minden nagyívű kulturális esemény életképessége azon is múlik, mennyire pontosan határozza, meg önmagát, fogalmait. Társakat ugyanis csak így talál játékaihoz. A Mediawave ebben is utánozhatatlan. A fényírók fesztiválként kezdték Győrben, folytatták Szombathelyen, belakták az egész várost és környékét. az idén azonban Nemzetközi Film és Zenei Együttlétre változtatta nevét a kultúrák sajátos közössége, mely Komárom monostori erődjében tartósan berendezkedni látszik.

A huszonhat évvel ezelőtt kezdődött eredeti értéktarkaság színei és különbözősége elvesztése nélkül lett alternatívból párhuzamos kultúra, ilyen néven díjat is alapítottak. A programok címei olykor nyakatekerten vonzóak, de mindig azt adják, amire hívnak. Az idei hét végén volt például Kazinczy korának nyelvújítási nekibuzdulásait idéző Körtükrészeti nyolcszögvény Laczkó Péter vándorfényképész bemutatásában. Egy nyolcszögletes sátor tetejére erősített, 45 fokban lefelé billentett tükör körbeülhető asztallapra vetítette az alkotó által megszűrt, kiemelt, élesített valóságot. Ezen keresztül vált láthatóvá a jelenidejű kinti világ, benne például „a fűben elhempergő Teofil és Márta."

 

Kultúrmenet az interaktív tankon

A Mediawave sejtelmes, misztikus hangulatát, erejét estéi mutatják meg a legélénkebben. Megy a néző a sötét csöndben lámpasorokkal mutatott úton, közvetlenül a Duna partján, sajnálkozik, hogy lemaradt egy magyar­andalúz csecsemő valódi keresztelőjéről, s az andalúz asztal kínálatáról, vagy Kinga és Edi, a két argentin magyar néptáncos ugyancsak nem eljátszott esküvőjéről, egyszer csak belebotlik a Tank heppajba, aminek óhatatlanul a részesévé válik. Egy korabeli harci eszközt a közönség által hozott anyaggal „interaktív tankká" díszítettek föl, azon és körülötte performansz alakul ki, a közösségi akcióművészet jegyében. Szabad asszociációkkal új nézőpontokat keresnek a rombolás, a káosz, a rend és az alkotás fogalomkörökben. A Mediawave idei témaköre a rend és a káosz, a performansz ennek összetett értelmezési lehetőségeit keresi.

Krizsán Csaba / MTI


Az erőd udvara a különböző zenei, gasztronómiai kultúrák igencsak belakott tere. Százból ha, százból ha, százból, ha egyszer jó ­ énekli Müller Péter Sziámi a színpadon, az ő és Menyhárt Jenő átkosban fogant szövegeit a tizen­ és huszonévesek is fújják, csak nem azt érzik ők is, mint mára már roskatagabb elődeik érezték egykoron, hogy „helyettem valaki gondolkodik" vagy „azt
hazudnak neked, amit akarnak?"

Mint valami Facebook­akcióban

Közben az udvar másik végében néhány néptáncos átfogja egymás vállát, tele van a sötét égbolt csillagokkal, éneklik, egyre többen tágítják a kört, s nemcsak magyarok. Mint egy megtervezett Facebook­akcióban, úgy szállingóznak oda a lángospult és a pálinkás bódé elől az emberek, egy hegedűs is odaóvakodik, fülel, aztán finoman belekezd, jön a bőgős is valamelyik zenekarból... A spanyolfal mögött – ez is egy koncerthelyszín – a nyolcvanas években Kanadába disszidált Steve Savanya gitározik, az Ékes színpadon a ritka élménynek felelősen ígért chicagói Hamid Drake jazzdobos szólózik és énekel, az udvari fellépőhelyen meg a Csallóköz Táncegyüttes paprikáskrumplival igazi fergetege dobja fel a hangulatot.

Fontos a béke és a női nemi szerv

A főépület, mint valami zsibongó üzemel. Papírdobozokból értékvilág emelkedik, mindenki fölírhatja, neki mi a fontos, magasodik a torony, sok meglepetéssel nem szolgál: fontos a szerelem, a nyugalom, a béke, a család, a méltóság, a női nemi szerv, a barátság, az elengedés képessége, a dollár, a rock, az elfogadás.


Busz hozza a vámosszabadi menekültszálló lakóit, ülnek és másokkal beszélgetnek az afgán teaházban, ahol egy harctéri sebész, Pellek Sándor, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának a mellkassebészeti részlegét vezető főorvos a családjával együtt ingyen főzi és kínálja a nepáli chillis teát éppúgy, mint a jeruzsálemi kósert. Pellek Sándor – róla a Harctér etikája címmel írtunk már portrét – szokása szerint egy muszlim imaszőnyeget lógat le a mennyezetről olyan magasságban, hogy az érkező emberek homlokát megsimítsa vele. Pellek eredeti foglalkozását találgatja egy észt fotós, de föladja. Orvosra nem gondoltam volna, mondja. Egy iráni nő kér kóstolót, pár szó után kiderül, hogy Pellek Sándor fotókiállítását látta már a hazájában, elképesztő találkozás itt a Duna mentén.

A Baló Projekt zenekar koncertje
Krizsán Csaba / MTI


Németh Hajnal Auróra üvegművész, díszlettervező és családja mellett jut hely a teázáshoz. Hajnal néptáncosként kezdte el járni a Mediawave fesztiválokat, az idén már szülei lépnek fel a Köcsögök és dudák néptánc együttesben.

Tóth Erzsébet egy produkciós irodát is vezető filmdramaturg a versenyfilmek felé terel bennünket, igen erős a mezőny, bizonygatja. Ha bemegy az ember a vetítésre, óhatatlanul ott ragad, akár a műfajok határait feszegető kísérleti alkotásokat, akár a kisjáték­ vagy az animációs filmeket nézi.

Éjféltájt a romániai Dzseztán lép fel az udvaron, majd külföldön élő budapesti muzsikusok saját és balkáni zenét játszanak. Az erőd fénnyel festett falainak színes figuráit lassan elhalványítják a hajnal természetes fényei. Az Együttlét mai programjait valamint a díjazottak listáját és életrajzát a mediawavefestival.hu oldalon nézhetik meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.