A magyar népművészet mindig funkcionális tárgyakat állított elő, még ha némelyeknek közülük elsősorban ünnepi szerepet szántak is, azaz nem műtárgymásolatokban kell megőrizni ennek a vizuális nyelvnek az értékeit, hanem szervesen tovább éltetni. Ebbe a vonulatba – folytatta a műelemzést a nyugalmazott néprajzkutató – semmiképpen sem illik bele az a módosítás, amelyet a Hello Kitty-s tányér képvisel, az egyes elemek stílustörése túl erős, közük sincs egymáshoz, és bár világos, hogy napjainkban a piac diktál, mégsem kellene mindennek megfelelni, amit a vevőközönség látni szeretne.
Ami szűkebb hazánkat illeti, a zsűriztetéssel megpróbálják egy kicsit irányítani ezeket a folyamatokat. Bár természetesen zsűriztetni nem kötelező, mégis némi irányt szabnak tanácsaikkal a folyamatoknak, segítik a szakembereket az alkotásban, hogy stílustiszta, színvonalas és hibátlan alkotásokat hozhassanak létre. A folklorista persze ugyanúgy tudja, ahogy mi: nálunk is vannak elrettentő példák.
Sajnos a boltokban ékeskedő rémes giccsek ellen egyelőre csak annyit tehetnek, hogy a pávás védjegy alkalmazásával kiemelik a színvonalas, zsűrizett alkotásokat, eredményesen harcolni a minősíthetetlen szuveníráruk ellen azonban nem tudnak. Mivel néhány éve nyilvános helyen már nem kötelező zsűrizett termékeket árusítani, így csak a pozitív példákkal élhetnek, és a minőségi munkák kínálatával tudnak (talán) fellépni a „népies” szuvenírek ellen.
A zsűriztetésre (is) felkent Hagyományok Háza népművészeti módszertani műhelyét vezető Beszprémy Katalin úgy látja: a mesterek mindig igyekeztek eleget tenni a vevők kéréseinek, de csak a jó ízlés határáig. Ez a határ volt mesterségbeli tudásuk egyik fokmérője. A hagyomány régebben segített ezeknek a határoknak a kijelölésében, jelezte, mit fogadott be a közösség, meddig lehetett elmenni az újítások terén, az egész egy szerves folyamat volt.
Ma sajnos erősebb a média, a reklám, és az emberek ízlését ez nagyon befolyásolja, a legtöbben nem is értik (főleg azok, akik nem elkötelezettek a hagyomány iránt, vagy nem ismerik), hogy a Hello Kitty-s tányér és az efféle holmi miért annyira ciki – mondta. Beszprémy Katalin mélységesen egyetért: nincs más megoldás a hiteles termékek védelme érdekében, mint a zsűrizett termékek védjegyének használata. Ezt a Hagyományok Háza éppen most újította meg, hamarosan a témára érzékeny közönség is megismerheti.
Azonnal oldódó tulipán
A korondiak félresiklásai különösen erőteljesek, mivel az ott készült áruk nagy része még technikailag is igen gyenge kivitelű, rosszul égetett, vaskos, nemegyszer pácokkal vagy autózománccal, utólag színezett termék, a forgalomba hozatalukat egy szigorúbb ellenőrzés biztosan megtiltaná. A legendás település, mondhatni, elöl jár a giccsteremtésben, mert a régi kiváló mesterek egyre fogynak, az újaknak pedig nincs megfelelő iskolázottságuk, mennek a piaci igények után, de ezzel végső soron maguk alatt vágják a fát – véli több néprajzkutató.
Páll Ágoston, a Korondi Fazekasok Szövetségének tiszteletbeli elnöke a Hello Kitty-ügy kapcsán emlékeztetett: volt már ennél kínosabb eset is. Példának okáért már a hetvenes években is vettek olyan tányért Korondon, amelynek a festése, jelesül egy piros tulipán, ebéd közben egyszer csak „felszállott a leves tetejére”.
