Alfred Hitchcock mondta egyszer, amikor a zsenialitása kapcsán faggatták: pontosan annyira vagy jó rendező, amilyen szakemberekkel körbeveszed magad. De a brit úr, aki forradalmasította a thriller műfaját – és nagyon nehéz a mai napig olyan filmet készíteni, amely egy-egy snittben legalább ne idézné a műveit –, még keveset is mondott. A Saul fia úgy bizonyítja igazságát, hogy hozzá is tesz: a szakértelmen túl nagyon fontos, hogy egy-egy alkotótársnak milyen művészi kvalitásai vannak.
A filmtörténet számos nagy duót, triót vagy kvintettet tud felmutatni a múltból és a jelenből, de most végre mi is büszkék lehetünk: a Saul fia éppen azért lett megingathatatlan műalkotás, amely Budapesttől Hollywoodig képes megérinteni az embereket, mert elképesztő tehetségek dolgoztak együtt. Erdély Mátyás, az operatőr fogalmazta meg a jelenséget a legtökéletesebben: először érezte azt, hogy olyan filmet készítettek, amelynek kézzelfogható társadalmi hatása van.
A Saul fia maga a megvalósult idealizált művészet. Nem mellékesen olyan művészek alkották, akik személyesen is ki tudnak állni a világ elé. Nemes Jeles László, Röhrig Géza és Erdély Mátyás méltósággal, büszkeséggel és bölcsen tudta átvenni a világ legfontosabb elismeréseit. A cannes-i nagydíjtól az Oscarig. Egy-egy pillanatra, az öröm mámorában össze tudták hozni a világ összes magyar emberét.
Ahogy Röhrig Géza megfogalmazta: tizenötmillió Saul fia talált egymásra az őrült siker hevében. Szerencsére is szükség volt ezekhez az euforikus pillanatokhoz, tudniillik számos zseniális film vész el manapság. A legnagyobb szerencse az volt, hogy a Saul fia alkotói nem adták oda filmjüket egy versenyen kívüli gálavetítésre a Berlinalénak.
