László mégsem a szakmájában helyezkedett el, a szíve visszahúzta Ajkára, ahol az üveggyárban behordóként kezdte. A pihenőidőben, míg mások az öltözőben beszélgettek, történetünk főszereplője nekiállt üveget fújni. Egy idő után az idősebb mesterek meglátták benne a tehetséget, szorgalmat, ezért felkarolták, s elvégeztették vele fél év alatt az üvegfúvó-iskolát. Azt mondja, annak idején a Parlamentben voltak láthatók az Ajka Kristály azon termékei, amelyeknek az előállításában neki is szerepe volt. Tizenöt szorgos év után, 2002-ben, a második hullámban ő is a 370 elbocsátott között volt. Mesélte, hogy egyik kollégája rosszul lett, majd meghalt az öltözőben, amikor közölték vele, hogy holnap már nem kell bemennie dolgozni.
Ő is padlót fogott. Elkezdett inni. Visszaemlékezve arra az időre azt mondja, félt, hogy nem tudja eltartani az élettársát és a másfél éves kisfiát,
ezért lelépett otthonról. Szégyenében.
A „gépezésben” szerencséje volt, zsinórban nyert, így tudta támogatni a családját. Akkor már egy ideje az erdőben élt egy bódéban. Teljesen lezüllött.
– Több helyről kiküldtek, mert büdös voltam, hiába volt pénzem. „Ez nem te vagy, térj már észhez!” – mondogatták az ismerőseim. Egy év után, amikor hazamentem a családomhoz, Kati is megpróbált jó útra téríteni. Vett nekem új ruhát. Lefürödtem, rendbetettem magam, de estére újra lerészegedtem. Másnap 70 ezer forinttal a zsebemben felültem a vonatra, Veszprémben szálltam le. Az éjjeli menedékhelyen befogadtak, innen jártam ki alkalmi munkákat végezni. Ha vissza akartam jönni esténként a szállóra, már nem rúghattam be, de azért napközben lecsúszott egy-két fröccs.
Nagyon jól kerestem, amikor a kukáskocsin dolgoztam!
De én hülye, nyolc hónap után leszámoltam, s visszamentem Ajkára, a gyárba. Na, amikor kiderült, hogy nincs felvétel, ismét megroppantam. Piáltam, de rendesen, ilyen-olyan munkákat vállaltam, nehogy éhen haljak. Már csak 44 kiló voltam, amikor vért hánytam – kórházba vitt a mentő. Túléltem. Ennek már tíz éve, azóta nem iszom. Sokat köszönhetek a hajléktalanszállón dolgozó biztonsági őrnek, Szőke Vilmosnak, aki folyton azt mondta: „Laci, szedd össze magad, te többre vagy képes!” Újból elkezdtem dolgozni, majd öt évvel ezelőtt a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házának vezetője, Szaller Péter felajánlotta, legyek amolyan mindenes havi ötvenezerért a házban. Azóta is napi nyolc órában takarítok, kertészkedek, rendet rakok mások után. Emellett maszekban eljárok költöztetni, betonozni, kamiont rakodni, többnyire hétvégén. Itt bent 15 300 forintot fizetek a szállásért és az ebédért. Sajnos nem mindenki tisztálkodik úgy, ahogy kellene, meg időnként a kajámat is megdézsmálják, mivel a hűtő nem zárható. Van, aki hajnalban felébred, jár-kel a szobában, hiányzik neki a pia. Nekem már nem.
Elnézést kérek, de ki kell menjek cigarettázni – mondja. – A kávé is maradt a szenvedélyem – teszi hozzá, de akkor már egy ideje ütemesen járt a lába. Tudja magáról, hogy az idegeivel van némi gond, mindezt a zűrös előéletének köszönheti. Percek múlva visszajön, s nevetve meséli, hogy az egyik társa elkunyerálta tőle a cigije felét. Nem bánta, ha tud, segít másokon.
– A biztonsági őr barátom biztatására kezdtem el súlyt emelni. Ő csinált nekem fekpadot, én meg egy csőre erősítettem kétszer húszkilós, majd később kétszer hatvankilós súlyokat. Ne nevessen ki, a „tárcsák” téglákból voltak... Egy év múlva már igazi súlyokkal dolgoztam. A kezdeti próbálkozásomat is kitettem az egyik közösségi oldalra, amit Kupcsik László sokszoros erőemelő-világbajnok és testépítő, a mostani edzőm is látott. 2013 tavaszán felkeresett a szállón, s felajánlotta, eddzek velük, s versenyezzek a Top Gym SE színeiben. Egy év múlva májusban Győrben aranyérmet szereztem a korosztályomban, 110 kilót nyomtam. Ősszel második lettem Gyulán 125 kilóval, tavaly Szerencsen a 130 kiló ezüstérmet ért. A Füzesgyarmaton megrendezett 4. Világkupán összetettben ismét „ezüstös” lettem, 127,5 kilót nyomtam.
– De most már 77 kiló vagyok! – teszi hozzá nevetve, s ahogy ültében kihúzza magát, majd szétszakad a póló feszülő izmain. – Van közöttünk 82 éves ügyvéd, volt tűzoltó, egy látássérült fiú, Kristóf. A bátyjával, Márkkal edzek.
Hajléktalan létemre nemcsak befogadtak, hanem ki pénzzel, ki kajával, vitaminokkal, táplálékkiegészítőkkel, ruhával támogat.
A mérnök sporttársamtól egy alig használt mosógépet kaptam a leendő albérletembe. Ingyen edzhetek a teremben, amit a tulajdonos házaspárnak köszönhetek, Herminának és Tibornak. Ha társaim azt látják, hogy lelkileg mélypontra kerültem, biztatnak, segítenek, hogy a kitűzött célomat egyszer valóra válthassam. Jó lenne, ha szakedző lehetnék! Májusban Szerencsen országos bajnok szeretnék lenni. De az ezüst is szépen csillog… Utána júniusban jön Gyula, az Európa-bajnokság. Jó lenne felállni a dobogóra!
Horváth László rövidesen költözik, új életet kezd. Még a veszprémi erdőgazdaságnál dolgozott együtt Géza barátjával, aki felajánlotta, befogadja őt a másfél szobás lakásába, ahol együtt él a 88 éves nagymamájával. A pénzt már összedobták, hogy a szolgáltató visszakapcsolja a tavaly októberben kikötött áramot.
– Remélem, hogy egyszer majd elhozhatom oda az iskolai szünetben a 14 éves fiamat, akiről remek nevelőszülők gondoskodnak Sümegen. Tudja, amikor eljöttem Ajkáról – de nehéz erről beszélni –, az anyja is nekiállt inni. Lépett a gyámügy.
Felém fordítja a telefonját: egy jóképű kamasz büszkén feszíti formás bicepszét. Apja fia, na meg a példa ereje, fut át rajtam a gondolat. – Két-három havonta felkeresem, nagyokat sétálunk a városban, jókat beszélgetünk. Az anyjára haragszik, mert ivott, de bennem talán már bízik, hogy egyszer közös lesz az életünk.
Nekem évek kellettek, mire elhittem, lehetek még jó apa,
s tudok szakítani az alkoholista múltammal. Már soha nem csúszhatok vissza, példát kell mutatnom a fiamnak! S másoknak is, akik ma még nem hiszik el, hogy a legmélyebb gödörből is ki lehet kapaszkodni.
Névjegy
Horváth László
Tapolcán született 1968-ban. Heten voltak testvérek. Valamennyien óvodáskorukban kerültek állami gondozásba. Ma már csak hárman élnek. Olajfúrónak tanult Várpalotán, mégis üvegfúvó lett belőle Ajkán. Amikor utcára tették, hajléktalan alkoholistaként sodródott az életben. Veszprémben, a Máltai Szeretetszolgálatnál talált új otthonra, ahol a sport segítségével leszámolt zűrös múltjával. Mint erőemelő korosztályának legjobbjai között szerepel a különböző versenyeken. Magánéletét szeretné végleg egyenesbe hozni: idővel magához venné a kamasz fiát, aki jelenleg nevelőszülőknél él.
