galéria megtekintése

Háború a halottak ellen

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 23. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

Az Iszlám Állam tavaly villámgyorsan foglalt el hatalmas területeket Irakban, és „fennhatósága” gyorsan kiterjedt a 2011 óta rémes polgárháborútól dúlt Szíriára is. Két olyan államról van szó, amelynek területét szokás a civilizáció bölcsőjének nevezni. Rögtön el is kezdték pusztítani a kulturális értékeket.

Már tavaly nyáron befutottak az első hírek elsősorban Moszulból, a legfontosabb elfoglalt városból templomok, kegyhelyek lerombolásáról: ilyen volt például a Szentírás szerint Ninivében prédikáló Jónás próféta hagyomány szerinti sírhelye egy moszuli mecset részeként. Az idei évre maradt – a moszuli könyvtár könyveinek elégetése, Ninive falainak felrobbantása, Hatra, majd Nimrud város asszír romjainak látványos lerombolása és sok száz vagy talán több ezer, rutinszerű megsemmisítő akció után – a Moszuli Múzeumban végzett pusztítást dokumentáló februári videó megjelentetése, amelyen ősrégi műtárgyakat semmisítenek meg az Iszlám Állam harcosai. Befolyásuk immár egy másik kontinensre és egy harmadik bukott államra, Líbiára is kiterjed, ahol szúfi (az iszlám sokágú, misztikus-meditatív irányzata) kegyhelyeket támadtak meg nemrég.

Ezek a turisták 2010-ben még békésen csodálhatták Palmüra kincseit
Ezek a turisták 2010-ben még békésen csodálhatták Palmüra kincseit
Nour Fourat / Reuters

A hatalmas médiafigyelmet kapó esetek jól mutatják, hogy az Iszlám Állam az iszlám „alternatív értelmezései” és irányzatai – leghevesebben a síiták, de a szunnita iszlám egyes ágai – ellen éppen olyan kegyetlenül lép fel, mint a többi vallás vagy az iszlám megjelenése előtti idők, az ókor tárgyi, építészeti emlékei ellen.

 

Jónás prófétát az iszlám is tiszteli, a sírok kultuszát azonban a fundamentalista, a VII. századi kezdet „tiszta” vallásosságához visszatérni kívánó államnyi terrorszervezet bálványimádásnak tartja, saját pusztító tevékenységét pedig a szigorú egyistenhit helyreállításának. A születő iszlám páratlanul gyors területi terjeszkedése során – ezt tekinti az Iszlám Állam is példaképének – korántsem tanúsított olyan magatartást, mint állítólagos kései követői. Eléggé beszédes, hogy a hódítás után templomból átalakított damaszkuszi nagymecsetben található érintetlenül Keresztelő Szent János sírja.

Az ábrázolás szigorú tiltása, a képrombolás ismert tendenciája minden, vallástörténetileg a judaizmushoz kapcsolódó vallásnak. A történelemben számtalanszor feltűnik a Bizánci Birodalomtól a protestantizmusig. Az Iszlám Állam kultúrapusztítása mögött azonban nem csak teológiai megfontolások állnak. Egyes becslések szerint az olaj után a műkincsek feketepiacáról származó bevételek jelentik a legnagyobb jövedelemforrást a kiterjedt terrorállam „büdzséjében”. Ezért olyan fontos része az Iszlám Állammal való küzdelemnek fellépni ez ellen. A Newsweek cikket szentelt annak a kérdésnek, hogyan, milyen nemzetközi együttműködéssel lehetne elérni, hogy az európai, amerikai, közel-keleti gyűjtők vagy múzeumok ne finanszírozzák jobbára tudtukon kívül az Iszlám Államot. Arra az érvre, amely szerint a műkincsek így legalább megmenekülnek, Sam Hardy régész frappáns ellenvetéssel felelt: a tőlük megvett és biztonságba került tárgyak árából finanszírozzák a továbbiak megsemmisítését.

Mindez világosan összefügg az Iszlám Állam etnikai-vallási tisztogatásaival: az eltérő kulturális-vallási identitásokat megalapozó, eltérő csoportemlékezetek felszámolásának kísérletéről van szó, kulturális tisztogatásról. Továbbá, mint azt a legvilágosabban a májusi szíriai előretörés során elfoglalt Palmüra szimbolikus esete mutatja: általában a Közel-Kelet múltjának és jelenének hallatlan kulturális sokszínűségét kívánják eltörölni. Palmüra világörökségi részeit eddig nem rombolták le – „csak” szobrok és sírok elpusztítását jelezték –, a hét végén azonban a helyszíni hírek szerint aláaknázták, feltehetően ellentámadásra készülve.

Az Iszlám állam teleszórja a logójával az elfoglalt iraki és szÍriai városok falait
Az Iszlám állam teleszórja a logójával az elfoglalt iraki és szíriai városok falait
Thaier Al-Sudani / Reuters

A mai fundamentalista pusztítás hasonlóan nagy figyelemben részesülő „előképének” is tekinthető az afganisztáni tálib rezsim 2001-es akciója, a hatalmas, 1500 éves Buddha-szobrok tönkretétele, amihez igen nagy fegyverarzenálra volt szükség. A szobrok valószínűleg soha többé nem állíthatók teljesen helyre. Igaz, pár hete kínai művészek életnagyságú hologramként vetítették „vissza” az egykori szobrokat a „helyükre”.

Nemcsak a vallási fundamentalizmus, de a század „kulturális forradalmai” is kivették a részüket az örökségpusztításból. A Mao Ce-tung által 1966-ban meghirdetett kínai kulturális forradalom során, amikor a régi szokásokkal, eszmékkel, kultúrával terveztek leszámolni folyamatos mozgósítással és erőszakkal, az üldöztetések egyéb változatos fajtái mellett igen kiterjedt pusztítást vittek végbe legkivált Pekingben a konfucianizmus, a taoizmus és a buddhizmus épített örökségében.

A könyv- és műtárgypusztítás, gyűjtemények, kolostorok, templomok és mecsetek kifosztása, feldúlása is szerves része a „forradalmi” mozgalomnak. A legborzasztóbb tömeggyilkos diktatúrák egyike, a kambodzsai Vörös Khmer-rémuralom négy éve (1975–79) alatti kulturális forradalom értelmiségimentes agrártársadalmat akart létrehozni, az emberek hatalmas tömegeivel párhuzamosan szintén irtotta a vallási-kulturális tradíciókat is. Több ezer buddhista templomot, 130 mecsetet és az összes (73) működő katolikus templomot eltörölték a föld színéről, az ország épített kulturális örökségének igen tekintélyes hányadát.

A II. világháború

A II. világháború többszörösen is fordulópontnak számít: a nácik harca az „elfajzottnak” tekintett művészet ellen, a könyvégetés vagy a kristályéjszaka során felgyújtott zsinagógák mutatják, hogy a Harmadik Birodalom már a háború kitörése előtt is a kulturális tisztogatás élharcosa volt.

A háború alatt a nácik a világtörténelem egyik legkiterjedtebb műtárgyrablási akcióját hajtották végre, ugyanakkor a szövetségesek körében addig példa nélkülien nagyszabású és jelentős eredményeket elérő kísérletet tettek a „kulturális javak” védelmére, majd a műtárgyak visszajuttatására azokba az országokba, ahonnan elrabolták őket. Ezt a történetet dolgozta fel rendezőként egy 2014-ben bemutatott hollywoodi filmben, a Műkincsvadászokban George Clooney, aki a vásznon is feltűnik Matt Damon oldalán.

A városok, városi múltak teljes eltüntetésére mindkét oldalon találhatunk példát: Az 1944-es varsói felkelés bukása után a nácik a lázadó várost lényegében megsemmisítették, a földdel tették egyenlővé. Pár hónappal később Drezdát számolta fel a szövetségesek bombázása.

Térben és időben még közelebb zajlottak hozzánk a kilencvenes évek délszláv háborúi, amelyek során az etnikai és a kulturális tisztogatás szintén kéz a kézben járt, és következményei új lendületet adtak a kulturális örökség háború alatti megóvásáról szóló nemzetközi diskurzusnak.

Mindez már azután zajlott le, hogy 1954-ben megszületett a hágai egyezmény a kulturális javak védelméről fegyveres konfliktus esetén, nem utolsósorban a II. világháború tapasztalatainak hatására. De a népirtást az örmények templomai, kolostorai elsöprő többségének kirablása és/vagy lerombolása kísérte már az I. világháború alatti törökországi örmény holokausztban is, amelyet Ferenc pápa nemrég – némelyek szerint kronológiailag pontatlanul – a XX. század első népirtásának nevezett. A kulturális tisztogatás célja az, hogy az élők mellett, az emlékezet eltörlésével, még a halottak nyomait is likvidálja: mintha a célpontok nem egyszerűen mind meghaltak, de soha nem is éltek volna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.