Zsurzs Éva 1957-ben, az alapításkor került a televízióhoz – még a rádió egyik osztálya volt –, a színészekkel, operatőrökkel és technikusokkal együtt botorkálva tanulta a tévés szakmát, nem volt minta és iskola, a médiát akkor még nem támogatni, hanem csinálni kellett. Ha simán, minden hiba nélkül lepergett egy tévéjáték, az alkotók egymás nyakába borulva örvendeztek.
Zsurzs tudta, hogy nagyüzemben dolgozik, de munkáját kézművesként végzi. A tévéfilmet nem a vájt fülűeknek, inkább azoknak készítette, akik először találkoztak Tamási Áron, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán vagy Móricz Zsigmond műveivel.
Az Otello Gyulaházán (Básti Lajossal, Törőcsik Marival, Domján Edittel) vagy a Bodrogi Gyula által megformált Só Mihály kalandjai igazi tévés bombasikernek bizonyult. A filmsorozatokról beszélt az ország, nem volt Facebook, a tévének tanítania, nevelnie is kellett.
Mindenki az Abigélt nézte
Az egyetlen tévécsatorna nagy szám volt még a hatvanas-hetvenes években is. A válogatott futballmeccsének közvetítése vagy a Roger Moore főszereplésével vetített Angyal idején kiürültek az utcák Budapesten. Feleségemmel 1978-ban költöztünk az akkori Mártírok útjára, és a környék felfedezését célzó esti sétánkon betértünk egy Rózsahegy utcai pianobárba. Teljesen üres volt, és furcsán néztek ránk, később kiderült, párok nem szoktak ide járni. Egyenként szivárogtak be magányos férfiak, nem értettem, de aztán elcsíptem a mondatot, amit a földig érő szoknyát hordó madám mondott egy vendégnek: „A lányok ma később jönnek. Tudja, az Abigél megy a tévében." S tényleg, úgy fél óra múlva megérkeztek, csatlakoztak a kliensekhez, átmentek a belső helyiségbe, ahol megszólalt a pianínó... (K. K.)
Az érett Zsurzs Éva (Beszterce ostroma, 1976, Őszi versenyek, 1977, Abigél, 1978) már pontosan tudta, mi a tévé. Nem volt zseni és legenda, pompás mesterembernek bizonyult egy olyan korban, amelynek jellemzője volt a zárt terekben játszódó történet. Ehhez különösen értett. A Szabó Magda-regény forgatása előtt két évig gondolkodott.
Tudta, mi hogyan látszik a képernyőn, és tisztában volt vele, hogy a tömeg számára termel tömegterméket. Díjakat nyert a filmjeivel számos fesztiválon, értett a helyszíni közvetítéshez és a körkapcsoláshoz is. 1997 szeptemberében hunyt el, a tévések első generációja sokáig emlékezni fog rá. Miként az azóta felnőtt nemzedékek is.
Babiczky László –Zsurzs Katalin: Zsurzs, a tévéjáték-rendező
Gondolat Kiadó, 162 oldal
