Korábban is számos képet látott Üzbegisztánról, Türkmenisztánról, Kazahsztánról, Iránról. Vonzotta ez a táj, és a tévé előtt ülve úgy érezte, eljött az a pillanat, amikor a régóta figyelt, tisztelt Közép-Ázsiába ő is eljuthat.
Gyerekkora óta rajongott a földrajzi felfedezőkért, az élettörténetükért, így Vámbéry Árminért is. Lenyűgözte, hogy egy csodálatos ember százötven évvel ezelőtt a nyugatiak közül az elsők között a saját szemével, szellemével tapasztalhatta meg az ottani világot. Úgy érezte, itt az idő, hogy valaki dokumentálja a jelenkori valóságot.
Az 1832. március 19-én a Pozsony vármegyei Szentgyörgyön született Vámbéry Ármin a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával azzal a szándékkal indult útnak 1861 őszén, hogy felkutatja a magyarok őshazáját. Konstantinápolyból a török porta ajánlóleveleivel indult keletnek.
Teheránig jutott, ahol egy kolduló dervis szerepét öltötte magára, majd csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz. Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait. 1863-ban megérkezett az üzbég Khorezmbe (mai nevén: Khiva), ahol még a kán fogadásán is sikeresen játssza Rasid efendi szerepét.
Amikor Buharán keresztül Szamarkandba érkeztek, ott felkeltette a helyi emír helyettesének gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt sikerült meggyőznie igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára. 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Vámbéry 1913. szeptember 13-án hunyt el Budapesten.
Páczai Tamás hónapokon át szervezte útját, azt gondolta, hogy a térségben érdekelt nagyvállalatok támogatják expedícióját – tekintettel az emlékévre –, de tévedett. Nem akart luxusszállást, nem akart taxival közlekedni, nem flancolt: dokumentálni akart.
Mikor híre ment, hogy mire vállalkozik, egyszerű emberek pár ezer forinttal járultak hozzá terve megvalósításához, egy bicikliszerviz spéci járgányt épített neki, mások anorákkal, dzsekivel, bakanccsal segítették ki, a Külügyminisztérium pedig a vízumok beszerzésével támogatta. 2012 szeptemberében indult útnak, és 2013 júniusában tért haza – az utat egy hónapra 2013 elején megszakította.
Végig dolgozott, távolról is képszerkesztette lapját. A nyolc hónap alatt összesen 30 ezer kilométert tett meg, ebből háromezer kilométert kerékpáron. Volt, hogy ingyen szállíthatta a buszokon a drótszamarat, volt, hogy fizetni kellett érte.
Bár szerette volna, nem követhette teljesen pontosan Vámbéry útját. Afganisztánt biztonsági okokból kihagyta, és a Kara-kum sivatagot is – anyagi okok miatt – módosított útvonalon járta be. Megjárta ellenben Iránt, ahol döbbenten tapasztalta, hogy mennyire eltér az országról a médiában sugárzott kép a mindennapi valóságtól.
Mindenütt barátságos, segítőkész emberekkel találkozott. Türkmenisztánban is bizonnyal hasonló lett volna a helyzet, de az ottani totalitárius rendszer féltve őrzi titkait. Páczai Tamás szerint addig megtűrték, amíg csak nézelődött, de amikor előkapta a fényképezőgépet, sok esetben ott termettek a rendőrök, katonák, és megtiltották, hogy állami épületekről, lakóházakról, bármiről fotókat készítsen.
Ilyenkor elővette az okostelefont, és azzal fotózott. A nyolc hónap alatt sok ezer felvételt készített, digitálisat és hagyományosat egyaránt.
Nyolc hónapos utazása során érintette Törökországot, Iránt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt, Kirgizisztánt, Kazahsztánt és Oroszországot. Kétszer fordították vissza a türkmén határról, Iránt háromnapos kiutasító pecséttel hagyhatta el, a karácsonyt a síiták legszentebb zarándokhelyén töltötte, Üzbegisztánból is „menekülnie” kellett.
Teheránban találkozott egy iráni filmrendezővel, aki perzsa nyelvre fordította Vámbéry Vándorlásaim és élményeim Perzsiában című, 1867-ben megjelent kötetét. Pusztán azért, hogy a mai fiatalok tisztában legyenek a múltjukkal, azzal, hogy másfél száz éve miként írt a hazájukról egy nyugati utazó. (A kötetet hiába fordította le, nem engedik megjelenni.)
Páczai Tamás idővel megszerette a nyugati szemével kaotikusnak tűnő közlekedési kultúrát, ahol nem léteznek szabályok, pontosabban olyanok, amelyeket betartanak, hanem a józan logika alapján mennek. Ebbe az is belefér, hogy a 2,5 millió teheráni robogó akár a főutakon is a forgalommal szemben jár. Őrült helyzet, de a magyar fotós ép bőrrel megúszta ezt a kalandot is.
Nem úgy a hazatérése utáni balesetet, amikor a zebrán elütötték. Most gerincmerevítővel jár, úgy vett részt az esztergomi Duna Múzeumban kiállítása megnyitóján is. Közel száz képpel tiszteleg Vámbéry emléke előtt. Tiszteleg, mert százötven év távlatából is lenyűgözi az az emberfeletti teljesítmény, amelyet egykoron véghezvitt a bal lábára béna orientalista, Vámbéry Ármin.
