A Párizsból akkor épp Budapestre hazalátogató festő pedig feltehetően azon nyomban felkente a vászonra a ritka látványt.
A Czóbel – Egy francia magyar című tárlat szép számmal kínál ilyen újdonságokat, felfedezéstörténeteket. 1971 óta kinyílt a világ, ma már észrevehetőbbek és utolérhetőbbek a lappangó képek.
A festő pályájának így jó néhány fehér foltja tűnik most el a kétszáz művet felvonultató válogatásban, legalább részben. A korai párizsi évek, az első világháború alatti hollandiai évek, az 1919 és 1925 közötti berlini korszak rengeteg új mozaikkal egészül ki. Szépen kirajzolódnak az életmű összefüggései, helyszínei.
Szemtanúi lehetünk annak az 1905 körül beállt fordulatnak, amely a fiatal Czóbelt Párizsban néhány évre a világ festészetének abszolút élvonalába emelte: 1906 és 1909 között Picassóval együtt emlegették a fauve-ok, a Vadak legradikálisabbjai közt. Amikor 1906-ban hazalátogatott, hogy csatlakozzon néhány hónapra a nagybányaiakhoz, új hangú képeivel szinte forradalmat csinált a festőiskolában.
A nyomába eredő „neósok” hamarosan követték őt Párizsba, és az új festészetbe is. Így hatott, leginkább távolról, az 1909-ben együtt jelentkező újítókra, a Nyolcakra is, akik maguk közé választják ugyan, de kiállításaikon, egy kivétellel, nem vett részt.
A Nagybányán forradalmi hatást okozó képek közül ma már sajnos csak nagyon kevés van meg, elvitte őket az első világháború, amikor párizsi műtermét hátrahagyva kellett menekülnie az internálás elől, otthagyott festményeit pedig elárverezték. Egyet látunk azért a kemény fauve-képek közül, amely ott lehetett 1906 nyarán Nagybányán: a Festők a szabadban című vásznat a Pompidou Központtól kapták kölcsön a szentendreiek.
Barki Gergely, a kiállítás 1925 előtti képeinek, az életmű első felének kurátora, rendezője igyekszik egészen pontosan megragadni és bemutatni azt a pillanatot is, amikor Czóbel megtalálta fauve-os hangját.
Ezt pedig 1905-ös belgiumi, nyári tartózkodása idejére teszi, ahol egy brugge-i teret ábrázoló képén a mester először festett erős kontúrokat harsány színei köré. A kiállítás egyik kistermében 1902 és 1925 között készült Czóbelgrafi kákat mutatnak be. Itt látható egy felhúzott lábú férfiakt, amely 2012-ben került a magyarok látókörébe, amikor filmet forgattak a még ma is működő párizsi Julian Akadémián, ahol sok más magyarral együtt Czóbel is tanult.
Ott látták meg ezt az aktot az igazgató irodájának falán. Több mint száz évvel ezelőtt díjat nyert vele Czóbel egy iskolai versenyen, és még egy évszázad után is érdemesnek tartották arra, hogy kint legyen az igazgatóiban, néhány más, egykori növendék rajzával együtt.
|
Sztárkiállításnak ígérkezik
Benczik Róbert |
Pedig, hány ezren tanultak azóta a Julianen? A szentendrei kiállítás társrendezői között volt Barki Gergely mellett Bodonyi Emőke, Jurecskó László és az a Kratochwill Mimi, aki az 1971-es, műcsarnoki Czóbel-tárlatot is rendezte.
Ő még személyesen ismerte amestert, aki 1940-ben tért haza végleg Magyarországra. Sőt, az idős Czóbel több festményen meg is örökítette őt. Ezek közül az egyik itt is látható, egy pöttyös ruhás portré. Kratochwill Mimi a kiállítás második felét állította össze, az 1925 után, egészen 1976-ig született termésből.
Czóbel 1925 után visszatért Párizsba, de gyakorta hazajárt, főleg barátjának, a műgyűjtő-festő Hatvany Ferencnek hatvani kastélyába, ahol több nyarat is eltöltött, a birtok kis fogatán gyakran kijárva a kisgombosi majorba festeni. Az itt készült képek aztán messzire kerültek a világban, és most Amerikából, Párizsból és a glóbusz különböző sarkaiból tértek haza a kiállításra.
Az Öntözőlány a melegházban című festményt például 1934-ben, a Velencei Biennálén egy francia miniszter vásárolta meg, s azóta nem volt látható itthon, meséli Kratochwill Mimi.
A harmincas években látogatott először Czóbel Szentendrére is, Lehel Ferenc író hozta el a művésztelepre (akit egyébként már a nagybányai korszakából is ismert, s annak az időszaknak egyik legreprezentatívabb képét festette róla, amely a kiállítás egy másik, ritkán látható meglepetése).
1940 után aztán végképp Szentendre lett az otthona, itt élt második feleségével, a festő Modok Máriával és festette a vidék szépségeit a haláláig megtartott fauve-os modorban, mely azonban a pálya végén itt-ott már felhősebbé vált. E korszakának talán legszebb darabja a Szentendrei Vénusz, melyet egy pamlagon heverő, piros bikinis lányról készített 1968-ban.
A helyiek talán azt is tudják, kiről, a „szép Kakas Mártáról” vagy Edináról, vagy valaki másról, aki annak idején ötvenforintos órabérért hagyta megörökíteni magát a mestertől, ki egykor Picasso és Modigliani barátja és méltó társa volt a festészet megújításában. Nem nehéz megjósolni, hogy a szentendrei Czóbel-tárlat a nyár egyik országos sztárkiállítása lesz, amelyet különösen aktuálissá tett a Nyolcak sikerszériája az elmúlt években.
