„Senki sem énekelhet úgy és senki sem lehet olyan szexi, mint David Bowie" – szögezte le Szepesi Mátyás gitáros az A38-on szerda este azon a koncerten, amelyen közel negyven magyar zenész ünnepelte a januárban elhunyt brit popikon életművét. Méltóképpen.
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság
Ritkán látni ilyen eklektikus fellépői névsort: a Junkies-frontember Szekeres András mellett színpadra lépett Frenk, a nagy öregek, mint Kirschner Péter és Menyhárt Jenő (Európa Kiadó) oldalán olyan „sihederek" zenéltek, mint Vitáris Iván és Balla Máté (Ivan & The Parazol). Hiába, no: David Bowie zsenialitása minden műfaji és ízlésbeli határon átível.
– A negyven zenész alkotta tizennyolc formáció között mindössze három teljes zenekar volt, a többiek soha nem zenéltek korábban együtt – magyarázza a KFT-s Márton András, az est főszervezője. – Akadt, aki olyan fiatal, hogy mélységében most találkozott először ezekkel a dalokkal, mások Bowie-tribute zenekarokban is játszottak már. Én az utolsó két-három évben fordultam igazán Bowie felé, korábban szilánkokat ismertem csupán az életműből. Ellentmondásos volt, megfoghatatlan, de megérintett, hogy előadóként és szövegíróként is tehetséges, invenciózus, kreatív és karizmatikus. Óriási nyitottság jellemezte a zenei eszközök, a világ dolgai és a társművészetek iránt. Földön kívüli irányokba is eleresztette a fantáziáját, késői albumai ugyanakkor nagyon is emberiek."
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság
Az emblematikus dalok egyikét, a Space Oddityt Jónás Vera adta elő a koncerten Poniklo Imre gitár- és a közönség énekkíséretével. Jónás azt mondja: ő a Bowie-életművet még mindig „rágcsálja", afféle felfedező módjára.
„A Bowie-jelenségben az a fajta, az utolsó lemezből is kiérezhető kérlelhetetlenség vonzó számomra, amelynek köszönhetően folyamatosan megújult, mindig saját intuíciói után ment. Nekem mint dalszerzőnek ez iszonyatosan fontos példa: megmutatja, hogy nem kell mindig a trendek után menni, azt kell adnom, ami bennem van".
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság
Poniklo Imre több számban is közreműködött, a többi közt ő énekelte az ikonikus Let's Dance című slágert. „Hihetetlenül inspiráló, amiket véghez vitt: az erő, a kitartás, az, hogy egy-egy sikeres lemez után sutba dobta az egészet, és valami teljesen újat csinált." Poniklo azt mondja: Bowie átszövi az életét.
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság
„Mintha egy gyurmaszobor lennék, amibe belegyúrtak még egy csipetnyi gyurmát. Bowie nekem egy ilyen gyurmadarab. Bennem van."
Polnauer Flóra, azaz PollyFlow korából fakadóan csupán visszamenőleg ismerhette meg az életmű legszínesebb részét. Ő a The Man Who Sold The World című dalt énekelte. „A kilencvenes években voltam tini, depressziós meg minden, ami kell ilyen idős korban – magyarázza nevetve a dalválasztást az énekesnő. Rajongtam a Nirvanáért, a környezetembe meg valahogy beépült, hogy ez egy Nirvana-szám. Én tudtam, hogy Bowie dala, de ez is jól mutatja, hogy a Man Who Sold The World annyira autentikus, hogy feldolgozásként is kultikussá tudott válni. Bowie egy idegen, egy földönkívüli volt. Az ilyenek nem a korszellemben mozognak, hanem teljes mértékben áthidalják az időt és a stílust. Szeretem a költői elvarázsoltságát."
hirdetés
Pribojszki Mátyás szerint ugyan ő és bluest játszó együttese egészen más zenei közegből érkeztek, a stílusokkal bátran kísérletező Bowie annyit adott a világnak, hogy egyetlen zenész sem hagyhatja figyelmen kívül munkásságát. „Amellett, hogy kiváló dalszerző volt és több hangszeren játszott, néhánnyal kísérletezgetett is, például a szájharmonikával, ami megadja a kapcsolódási pontot az együttes és a The Jean Genie című dala között."
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság
A ráadásban ismét felhangzott a Space Oddity, az A38 közönsége énekelve búcsúzott a Föld fölött lebegő Tom őrnagytól.
