Rabóczky Judit az Andrássy úti Platán Galériában április 2-ig látható kiállításának címe: Kölykök.
A kiállítás megnyitóján Vekerdy Tamás pszichológus azt mondta: gyermekeket látunk, akiken tetten érhető a gyermekek angyali gonoszsága, szelídsége, nagyszerűsége, csibészsége, megannyi öröme, bánata, vágya, dühe. Ellen Key svéd pedagógus-írónőt idézte, aki 1900-as könyvében azt jövendölte, hogy ha befejeződik végre a gyermekek állandó zabolázása, folyamatos kényszerítése, és az őbelőlük kiinduló, egyéniségüket figyelembe vevő új pedagógiai módszereket alkalmazzák majd a szülők, nevelők, pedagógusok, akkor a gyerekeké lesz a XX. század. Nem így történt, mondja. Gondoljunk csak a gyermek katonákra, a gyermekprostitúcióra, a gyermekmunkára. A gyermeki karakter mind gyakoribb eltorzítására. A gyermekkor elrablása folyik.
Kölykök, ez a kiállítás címe. Kölykök, de valahogy mégsem akarjuk elhinni nekik, hogy azok. Rabóczky Judit fémpanoptikuma mintha a világ állapotáról, a lélek fura útvesztőiről mondana többet, mint a gyerekekről. A Kölykökről.
És ez a fémpanoptikum még annál is sokkal több. Személyes túlvilág, melynek lakói erős rokonságban állnak azokkal a szenvedő angyalokkal, amelyek néhány éve Rabóczky Judit diplomamunkái voltak, és amelyeket amúgy Giotto freskói ihlettek, amelyek a padovai Scrovegni-kápolnában láthatók. Miként akkoriban vasszárnyú angyalainak sokasága, úgy az elmúlt egy évben készített, és most látható szenvedélyes gyereksereglet is színpadias kollekció, tragikus, mégis felemelően szép látvány. Nemcsak nézni lehet őket, hallgatni is.
Pedig csend van ezekben a szobrokban. Fakó, túlvilági csend. De ha nagyon fülelünk, akkor meghalljuk a motoszkálásokat, az apró nyikorgásokat, a roppanásokat. A szélzúgást, amely szótöredékeket görget maga előtt. Okos és szelíd intelmek foszlányait.
Hallunk távoli zörgést, kicsi csosszanásokat és valami különös sziszegést is, amely alighanem a művész hegesztőpisztolyának sustorgása. A hegesztőpisztolyé, amellyel Rabóczky Judit gyönyörűséges lényeket teremt. Otromba fémekből, huzalokból meseautókat, lusta macskákat, kényes női cipőket, óriási fém firkaembereket, lélekkel teli angyalokat, gyerekeket. Kölyköket.
Megsúgja: a szobrok két-hároméves kori önmagát ábrázolják. – Babák ezek – mondja a művész –, védelmet, biztonságot nyújtó páncélbabák.
Fémtestben fémlelkek.
