Első helyen az akkori Csehszlovákia állt, őket a lengyelek követték, a harmadik az NDK volt. A szocturisták el akartak jutni Budapestre, ahol viszonylagos volt az árúbőség és a választék, valamint fürödni akartak a Balatonban, ami többségük számára a meleg tengereket pótolta. Két nagy akadály állt előttük: 1. A forinthiány. 2. Nem találtak megfizethető szállást Magyarországon.
Az elsőről annyit, hogy az itthon lesajnált magyar valutát a szocialista országok többségében csak korlátozással vehették az utazni és vásárolni vágyók. Ez volt egyebek között az oka annak, hogy fellendült a magánimport, megjelentek a „lengyel" piacok. Ahol persze nem csak lengyelek árultak. Elérhető és megfizethető szállást pedig nem nagyon találtak a külföldiek. A szocializmus szállodákat ugyanis nem épített. Volt egypár kemping és létezett az úgynevezett IBUSZ-szoba intézménye. Ennek volt féllegális változata is, amelyet a pályaudvarokon vendégekre vadászó szobáztatók üzemeltettek.
Az utazó fiatalok közül sokan a nagyvárosi nomád életformát, a vadkempingezést választották. A sajtó megírta, hogy sok hátizsákos turista táborozik hálózsákban vagy sátrakban a Margit-szigeten, a Városligetben vagy a város más eldugott pontján. Ezt azonban rosszallta a hatóság, és nem tetszett a lakosságnak sem. A nomádok nehezen elégíthették ki minimális higiéniai igényeiket, előfordult erőszak és a szemét is gyűlt a parkokban. A hatóság pedig nehezen tűrte a rendetlenséget.
Ezen a helyzeten javított volna az ingyenes kemping, amelynek létesítéséről beszámolt a Népszabadság 1984 júliusában. Bánhalmi János fotós és Kónya József riporter kilátogatott a Jászberényi úton lévő Saturnus ingyenkempingbe és közreadták élményeiket. A táborhely a Bogáncsvirág utca és a Tündérfürt utca közötti térségben létesült (N. Kósa Judit szíves közlése).
Kónya szerint voltak sátorhelyek, néhány előre felvert katonai sátor a hálózsákos utazóknak és vécés zuhanyozó (szakszerűen: vizesblokk) is. Ezenkívül volt portássszolgálat, bejelentkezés és szolgálatos rendőr-törzsőrmester. Ezek a személyek szóba is álltak az újságíróval, de nevüket, arcukat nem adták a riporthoz, ahogy névtelen maradt az egyetlen nyilatkozó is. Ő egyébként egy diákcsoportot kísérő berlini tanárember volt. Feltételezem, hogy kelet-berlini, de erről nincs szó az írásban. Tőle tudhattuk meg, hogy a pályaudvarról irányították őket Kőbányára, hogy az ottlét ingyenes és ő biztonságosabbnak tartja a nyilvános parkoknál. A Saturnusban nappal nem tartózkodhattak kempingezők, le kellett bontaniuk a sátraikat is. Azt is megtudhattuk, hogy ez a kemping a hazaiak előtt zárva volt, nekik a diákotthonokban nyáron elérhető szállásokat ajánlották. (Na meg a csövezést.)
Az ideiglenes kemping aligha szüntette meg a parkokban való éjszakázást, de enyhíthetett az akkori gondokon. Arról nem írt a lap, hogy milyen országokból érkezett turisták sátoroztak a Saturnus-táborban, valamint hogy voltak-e német–német találkozók a kőbányai éjszakában. Amiről tudósíthatott volna a szorgos keletnémet állambiztonság, amelynek figyelmét nem kerülhette el ez a hely sem.
A Képmentő rovat 2007 márciusa óta jelenik meg a Nolon és a lapban. A képeket Rédei Ferenc válogatja
a Népszabadság gazdag fotóarchívumából.
