Randolph Louis Braham, aki egykoron Ábrahám Adolfként élte túl (szűkebb családjában szinte egymaga) a munkaszolgálatot, hat évtizede írja a magyarországi holokauszt enciklopedikus főművét. A legfőbbet, amelyet mindenkinek a keze ügyében kell tartania, akit közelebbről érdekel és érint „a magyarországi zsidóság elpusztítása" – a második kiadás előszava szerint – „a holokauszt történetének egyik legtalányosabb fejezete, mely tele van paradoxonokkal".
Három és fél évtized telt el az első angol kiadás és a mostani harmadik magyar között. A kutatható levéltári források, forráskiadványok és történészi szakmunkák mennyisége eközben a sokszorosára nőtt, a kutatók előtt álló korlátok túlnyomó többsége leomlott. Az első magyar kiadás ezer oldal, a második másfél ezer oldal körül volt, ez a mostani harmadik már majdnem kétezer oldalas.
Az első kiadás a rendszerváltás forgatagában, 1988–1989 fordulóján megrendítő erővel hatott. Pillanatok alatt elkapkodtuk a könyvet. Akkor volt rá először esélyünk, hogy egészében átlássuk és közelnézetből végigkövessük ezt a félmilliós, villámgyors tömeggyilkosságba fordult hosszú és kanyargós történetet. Ennek a drámai élménynek a hatása alatt legtöbbünknek föl sem tűnt, ami a szerzőnek annyira fájt, és persze a szakembereknek és az élesebb szemű kritikusoknak is szemet szúrt, hogy tudniillik a magyarországi megjelenés történelmi lehetőségének hajszolt kihasználása a kiadás szakmai minőségének a rovására ment.
