Fejre és szívre gyúrnak

Busa Pista: Nincs megtervezve semmi. Egy színjáték, amely maga az élet, és te magad alakítod. Én világéletemben szerettem az improvizációt, a dzsesszzenét például. Szeretem is, ha mély vízbe dobnak, és gyakran meg is tették. A Zubollyal, amikor megalakultunk, Ágoston Béla elhívott egy csángó bálra, ahol hétnyolcados ritmust kellett csinálni. Azt sem tudtam, eszik vagy isszák. Egyszerű, Pista, mondta Béla: kórház, kórház, SZTK, kórház, kórház, SZTK. Ezt megjegyeztem, és felmentem bulit csinálni.

Jó, az elején néztek nagyot a csángók, hogy ki ez a kretén, de az improvizálás jó párszor kimentett a csávából.

Mondjuk, amikor nem jut eszembe egy dalszöveg, és ­freestyle-ozom, azaz rapszöveget rögtönzök.

Magazin: Előfordult, hogy leblokkolt?

Földes Eszter: Nemrég az operettszínházban egyetlen versszak jutott eszembe a négyből, végigtoltam azzal, és senki nem vette észre. Volt, hogy a szó nem jutott eszembe, csak a ritmus, úgyhogy a tér és az idő, múlt, jelen, jövő helyett azt énekeltem, hogy a múlt és a jövő, a tírerírerő… Ha elég hittel adom elő, senkinek nem tűnik fel. (Nevet.) Ha az ember laza tud maradni, egy kicsit olyan ez, mint amikor gyerekkorunkban játszunk.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Busa Pista: Freestyle-ozás közben én nem is gondolok előre semmire, az első sorra sem. Ha megkapom a ritmust, akkor kezdem. Ez egy idő után természetessé válik.

Földes Eszter: Szerintem ez sokkal nagyobb csoda, mint az, amit én csinálok.

Busa Pista: Ugyan, neked sokkal több szöveget kell megtanulnod, ráadásul nem is rímel. Tudom, mert amikor az Odüsszeuszban szerepeltem,

hatvan oldal hexametert kellett bemagolnom. Ez kicsit több, mint egy rapkoncert.

Magazin: Egy szakmai szavazáson nemrég minden idők ötödik legjobb magyar MC-jévé választották. Mi az, amitől hiteles egy előadó?

Busa Pista: Az őszinteség. Technikás, ismeri ezt a nyelvet, használ olyan szavakat, amelyeket más nem, olyan rímtechnikája van, hogy ledobom a láncot. Egyre több ilyen van, én magam is meglepődtem egy tehetségkutatón: az indulók nyolcvan százaléka tetszett, pedig finnyás, amerikai rapeket hallgató ember vagyok. Mernek a gyerekek, és ügyesek.

Magazin: Van olyan filmrészlet, híres színpadi jelenet, amelyre példaként tekint?

Földes Eszter: Egy út, egy gondolat van. Ahogy Domján Edit játszott, úgy érdemes. Vagy pont a napokban néztem Ruttkai Éva Kleopátra-monológját.

Ott van mögötte az iszonyatos személyes tragédia, miközben mégsem egy önsajnáltató sebnyalogatást látunk, hanem egy hatalmas színészt,

aki úgy mondja el a klasszikus szöveget, hogy tele van jó értelemben vett teatralitással. Tudjuk, hogy ez a monológ valószínűleg Latinovitsnak szólt, ez ad plusztartalmat, de ha nem így volna, akkor is tökéletes az egész. Ez az út, ez alá nem érdemes menni. Hogy ne tekeredjünk bele saját magunk manírjaiba, mindig frissek tudjunk maradni, és feszegessük a határainkat. A sportolók spárgára gyúrnak, mi fejre és szívre.

Busa Pista: Én ugyanígy vagyok a rapperekkel.

Ott van például Twisted Insane, aki huszonkét szótagot tud ledarálni egyetlen másodperc alatt érthetően.

Földes Eszter: Mennyit?

Busa Pista: Igen, annyit. Egyetlen levegővel végigmond egy egész versszakot.

Földes Eszter: Na, hát azért az már csak nem normális…

Busa Pista: Ez teljesítmény. Utánozhatatlan. Ez már egy másik kommunikáció.

Magazin: Szinkronizálás közben tilos vagy ajánlott belevinni az adott karakterbe a saját személyiségjegyeit?

Földes Eszter: Én nem a hangommal szoktam szinkronizálni: sűrítve én is eljátszom a filmet. Ez is más persze, ha mozifilmet szinkronizálok, olyankor kronologikusan haladunk. Sorozatnál viszont úgy, ahogy hívják be mellém a partnereket. A szinkronizáláshoz lelki rugalmasság kell:

meglátsz egy arcot, ráhangolódsz és megszólalsz.

Magazin: Más karaktert hoz a különböző együtteseiben a színpadon?

Busa Pista: Mindenhol magamat adom, viszont másként szól a szövegem. Érthető: az Irie Maffiában tizenketten vagyunk, így sokkal nagyobb a zenei, stílusbeli szűrő. A Zubolyban meg felvetődik egy ötlet, röhögünk valamin a kocsiban, és amilyen őrültek vagyunk, már aznap dal lesz belőle. Jó vagy rossz zene – számomra ez a kettő létezik.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Magazin: Milyen zenét kedvel?

Földes Eszter: Semmiképpen sem azt, ami a rádióban szól. Rapet például egyáltalán nem hallgatok.

Busa Pista:

Dehogynem, a Nem mindegy című számomat kívülről fújod.

Földes Eszter: Persze, mert annak olyan jó a szövege. De én színészként is klasszikusabb beállítottságú vagyok: a letisztult, egyszerű formákat szeretem. A kísérletező kortársat is tudom élvezni. A minőség számít.

Magazin: Hogyan született meg a Semmi konferencia?

Földes Eszter: A férjem, Lovasi András alapötletéből. Közösen írtuk meg a történetet. Ő a dalokat, a Kiscsillag zenekarral hozzá a zenéket. Végül én adtam a darab végső szerkezetét.

Magazin: Hogy jött Busa Pista a képbe?

Busa Pista: Hát a semmiről kellett írni, abban meg profi vagyok. (Nevet.) Egy fizikust alakítok, a Földre című számot éneklem, általam írt rapbetétekkel. Nem ez az első színpadi szerepem, korábban Hód Adriennel is csináltunk darabot, Harcsa Veronikát kellett magam körül pörgetnem, miközben nyomta az áriát. Egy pillanatra hagyták, hogy azt érezzem: színész vagyok.

Magazin: Visszahat a rendezői feladat a színész munkájára?

Földes Eszter: Ez nekem is új helyzet meg a zenekarnak is.

Nincsenek hozzászokva, hogy valaki alulról magyaráz nekik.

Óriási felelősség, minden szál az én kezemben fut össze. Biztosan fegyelmezettebb leszek ezután.