Ennek megfelelően az intézet hatezer négyzetméteres területének egészét a gyógyítás szolgálatába állították. Az új Szent László-templomtól egy macskaugrásnyira, a Füzér utca 19. alatt, az Állomás utca sarkán álló kétemeletes bérház földszintjén fürdőket és gőzkamrákat alakítottak ki. Itt zajlottak a különféle „öntéseket”, pakolásokat és masszázsokat magukban foglaló kezelések, de itt voltak a tornaszobák, az étkezőhelyiségek, a lakószobák és a rendelő is, ahol Gábori Ignác kőbányai orvos fogadta a pácienseket. Róla siettek megjegyezni: „a természetes gyógyító eljárást külföldi intézetekben sajátította el”.
A ház melletti hatalmas telket ugyancsak teljes egészében a kúráknak szentelték. Sétahelyet, nap- és légfürdőt építettek itt, természetesen szigorúan elválasztva egymástól a nők és a férfiak gyógyulásának rendelt helyet. A légfürdőket a fák között, a vízpermettel párásítható kertben alakították ki, ahol a betegek alsóneműre vetkezve adták át magukat a tornának vagy az azzal egyenértékű testmozgást jelentő fafűrészelésnek, illetve favágásnak. Mint írták, „az ember kedélyállapota egészen megváltozik, ha azt használja. A legmogorvább ember is jókedvűvé, kedélyessé, életvidámmá válik. Örömét találja az életben és oly jól érzi magát, hogy alig fér a bőrébe.”
|
A kert
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteménye |
A napfürdőt ugyancsak a maguk pőre valójában alkalmazták a gyógyulni vágyók. A leírás szerint ez abból állt, hogy „az ember a nap legmelegebb szakában, t. i. délelőtt 10 és délután 2 óra közötti időben ezen czélra emelt, felülről nyitott épületben mezítelenül kifekszik a napra úgy, hogy csak a feje van a nap sugaraitól védve”. Ezután már biztosra volt vehető, hogy „a Magyar Nap megteszi a maga gyógyító, éltető kötelességét”. Éjszaka pedig a kertben kiépített, mindössze egy szellős lécajtóval lezárt légházakban tértek nyugovóra a betegek. A télen-nyáron fűtetlen pavilonokat belülről fehérre festették, és könnyen tisztán tartható, zománcozott bútorral rendezték be.
Felsorolni sem könnyű, emellett még hányféle gyógyító szolgáltatást kínált a Füzér utcai fürdőtelep. Elérhető volt a „Kneipp-féle öntések minden neme”, a „váltakozó és hideg víztiprás”, temérdek gőzkezelés, emellett kúrajelleggel ajánlották a mezítláb járást és a szandálviselést. Volt teljes, részleges, rezgő és belső masszázs, valamint tornaszerekkel végezhető testedzés és svéd gyógytorna. Ami a táplálkozást illeti, kínáltak vegyes és vegetárius étrendet, soványító és hizlaló menüt, ezek alapját egyként a tartalmas levesek (legelébb a rántott leves), a nyers és aludttej, a főzelékek és a gyümölcsök adták, s amelyekből a legszigorúbban kizárták a kelt tésztákat, a süteményeket vagy épp az olyan, egészségre ártalmas táplálékokat, mint az alkohol.
Aligha lehetett kétséges tehát, hogy a hetenként 80 koronáért igénybe vehető, önmagában is kúraként szolgáló szállás, étkezés, no meg a temérdek gyógyalkalmazás a nagyközönség körében élénk érdeklődésre talál, hiszen az intézet tulajdonosai leszögezték, „a természetes gyógymóddal minden betegség gyógyítható, amely nem tartozik az egyáltalán gyógyíthatatlan betegségek közé”. Melegen ajánlották idegrendszeri, légzőszervi, emésztőszervi és női bajokra, akárcsak az anyagcsere, a vérkeringés és a vizeleti szervek zavaraira, és a kezelésekről csak a ragályos betegeket, valamint az elmebajosokat zárták ki.
E gyógymódok mibenlétéről ráadásul a hazai közönségnek már saját tapasztalata is lehetett. Ha nem járt is Grafenbergben, ahol egykor maga Vincenz Priessnitz, az autodidakta gyógyítóvá vált földműves kúrálta a hozzá fordulókat esetenként hat méter magasról lezúdított jéghideg vízzel, vagy nem fordult meg Wörishofenben, hogy a végstádiumú tüdőbajból csodásan kigyógyult Kneipp plébános vízkúrája által leljen gyógyulást, Budapesten is megismerkedhetett például a vízgyógyintézetekkel. Az első ilyet a városligeti Páva-szigeten nyitotta meg Ivanovics András 1840-ben; 1856-ban követte őt dr. Siklósi Károly a Városmajorban, a század utolsó harmadában pedig egyre-másra települtek rá az efféle intézmények arra a hidegvíz-érre, amely az egykori városfal és a liget között húzódott, nagyjából a Király utca vonalát követve.
|
A gyakorlatozó páciensek
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteménye |
Mindennek ismeretében nincs mit csodálkozni azon, hogy a Természetes Gyógyintézet részvénytársasághoz a Kőbányai Takarékpénztár pénzügyekben amúgy sem járatlan vezérkara adta a nevét. Az elnök Feszty Gyula volt, aki a Feszty-körkép mögött álló gazdasági társasággal bizonyította rátermettségét, és épp az előző évben építtetett egy hatalmas bérházat a Ferencvárosban. Alelnökként Kanidaky János sertés-nagykereskedő, a görögkeleti román egyház tanácsosa szerepelt, de ott volt a vezetőségben például Dlauhy Guidó is, aki a Szent László-templom egyik harangját ajándékozta a köznek. (A másik kettőt a főváros pénzéből öntették.)
A társaság vezérigazgatójának Petrovics Lászlót nevezték ki: ő a reklámfüzet tanúsága szerint az Országos Magyar Kneipp Egyesület díszelnöke volt és háztulajdonos. Szinnyei József életrajzából tudjuk, hogy Petrovics – Petőfi Sándor távoli rokona – ekkoriban ötvenkét éves volt. Korábban dolgozott ügyvédként és rendőrségi alkalmazottként is, majd a kőbányai sertéskereskedelmi csarnok titkára lett. Fordulópontot az jelentett az életében, amikor 1894-ben „nagyfokú ideggyengesége miatt minden szellemi munkától tartózkodni” lett kénytelen. Ebből az öt éven át tartó állapotból a Kneipp-gyógymód segítségével tudott végül kilábalni, minek következtében a módszer lelkes hívéül és propagátorául szegődött; Kneipp Újság néven még lapot is alapított. (Előfizetési díj évi 8 korona, néptanítóknak mindössze 4 korona.)
|
| Forrés: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteménye |
Érdekes körülmény, hogy háztulajdonosként Petrovics nem más épületet birtokolt, mint éppen a fürdőtelepnek otthont adó Füzér utca 19.-et. A bérház a millennium évében épült, szinte kimagaslott Kőbánya kisvárosias központjából. Az alapító 1899-ben ide jegyeztette be a Kneipp Újságot is, 1901-ben pedig, a Természetes Gyógyintézet részvénytársaság létrehozásának évében a jelek szerint megosztotta a telket: a 19/a a kétemeletes bérházzal maradt Petrovics Mariska és László tulajdonában, a 19/b pedig a 21-es számú telket birtokló Führer József birtokába ment át. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy az ügyvéd épp a fürdőtelep kialakításához teremtette elő így a pénzt, aztán a kezelések céljára visszabérelte a hatalmas telket.
A részvénytársaságot hivatalosan 1901. szeptember 20-án jegyezték be, harminc évre, harmincezer korona alaptőkével. Működését csak a következő év májusában engedélyezte a belügyminiszter, de addigra már a Kneipp Újság is az rt. vagyonához tartozott. Június elején nagy reklámkampányt indítottak: fizetett hirdetések tucatjaiban ismertették a potenciális érdeklődőkkel a kies kőbányai helyszínt és különböző gyógymódokat ötvöző természetes módszert. Az új intézet megnyitásáról még a Vasárnapi Újság is beszámolt.
Bizonyára nem Petrovics vezérigazgató személyes hitelén múlt a siker, hiszen ő példás gyógyulásával és kőbányai mivoltával is igazolta, hogy a lég-, nap- és vízkúrák Pest legtetején roppant hatásosak tudnak lenni. Mindazonáltal a bukás gyorsvonati sebességgel érkezett: 1903 májusában a fürdőtelep már felszámolás alatt állt, és az 1904/05-ös címtár tanúsága szerint a Füzér utca 19/a addigra az Egyesült Budapesti Takarékpénztár tulajdonába ment át. Miközben a takarékpénztár vezérkara hamarosan már egy iparvasút létesítésén ügyködött, Petrovics még a várost is kénytelen volt elhagyni: „utóbb több rendbeli csapások érték; ez indította őt arra, hogy 1904 elején a fővárost 31 évi itt tartózkodás után elhagyván, szülőföldjére telepedett le”. Ógyallán indított szerény ügyvédi praxist, ám élete végéig feltüntette a neve mellett, hogy „a Természetes Gyógyintézet volt igazgatója”.
|
A vízgyógyintézet
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteménye |
Kőbányán mára sok minden megváltozott. Rég nincs nyoma a parkos Liget térnek, ahol 1901-ben még az számított friss skandalumnak, hogy a Ferenciek teréről ide helyezték át a Nereidák kútját, ahelyett hogy új szobrot kapott volna a külkerület. Az akkori központ, a Jászberényi út ma már afféle bevásárló zsákutca; a veszélyesen forgalmas Kőbánya alsó vasúti meg álló felüljárót kapott, viszont a fél városmaggal együtt a társadalmi élet központját, a pompás Casinót is elpusztították a Füzér utca 13. alatt.
A fürdőtelep csak egyetlen kurta saroknyira állt innen. Valószínűleg kész csoda, hogy megúszta a bontást: jó néhány évtizede egy panel toronyházzal néz farkasszemet.
