galéria megtekintése

„Európa kemény hely”

1 komment


Dési András

Jonathan Franzen amerikai író szerint hazájában nem becsülik a szellemi teljesítményt. Szerzőként ellenáll a szeptember 11-i terrormerényletekről kialakult, általa cinikusnak nevezett narratívának.

Jetzt geht's los, vagyis most kezdődik! – ezzel a német mondattal indította pénteki sajtóértekezletét Jonathan Franzen, a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.

A németül is jól beszélő, szarkasztikus humorával az újságírókat is megnevettető amerikai író vidám dolognak nevezte a sajtótájékoztatót.

Az Egyesült Államokban szavai szerint ilyesmiben sohasem volna része. A médiamunkások legfeljebb annyit kérdeznének tőle, hogy mennyit keresett a könyveivel, vagy milyen volt Ewan McGregor. A skót színész volt az egyik főszereplője és reklámarca Franzen 2001-es sikerregényéből, a Javításokból forgatott HBO-tévéfilmnek.

 
Amerika egy kommerciális szemléletű, a szellemi teljesítmény iránt kevés tiszteletet mutató ország. Nálunk színészből lesz kormányzó és elnök, máshol drámaírót választanak államfőnek

– utalt Arnold Schwarzenegger, illetve Ronald Reagan és Václav Havel pályafutása, az USA és Európa közötti különbségekre.

A Népszabadságnak arról beszélt, hogy Amerikában az írók senkit sem érdekelnek, kevéssé becsülik őket. Ez rá is vonatkozik, függetlenül attól, hogy 2010-ben a Time magazin „címlapfiúja” volt. Bár szerinte szórakoztató stílusban is lehet komoly társadalmi dolgokról írni, ő nem azon széles tömegek szerzője, akik Bill Clintont elnöknek választották. – Olyan embereknek írok, akik nem elégednek meg az egyszerű válaszokkal – hangoztatta Franzen, akinek életrajzi műve, a Diszkomfortzóna most jelent meg magyarul.

Arról is beszélt, hogy addig nem tudott a saját családjáról is sokat eláruló regényeket írni, amíg a szülei éltek. Gyerekkorát egykori kedvenc tévésorozatához, a Hogan's Heroeshoz hasonlította. A II. világháborúban játszódó sitcomban a német fogságba esett angolszász katonák folyamatosan „hülyét csináltak” fogvatartóikból. Később rájött, azért szerette a világháborús valósággal köszönő viszonyban sem lévő sorozatot, mert hasonlított gyerekkorára: az őt egyébként szerető szülei voltak az „őrtoronyban”, folyamatosan figyelve a lent rejtőzködő legkisebb fiút.

Jonathan Franzen a Millenáris Parkban
Jonathan Franzen a Millenáris Parkban
Máthé Zoltán / MTI

Franzen regényeiben szeret több, legalább három-négy álláspontot ütköztetni. Magát baloldali demokratának tartja, egyetért a magas adókkal és a jó minőségű szociális szolgáltatásokkal, ugyanakkor a szabad piac híve. Aggódik a környezetért, azonban nem osztja a globális felmelegedéssel kapcsolatos „felindulást”. Tudja, hogy ezzel magára haragít sok aktivistát, a klímaváltozást azonban el kell fogadni, mint a halált. Szerinte a klímaváltozás túlhangsúlyozása elvonja a figyelmet sok más, jóval sürgetőbb ökológiai problémáról.

Többször hangoztatta, hogy ő csak egy író, aki rámutat problémákra, megoldani azonban nem tudja azokat.

– Európa kemény hely, a menekülthelyzet, az illegális bevándorlás sokkal aggasztóbb, mint Mexikó és az Egyesült Államok vonatkozásában

– mondta. Abban nem hisz, hogy Afrika és a Közel-Kelet minden problémáját, így a vallások közötti gyilkos erőszakot a gyarmatosítás, majd az USA megjelenése okozta.

Szóba kerültek a 2001. szeptember 11-i merényletek is, Franzen akkor éppen New Yorkban volt. Szerinte nem igaz az, hogy 9/11 után nem lehet ironikusnak lenni. Sajnálatosnak nevezte, hogy az Egyesült Államokban a terrormerényletek után olyan cinikus narratíva uralkodott el, amely azt sugallta, hogy a New York és Washington elleni támadások gyökeres fordulópontot, változást hoztak volna. E narratíva következménye lett ugyanakkor George W. Bush újraválasztása, a több ezermilliárd dollárt felemésztő afganisztáni és iraki háborúk.

– Vegyük észre, hogy közúti balesetben évente többen halnak meg, mint akik sajnos életüket vesztették a ledőlt Világkereskedelmi Központban. Ez nem tiszteletlenség a 9/11 áldozatainak hozzátartozóival szemben, de a közúti balesetekben elhunytak családjait is súlyos veszteség érte

– fogalmazott Franzen, aki szavai szerint ellenáll az uralkodó narratívának, és nem kíván 9/11 tematikájú regényt írni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.