Adott egy diszfunkcionális család, a dramaturgia ezen belül a Mózes nevű fiatalemberre (remekül alakítja Kristóf Márton, aki nem színész és nem is akar ezután sem az lenni) fókuszál, akit éppen most engednek ki az elmegyógyintézetből. A szorongásos férfi orvosa azt tanácsolja a kemény és érzelmileg szikár, amúgy lelkész apjának (Gálffi László), hogy több időt töltsenek együtt. Ezt meg is próbálják, de a két ember nagyon nincs egy hullámhosszon, egyfajta dominanciaharccal megfejelt kegyetlen szeretet van kettőjük között. Aztán az apa szívrohamot kap, és Mózes megkönnyebbül. De csak addig, amíg az apja szelleme kísérteni nem kezdi. S mire Mózes és apja rájön, mit kell tenniük ahhoz, hogy ezt a purgatóriumi szituációt feloldják, számos humoros jeleneten esünk túl.
Szándékosan nem írjuk azt, hogy vicces, mert Zomborácz egyedi és szürreálisan abszurd eszközökkel tud nevettetni, közben meg hatásos drámát ad elő. Íróként volt mersze a megmagyarázhatatlan csodákat becsempészni a sztoriba, s ezek hatástalanítják még a dramaturgiai hibákra kihegyezett ítészek szigorú kritikáit is. Higgyük csak el, hogy amit hibának gondolunk, az tudatos alkotói döntés eredménye.
|
Áron (Ferenczik Áron) reális figura a modern Magyarországról: annyira bölcsész, hogy az már fáj
Film Servis Festival Karlovy Vary |
Ha pedig East of the West és a magyar film, mint forró topik, akkor íme az újabb siker: Reisz Gábor szintén versenybe válogatott műve, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, az első direkt és reális filmünk a XXI. századi Budapestről, a kallódó fiatalokról, a fel nem növés problematikájáról, a szülőktől való elszakadni nem tudásról. Arról, hogy miként éli meg egy értelmiségi azt a baromi nagy abszurdot, amit ma életnek nevezünk.
Egyszóval: VAN egy film végre a modern Magyarországról. Méghozzá pazar darab. Nincs benne semmi túlbonyolítva, túlbeszélve, Reiszék pofátlanul őszintén mesélnek.
Nem mellékesen: az egész film hárommillió forintba került. Elképesztő. A Magyar Nemzeti Filmalap fennállása óta talán a legjobb film ez, viszont tuti, hogy a legolcsóbb.
A VAN hőse Áron (Ferenczik Áron kicsit talán magát is adja?), aki mostanában tölti be a harmincadik születésnapját, éppen elvégezte az ELTE filmelmélet-filmtörténet szakát, annyira bölcsész és művészlélek, hogy az már fáj. Ráadásul szerelmes Eszterbe, a volt barátnőjébe, akinek az elvesztését úgy próbálja meg feldolgozni, hogy elképzeli: miképpen és hogyan tudna csak úgy meghalni. Persze vannak, akik vigyáznak vagy vigyáznának rá: a barátok, akikkel lehet romkocsmázni és irdatlanul berúgni, illetve anyuka és apuka, akik a legjobban és legerősebben megírt karakterei a történetnek.
Takács Katalin és Kovács Zsolt olyan jól játsszák a szerepeket, hogy majd leestünk a székről. A szerelmi vonal a sztoriban is sokkolóan jellemző lett: a manapság nagyon divatos férfiácsingózás, a nálunk fiatalabbak érthetetlenül laza hozzáállása a szexhez és a persze nagy igazság, a másik nő esete.
Ebbe a képletbe Reisz még képes volt belevenni az elvándorlás témakörét is, Áron megpróbál Lisszabonban is „élni”. A VAN alkotói sokat markoltak és meglepően sokat fogtak, a film nagy előnye, hogy hasonlóan Zomborácz világához, sikerült a humort is szolgálatba állítani. De ez az előny (a lehetséges nézők tekintetében) itt talán egy kicsit hátrány is. A valóság sötétebb és fájdalmasabb.
