galéria megtekintése

Elhunyt Bud Spencer

9 komment

NOL

Hétfőn Rómában elhunyt Carlo Pedersoli, a világszerte csak a művésznevén, Bud Spencer néven ismert olasz színészlegenda. „Édesapám békében távozott az élők sorából hétfőn 18 óra 15 perckor. Nem szenvedett. Köszönöm – ez volt az utolsó szava” – hangzik az a közlemény, amelyet a fia, Giuseppe Pedersoli juttatott el az olasz sajtóhoz. A halálhírt elsőként egyébként a Facebookon tudatta a család. (A színésznek korábban már többször keltették a halálhírét. A legutóbbit májusban videóüzenetben cáfolta.)

Carlo Pedersoli Nápolyban született 1929. október 31-én. Úszóként és vízilabdázóként kezdte – ő volt az első olasz úszó, aki egy percen belül úszott száz méter gyorson, és olimpián is versenyzett –, és csak ezután fordult a film világa felé. Ma valószínűleg nincs olyan felnőtt ember Magyarországon, akinek az egyik első filmélménye ne az ő egyik irgalmatlan pofonja lenne. Először spaghetti westernekben játszott, aztán a Piedone-filmekkel, illetve a Terence Hill-lel – alias Mario Girottival – az oldalán forgatott western vígjátékokkal tett szert világhírnévre. Az ördög jobb és bal keze, a Piedone, a zsaru, a Különben dühbe jövünk, az Én a vízilovakkal vagyok, a Kincs, ami nincs, a Szuperhekusok és a Bunyó karácsonyig mind ikonikus darabja az akcióvígjáték műfajának és visszatérő fénypontja a televíziók ünnepi filmkínálatának. „Amit én színészként tudok, azt bárki meg tudná csinálni. A film világába gyakorlatilag csak belesodródtam”  – mondta erről.

 

Tízegynéhány évvel ezelőtt Pedersoli beszállt a politikába is, 2005-ben a Silvio Berlusconi volt miniszterelnök fémjelezte Forza Italia képviselőjelöltjeként indult a választásokon. „Csak három dolog nem voltam még. Balett táncos, zsoké és politikus. Mivel az első két lehetőség kizárt, megpróbálkozom a harmadikkal” – magyarázta a döntését.

Fotó: Facebook

„Mindannyian szerepet játszunk az életben, már a születésünktől kezdve. Amikor a gyerek sírni kezd, azért csinálja, mert rájött: ha rázendít, enni adnak neki. Ön most épp az újságírót alakítja, én pedig válaszolok a kérdéseire. Filmszínésznek lenni ugyanezt jelenti. Előadunk egy szerepet, és a közönségen múlik, hogy értékeli-e a produkciót. Ezzel szemben a sportban a saját eredményem számított, amit elértem, csakis magamnak köszönhettem” – mondta a hivatásáról egy lapunknak adott 2010-es interjúban.

Magyarországot és a magyar rajongóit nagyon kedvelte. Sokszor járt itt, imádta a Balatont, és „Jo Reggelt to my fans in Hungary and congratulations for the best foreign language film 2016!!” – írta szó szerint a Facebookon, amikor Nemes Jeles László filmje, a Saul fia megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Az elsők között gratulált.

Nyolcvanhat éves volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.