A náci kollaboráns Hildebrand Gurlitt német műkereskedő és fia, Cornelius – mint emlékezetes – 2012-ben került reflektorfénybe, újabb rejtélyekkel gazdagítva a háború alatt eltulajdonított műkincsek históriáját. Cornelius müncheni és salzburgi lakásán egy szokványos adóellenőrzést során fantasztikus gyűjteményre bukkant a hatóság.
|
A Gurlitt-gyűjtemény négy darabja a berni Szépművészeti Múzeumban a középpontban Kirchner Vasárnap az Alpokban című művével
Ruben Sprich / Reuters |
A német szakértőknek, illetve a berni Szépművészeti Múzeumnak, amelyet Gurlitt a mintegy 1600 műtárgy örököséül jelölt meg, most bőven van feladata. A kutatók szerint a Picasso, Renoir, Pissarro, Matisse és Kirchner műveivel fémjelzett gyűjteményből 630 kép háttere rendben van, a többiről nem tudni biztosat.
Maradva a közelmúlt eseményeinél, Párizsban május végén Maurice Dreyfuss örökösei vihettek haza a Louvre-ból egy Degas-művet. Franciaországban mintegy kétezer műtárgy még mindig keresi a tulajdonosát. Idén tavasszal a bécsi Leopold Múzeum is megvált két Schiele-rajztól: Karl Mayländer, koncentrációs táborban meggyilkolt zsidó üzletember Amerikában élő örökösei hatéves vita után jutottak hozzá jogos tulajdonukhoz, cserébe három másik alkotás viszont Bécsben maradt. A legutóbbi hír magyar vonatkozású, a londoni Tate Gallery visszaadott a Hatvany családnak egy, a britek számára is nyilvánvalóan becses művet. A Brightoni tengerpart című festmény alkotója John Constable volt.
|
Egy Picasso kép, a Szundikáló italazó, szintén a Gurlitt-gyűjteményből
Ruben Sprich / Reuters |
Az elmúlt évtizedekben a nyugat-európai országok több-kevesebb buzgósággal, de nagyjából rendezték a közgyűjteményekben fellelt „kétes” értékek sorsát. Ezek száma értelemszerűen gyarapodik kelet felé haladva, miközben a visszaszolgáltatási akarat – finoman szólva – nem túl erős a kontinens ezen fertályán. Magyarország sem tartozik a legaktívabb országok közé a restitúció tekintetében, az időnkénti hangzatos bejelentéseknek alig van érdemi folytatásuk. Az érintettek, például a Herzog, a Hatvany család tagjai itthon és külföldön is perelhetnek, a hazai adminisztráció viszont kibúvókat keres és talál. Néhány főnemes visszakapott ezt-azt az értékeiből vagy némi ígéretnek örülhetett, ahogy legutóbb a Batthyány-örökösök, akiknek Bruegel képéről jelentették be, hogy „visszaadható”, ám a Szépművészeti Múzeum egyik kincsének számító Keresztelő Szent János prédikációját illető konkrét lépésekről nem hallani.
Keleti határainkon túl viszont minden egyértelmű. Vlagyimir Putyin Oroszországa semmit nem ad vissza, viszont nem is ígéri.
Oroszországból, ahol a hadak útján eltulajdonított értékek javát rejtegetik, se kép, se hang nem kerül nyilvánosságra. A kutatásokat inkább a véletlenek segítik, mintsem a központi akarat, amely azért időnként, inkább porhintésként, beenged külföldi muzeológusokat a raktárakba. Néhány héttel ezelőtt német szakértők a Puskin Múzeum rejtekéből újonnan előkerült világháborús leletről számoltak be egy firenzei konferencián. A tudósok 59, hajdan a berlini Frigyes Császár Múzeum gyűjteményét gazdagító csodás reneszánsz szoborra bukkantak a moszkvai intézményben. A kutatást irányító Neville Rowley annyit mondott, a szobrok többsége restaurálásra szorul, de munkához látnak, és az eredményt a Puskin Múzeumban rendezett kiállításon nézheti meg a közönség. A tulajdonlás kérdése szóba sem került.
Volt már hasonló kiállítás Moszkvában 13 évvel ezelőtt: akkor még a reményt is felcsillantották, hogy a brémai Kunsthalle gyűjteménye hazakerülhet. Igaz, a páratlan kollekció sorsa már jó előre nyilvánosságot kapott Viktor Baldvin jóvoltából. Ő volt az, aki fiatal katonaként 1945-ben bőröndben szállította el Königsmarkból Moszkvába az általa kiválogatott festményeket, rajzokat. 1963-ban, immár múzeumigazgatóként, leveleket írt a mindenkori szovjet pártfőtitkároknak, javasolva az anyag visszajuttatását Brémába. Jelcin elnök 1991-ben, első válaszolóként azt írta: „Hálásak vagyunk Önnek, hogy megmentette a gyűjteményt. Biztos vagyok benne, hogy a gyűjtemény hamarosan hazatér.” A kollekció java ma is Moszkva vendégszeretetét élvezi.
Milliónyi kivételes érték került hadizsákmányként orosz védettség alá, német, francia, holland és persze magyar gyűjteményekből. Az oroszok nem bízták a véletlenre a gyűjtögetést, a Szovjet Tudományos Akadémia, valamint a Grabar Intézet szakértői listát állítottak össze, amely alapján beindult 1945 júliusában a gépezet. Állítólag alig néhány héttel a berlini akció megkezdését követően a Puskin Múzeum igazgatója, Szergej Merkurov kétségbeesett levelet intézett Sztálinhoz: „Közbe kell lépnie! Az ellenségtől érkező művek elárasztják a múzeumot. Most kaptunk egy Madonnát, Raphael alkotása, 13 Rembrandt érkezett, 8 Rubens, 10 Tizian és Priamos Kincse… Nincs elég helyünk, csak a tizedét tudjuk tárolni.” Ezután már csak súlyadatok láttak napvilágot. Eszerint 1946. február 1-jéig leltárba vettek 146 tehervagont, amelyben 2376 tonna műtárgy került Moszkvába, Leningrádba.
A 90-es években rendezett kiállítások lebbentették fel a fátylat arról, hogy mit rejtegetnek a múzeumi raktárak. 1995 elején a Puskin Múzeum kiállítása kavart vihart: 63 megsemmisültnek hitt remekmű került a falakra, de az esetleges remények lehűtéséről gondoskodtak a rendezők. Az egyik fő falon egy feljegyzés volt olvasható: „A németek mintegy négyszáz múzeumot leromboltak. Oroszország jogosnak érzi, hogy kártalanítsa magát a háborús veszteségekért.” A falakon ott lógott többek között Goya Karnevál című képe (Herzog-gyűjtemény), Greco Keresztelő Szent Jánosa, Veronese Golgotája (Hatvany-gyűjtemény). Szentpéterváron az Ermitázs zömmel olyan francia művészek vásznait mutatta be, amelyek német gyűjtők tulajdonában vannak. Az újra felfedezett mesterművek címet viselő pazar kiállítású katalógus előszavának szerzője kifejezte meggyőződését, miszerint „a restitúciós folyamatok bonyolultsága ellenére a II. világháború alatt Oroszországba került műtárgyak problémája a civilizált emberi normák, a jog és az erkölcs alapján fog megoldódni”.
Ezután törvényeket hoztak, ám a hangok, amelyek szerint a műkincsek visszaszolgáltatása Oroszország újbóli kifosztását jelentené, erősebbek voltak, és azok is maradtak. A Puskin Múzeum mindenható igazgatónője, Irina Antonova – aki a legendák szerint 1945-ben maga is részt vett Sztálin utasítására a berlini kincskeresésben – egy francia lapnak kifejtette:
a zsidók életük fejében „önként” adták át vagyonukat a náciknak, így az ilyen eredetű műtárgyak mint német hadizsákmány jogosan vannak Oroszországban.
Antonova 2013-ig igazgatta a Puskin Múzeumot.
Magyarországról becslések szerint legalább félmillió tárgy, kép és más érték tűnt el a háború folyamán. A 90-es évek elején látott napvilágot egy kutató, Mravik László listája, amely 25 ezer Oroszországban fellelhető művet nevesít, de hangsúlyozta, ez korántsem teljes. Magyarország először 1972-ben bizonyosodhatott meg arról, hogy valóban orosz földön rejtőzik a háború alatt kiürített bankszéfek tartalmának jó része. Ekkor ugyanis a szovjet hatóságok visszaszolgáltattak 15, többnyire értéktelen képet, amely szerepelt az 1945 óta keresett tárgyak listáján.
|
Antonova 2011-ben az akkor éppen miniszterelnök Putyinnal. Nem ad, de nem is ígér
Yana Lapikova/RIA Novosty / Reuters |
Oroszországi kutatásokra hivatalosan egy 1992-ben aláírt megállapodást követően nyílt lehetőség. A kutatók a moszkvai Grabar Intézetben közel 130 magyar eredetű képre leltek, köztük Tintoretto, Goya, Velazquez, El Greco, Rippl-Rónai alkotásaira, a Hatvany-, a Herzog-, a Kornfeld- és az Andrássy-gyűjtemény legértékesebb darabjaira. Kétes sikertörténet a sárospataki könyveké, amelyek létéről már 1993-ban tudomást szerezhettünk, majd 1996-ban Nyizsnyij Novgorodban hivatalosan is előkerült az anyag. A hazaszállításához azonban további tíz esztendőre volt szükség.
És ezzel vége is az orosz nagyvonalúságnak. Moszkva elzárkózik az egyéni igényektől az olyan nagy családok esetében is, mint a Rotschildok vagy a Rosenbergek. Ők sem képesek érvényesíteni követeléseiket, és a jelek szerint támogatókra sem számíthatnak. A 2003-ban beharangozott lostart.ru site-on hiába keresünk orosz fennhatóság alá került idegen eredetű műkincseket: főként cirill betűs információkat tartalmaz, kizárólag arról, hogy Moszkva mit kér számon a világtól.
