galéria megtekintése

Egy jó géppel még senki sem lesz fotóművész

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 01. számában
jelent meg.


Trencsényi Zoltán
Népszabadság

Ma már ritkán vesz a kezébe fényképezőgépet, de azt mondja, ez nem is olyan nagy baj, mert, amit szeretett volna megcsinálni, azt lényegében megcsinálta. Szalay Zoltán fotóriporterként számos emlékezetes, fontos képet készített, tanárként egy fotósnemzedéket nevelt fel. A napokban volt 80 éves.

– Szinte mindent fényképezett. Miből a legkevesebbet?

– Sportot például egyetlenegyszer fotóztam. Napilapos ügyeletesként vívóversenyre kellett mennem, de fogalmam sem volt, hogy mit kellene ott csinálnom. Kérdeztem a jeles sportfotóst, Farkas Jóskát, aki azt mondta: „Ha hallasz egy nagy üvöltést, és a pali lekapja a sisakját, na, akkor fotózzál!”

– A napokban volt 80 éves. Sokan kérdezik a fotográfusi munkáról, a tanításról, emlékezetes képeiről?

– Valóban sokat kell mostanában mesélnem arról, milyen munkát végeztem a Fővárosi Fotó riportosztályán, a Rádió- és Televízió Újságnál, a Tükörnél, az Új Tükörnél, hogyan vezettem a Magyar Hírlap fotórovatát, és hogyan lettem alapító képszerkesztője a Kurírnak és a Blikknek. Örömmel idézem fel azt az időszakot, amikor a Magyar Újságírók Szövetségében és egyéb helyeken tanítottam, valamint szívesen beszélek legkedvesebb képeimről. Az ingázókról készített sorozatról, vagy arról a képről, amelyen a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülése után egy kupacban beszélget Jaruzelski, Honecker és Gorbacsov, odébb pedig a magányos Kádár látható, akihez Ceaucescu lép oda. De szívesen mesélek a művészportrékról, a Latinovitsot, Psota Irént és másokat ábrázoló képekről. És olyan felvételekről is, amelyek lapokban nem, csak kiállításokon voltak láthatók.

 

– Az ön által kitalált, és három évtizedig rendezett sajtófotó-kiállításokon egyébként is sok olyan fotót láthattunk az átkosban, ami az újságban nem jelenhetett meg.

– Igaz, de éppen ezért a nyolcvanas években olyan embereket kértem meg a sajtófotó-kiállítások megnyitására, akiket csak nagyon magas politikai szinten lehetett volna támadni. Egyszer például Katona Istvánt, aki a központi bizottság egyik vezetője volt, másodállásban a Fotóművész Szövetség elnöke. Még ő is azt mondta: „Nagyon jó lenne ezeket a képeket az újságokban is látni…” Szóval igyekeztünk a közlési határokat tágítani.

Gombolkozz be rendesen – Kádár Jánost felesége instruálja, mögöttük Lázár György és Szűrös Mátyás
Gombolkozz be rendesen – Kádár Jánost felesége instruálja, mögöttük Lázár György és Szűrös Mátyás
Szalay Zoltán

– Ma milyenek ezek a közlési határok?

– Ma sem mindenhol átjárhatók. Fura tiltások, fura korlátok nehezítik a közlést az újságíró és a fotós számára. Részben a politikusok húzzák meg ezeket a határokat, részben az újságok számára túlélést jelentő hirdetők. Szóval a sajtó sohasem lehet teljesen szabad, de lehet kemény, kritikus hangú, és olykor még a történelmet is befolyásolhatja. Gondoljunk csak a Watergate-botrányra.

Szalay exponálás előtt gondolkodik
Szalay exponálás előtt gondolkodik
Teknős Miklós

– A sajtó egy része nálunk is próbálkozik. És olykor schmittel is egyet-egyet…

– Nálunk a sajtó a nyolcvanas években jóval kritikusabb hangvételű volt, mint manapság, és a befolyása is jóval nagyobb volt. Egyszer Lázár György, a minisztertanács elnöke mondta a Magyar Hírlapról, amely a lap fejlécének meghatározása szerint a minisztertanács hivatalos napilapja volt, hogy szerinte a Magyar Hírlap a „minisztertanács hivatalos ellenzéki lapja”. Ilyen viszonyrendszer ma nem fordulhat elő.

– Kincses Károly fotótörténész nyilatkozta néhány éve, hogy bármilyen népszerűnek is tűnik mostanában a fotográfia, bármilyen sok pályázat, kiállítás, fotós esemény van Magyarországon, a mennyiség nem csap át minőségbe. Nincs igazi színvonal, igazi oktatás. Tényleg nincs?

– Egyetértek. Az oktatás szűk, az emberek meg az utcán fényképezőgépszerű szerkezetekkel, fényképszerű dolgokat készítenek. Az alkalmi fotósok mindenféle gondolat, és a legcsekélyebb vizuális kultúra nélkül nyomkodják az exponáló gombokat. A könnyen hozzáférhető, könnyen kezelhető eszközök használatától senki sem lesz fotográfus, de fotóművész sem.

Rengeteg emlékkép készül. Kevés emlékezetes, jó kép.

– Mitől lesz egy kép emlékezetes és jó?

– Mitől jó egy mondat? Attól, hogy az ember elolvassa, és megérti. A jó kép, egy jó mondat. Az ember megnézi, és megérti. Mert minden „mondatrész” a helyén van, pontos, és összefüggéseiben is érthető. De, mert ma mindenki fényképez, a milliónyi képből azért a nagy számok törvénye alapján csak születik néhány jó színvonalú.

– Ha mégsem, legfeljebb kiválasztunk közülük néhányat, és ráfogjuk, hogy tömény művészet...

– …amivel nekem mindig voltak bajaim. Nem kedvelem a csinált dolgokat, az üres formai kísérletezéseket, a divatokat. Ezért nem lennék fotóművész, miképpen, erkölcsi okokból paparazzi sem. A fotóművészetnek van persze létjogosultsága, csupán nem szeretem, mint uralkodó irányzatot. Szerintem jó képet csinálni maga a művészet. Én mindig azt mondtam: Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj. És akkor jó kép születik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.