Persze Till Attila produkciója nyilván odatáncolhatna a főműsoridő határára is, csak ehhez a műsorvezetőnek feltehetőleg fedetlen csöcsökkel kellene mélyinterjút készítenie. Ezt a kompromisszumot szerencsére nem köti meg, így viszont marad az éjszaka és a megszokott magas nívó.
Az idei évad első részében Kiss Tibor, a Quimby klasszisa és Cseke Botond modell volt a vendég. A páros portré korántsem könnyű műfaj, de Till komolytalanságnak álcázott komolyságával, hétköznapinak tetsző, ám tévés attrakciókban fölöttébb ritkán megjelenő őszinte érdeklődésével szépen megoldja a feladatot.
Még olyan különösen nehéz helyzetekben is, mint amit Kiss föltűnése okoz. Annyiszor rajzolták már meg a portréját, hogy az újabb kísérlet unalomba fulladhatna. Ezt a feltevését messzemenően cáfolta az adás, ami nyilván nem független Kiss különleges karakterétől, és Tilltől sem.
Az énekes szerepelt már évtizede is a Propagandában, érdekesek is a múltat felelevenítő bejátszások, attól már csak az újabb diskurzus figyelmet érdemlőbb. Merthogy az elvonót megjárt, egykor súlyos drog- és alkohol problémákkal küszködő férfi őszintén beszél arról, mennyit iszik, ha egyáltalán, hogyan merhet valaki újra pohárhoz nyúlni az addikció megszűnése után, hogy aztán már arról meséljen, miként ismerkedett meg egy tizenhat és fél éves lánnyal, aki gyermeke anyukája.
És a lebilincselő történetet meg-megszakítják Cseke sztorijai, mintha csak a haladást igyekeznének akadályozni. Csakhogy a Propagandát a két vonal együtt élteti. Azok, amelyek olykor párhuzamosak, máskor meg merőlegesek.
Vagy meghatározhatatlan viszonyban vannak egymással. Amikor például a sikeres modell közli, hogy nem szív fel kokaincsíkokat a partikon, nem erről szól neki a szakma. Ellenben az álma az, hogy zenészikon legyen. Mindezt mondja akkor, amikor az a hazai énekesembléma a kvázi párja, aki egykor függött a tudatmódosítóktól, ma nem nyúl hozzájuk, viszont megtölti a csarnokokat, s ezrek előtt lép fel.
Meglehet, a két élet csak a Propagandában ér össze, s ha ez a randevú az egyetlen eredménye a műsornak, már akkor megérte. Hamar el is felejtjük, hogy közben idegesítően sokszor kap szerepet a reklámozott mobiltelefon. Erről szól az üzlet! – kiált fel erre a marketingdirektor, és hirdetés nélkül tényleg nincs kereskedelmi média, és akkor nincs ilyen Propaganda sem, csak amolyan, amelyben retusálnak és izomból hamisítanak az úgynevezett újságírók (értsd: PR-szakemberek).
Ami fontos, az úgyis a tartalom. Hogy az miért szent, arra választ ad Csurka István a Magyar Nemzetben, a hetvenes években publikált tárcájának első mondata: „Sorozatos kompromisszumok után éhen halt”.
A Propaganda él.
