– Bár a családunkban dédapánkon és mostohadédmamánkon, Annie nénin kívül nem volt művész, az esztétikum nagyon meghatározta a gyerekkorunkat. A szépség mindennapi életünk része volt, legyen szó a tárgyi környezetünkről vagy a komolyzenei koncertekről – meséli Tóth Ali, aki szerint a szépség fogalmát nagyon nehéz definiálni. De ha mindenképpen szükséges, akkor talán úgy lehet a legjobban megfogalmazni, hogy szép az, ami örömet szerez.
– Talán soha nem volt olyan nehéz meghatározni a szépséget, mint abban a korban, amelyben most élünk. Vegyük például a női szépségideált: a 2000-es években már két különböző irányzatot is láthattunk. Először a vékony, piszkafa lányokat, utána pedig a teltebb, gömbölyűbb nőket. A kettő között alig telt el másfél évtized. Régebbi korokban ez kétszáz év volt – teszi hozzá Tóth András.
A Kaffka Margit Gimnáziumban az ikreket továbbra is olyan atmoszféra vette körül, amelyben az esztétikum rendkívül fontos szerepet töltött be. Az azóta már megszüntetett rajztagozatos osztály diákjaiként minden tanévet azzal kezdtek, hogy az összekuporgatott osztálypénzből Európa legfontosabb művészettörténeti helyszíneire látogattak el. Annak pedig egészen különleges hangulata van, amikor a kíváncsi gimnazistának nem egy szomorú osztályterem félhomályában kell magolnia a reneszánszról, hanem Siena főterén álldogálva a saját szemével láthatja az utcákat, tereket, szobrokat.
|
A mostohadédmama, Fischer Annie 1968. július 11-én
Molnár Edit / MTI |
A gyerekkori rajzok és koncertek mellett a Tóth ikrek számára ezek is olyan élmények, melyek után elképzelhetetlen volt számukra, hogy ne művészetekkel foglalkozzanak: András az érettségi után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem divattervező szakára került, Ali az ELTE-n kezdett művészettörténetet tanulni. Az egyetemi éveket a tanulás mellett nem lazsálással, hanem munkával töltötték. Tizennyolc évesen elkezdtek modellkedni, Ali Milánóba, András pedig Párizsba került.
Már az iskolában sokszor megtörtént, hogy egymás helyett feleltek: ha humán tárgyról volt szó, akkor Ali, ha reálról, akkor András ment ki a táblához.
A modellkedés során azonban előállt az a különös helyzet, hogy sok divatcég egyszerűen nem jött rá arra, hogy két különböző emberről van szó. A tervezők pedig döbbenten vakargatták a homlokukat, mégis miként lehet az, hogy az ember, akit éppen Amszterdamban öltöztetnek, reggel még egy Giorgio Armani-kollekcióval dolgozott Milánóban.
– Óriási tévhit, hogy a modellek élete a kokainban úszó bulikból áll. Ez egy kőkemény munka, próbáljon meg bárki végigállni egy tizenkét órás fotózást. De számunkra nagyon hasznos volt, hiszen olyan emberekkel dolgozhattunk együtt, akiktől rengeteget lehetett tanulni csupán azzal, hogy láttuk őket ötletelni, gondolkozni. Karl Lagerfeldtől például mindketten rengeteg gyakorlati módszert ellestünk –mondja Tóth András. Öccse pedig azt is elmeséli, hogy valószínűleg a modellszakma az egyetlen olyan foglalkozás, ahol a férfiakat éri hátrányos (anyagi) megkülönböztetés. Előfordul ugyanis, hogy ugyanazért a munkáért egy lány a tízszeresét keresi meg egy férfimodell gázsijának.
A modellkarrier után a fivérek lediplomáztak, Ali megalapította az azóta is működő The Room magazint, valamint számos magazinnál dolgozott stylistként. – A művészettörténet olyan biztos alapot és ízlést ad, amely nagyon jól jön ebben a világban. Arról nem is beszélve, hogy amikor külföldi kosztümös reklámfilmeket forgatunk Budapesten, rengeteget segít, hogy pontosan ismerem minden kor látványvilágát –mondja Tóth Ali. A divat- és viselettörténetet a Mome padjaiban megtanuló András 2004-ben hozta létre a USE unusedot, amely ma már azon kevés magyar márkák közé tartozik, amelyeket a külföldi divatvilágban is nagyon komolyan vesznek.
Bár mindketten elmondják, hogy Magyarország szociális és politikai helyzete nem éppen a legjobb, abban egyetértenek, hogy Budapesten egyre több olyan kreatív kezdeményezés – művészkocsma, divatmárka, szociális tér – alakul ki, amely összekovácsolja a hasonlóan gondolkozókat. Úgy vélik, ez is bizonyítja a régi igazságot: a művészet igazán akkor virágzik, ha el van nyomva.
