Sőt. Az is csupán a véletlennek köszönhető, hogy azok egyáltalán előkerültek. Történt pedig, hogy 2007-ben egy John Maloof nevű, akkor 26 éves fiatalember egy helytörténeti munkához fényképeket keresett, ezért egy chicagói árverésen (garázsvásáron) 380 dollárért megvett egy jókora adagot az akkor még ismeretlen hölgy negatívjaiból. Utóbb kiderült: Maier kisasszony dobozait fizetési hátralékai miatt árverezték el. Talán akkoriban – bár még élt – az élettől végképp eltávolodott, így felvételeit, emlékeit rejtő dobozai sorsa sem érdekelte. Bár Maloof számára a kollekció érdekesnek tetszett, eleinte ő maga is bizonytalankodott fotográfiai értékét illetően. Ezért egy blogot nyitott a világhálón, és igencsak meglepődött, milyen népszerű lett az ott közzétett fotósorozat. Sziszifuszi nyomozómunkába kezdett, melynek során kiderült, hogy az elképesztően jó képeket nem fotográfus készítette, hanem egy műkedvelő dada, akit később Maloof segítségével lassan az egész világ felfedezett magának.
A Mai Manó Házban bemutatott, a közeli hetekben (vetített kiállítással kiegészített) klubvetítéseken és június 12-től a mozi forgalomban is látható dokumentumfilm John Maloof nyomozómunkáját rekonstruálja, miközben alaposan kifaggatja azokat, akikkel Vivian Maier egykor gyermekfelügyelőként foglalkozott, azokat, akiknél dolgozott, de a filmben megszólalnak a dada/fotográfus még élő rokonai és fényképészeti szakemberek is. A néző előtt pedig feltárul egy rejtélyes, erősen ellentmondásos életút, melynek főszereplője egy különös nő, aki olykor szeretettel neveli, gondozza a rábízott gyermekeket, máskor otrombán bánik velük. Aki eleven figyelemmel és érzékenyen fényképezi az elesetteket, a kiszolgáltatottakat, ugyanakkor láthatóan ember-, főleg férfigyűlölő. Aki gyakran indulatos, kiszámíthatatlan, amúgy pedig zárkózott, bogaras. Megszállott gyűjtögető, tárgyakat, papírfecniket, főként újsághegyeket halmoz maga köré, ezeket az őt alkalmazókhoz is magával cipeli házról házra. Volt, aki Mary Poppins-szerű alakként írta le, más azt mondta róla: egyszer úgy öltözik, mint egy szovjet munkásnő az ötvenes években, máskor mintha az 1920-as évek divatját követné.
Múltjáról nemigen beszél, néha álnéven mutatkozik be, arra a kérdésre pedig, hogy mivel foglalkozik, néha azt feleli: kém vagyok. Miközben, ha úgy vesszük, tényleg kém volt, a mindennapokat kémlelte, megfigyeléseinek eredményét filmszalagokon, utcán készített beszélgetéseket őrző magnószalagokon, de főleg fotónegatívokon rögzítette: 2009-ben bekövetkezett halála után körülbelül százezer negatívot hagyott ránk, vagy ezret elő sem hívott közülük. Vivian Maier életében nyomtatásban vagy kiállításon egyetlen képét sem látta senki, felvételeit legfeljebb a gondjaira bízott gyerekeknek mutatta meg, így tehát a páratlan fényképészeti leletre bukkanó John Maloof is bizonytalan volt arra nézvést, hogy illik-e a világ elé tárnia ezt a kincset. Charlie Siskellel közösen készített, sokszor meghökkentő és zavarba ejtő filmje e furcsa személyiség nyomába ered, hogy kiderítse: ki is lehetett Vivian Maier.
Filmvetítés és beszélgetés
A Vivian Maier nyomában című filmet legközelebb május 17-én, szombaton este 7-kor a Fuga Budapesti Építészeti Központban mutatják be. Emberábrázolás és street fotó alcímmel beszélgetést is szerveztek, ennek résztvevői: Benkő Imre Balázs Béla-díjas fotóművész, Gulyás Miklós Balogh Rudolf-díjas fotóművész, egyetemi docens (MO-ME), Molnár Zoltán fotóművész, Pályi Zsófia, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának vezetőségi tagja, az Origo fotóriportere és Szász Lilla képzőművész.
További részletek a http://magyarhangya.hu/vivian-maier-nyomaban/oldalon.