galéria megtekintése

Édeske tengeralattjáróban

0 komment


Csordás Lajos

Haraszty István kispesti műhelye lényegében műtárgy. Egy lakás- és műteremszobor. Mégpedig kinetikus, azaz mozgó szobor, amelyben mindenütt kapcsológombok, szenzorok, kamerák segítik a mester és felesége, Éva életét. A szobormasináiról ismert Kossuth-díjas mestert egyébként minden ismerőse, barátja Édeskének hívja évtizedek óta, abból adódóan, hogy ő is édes szívemnek, édes arany bogaramnak és hasonlóknak szólítgatja felebarátait, és ez visszaszállt rá.

Erről a bizonyos lakásszoborról, amelynek falai tele vannak a kortársak műveivel, sokaknak egy hatalmas, soklyukú sajt jut eszébe. Nekem inkább egy tengeralattjáró. A lekerekített sarkú ajtónyílások, a zegek-zugok, de főleg a milliom kütyü miatt. Mindez egy szoba-konyhás kispesti kertes házból nőtt, fejlődött, bővült az évtizedek alatt. Sőt most már kiterjedt a szembe sarokházra is.

Haraszty István lakása is egy jókora műtárgyhoz hasonlít
Reviczky Zsolt / Népszabadság

 

Újabb és újabb helyiségek csatlakoztak az épülethez, főleg műhelyek, tele mindenféle esztergákkal, fúrókkal, darabolókkal és kellékek sokaságával. Meghökkentő dolgokkal. Az egyik műhelyszobában például egy tányér alakú, hatalmas műtőlámpa uralja a középpontot. Haraszty István mindig híres volt arról, hogy tudta, honnan lehet beszerezni olcsón a hozzávalókat. A százezreket érő műtőlámpát például háromezer forintért vette újonnan, becsomagolva, pótégőkkel a kispesti lengyel piacon.

Az emeleten van a ház parancsnoki szobája, monitorokkal, melyekbe a lakás tizennégy kamerája sugározza a képet. Valaha csak egy keskeny létra vezetett ide, s azt bizony megmászta a nyolcvanas években a kinetikus szobrászat magyar származású világsztárja, Nicolas Schöffer, de még a francia kulturális miniszterhelyettes asszony is. Szép emlék. Édeskét ezután Párizsba hívták kiállítani. A Grand Palais-ban önálló standja volt. Nem sok magyar mondhatja ezt el. A Stemplire várva című mobilszobrát vitte. Stempliztetett ott mindenki, kivárva a sorát a bürokrata gépezetnél. Még Mitterrand elnök is.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

A kibővített emeletre most lépcső vezet fel, és odafönn egy nagy, ipari konstruktivista fallal találjuk szembe magunkat. Csupán egy beépített, régi szekrénysor, de mintha a „tengeralattjáró" gépházában lennénk. Ez a Deák Dénes emlékfal. A kilencvenes évek elején elhunyt műgyűjtő Édeske mentora volt, ő finanszírozta a Székesfehérvárra készített csilingelő, mozgó szökőkutat, melyet később róla neveztek el. Sokáig volt ez a szobor a város dísze. Majdnem húsz évig, míg be nem teljesedett a sorsa: szét nem lopták. Közel helyére akarják felállítani mostanság, finom érzékkel a díszmagyaros Hóman-szobrot.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Haraszty most nyolcvanegy éves, és szobrászkodással már nemigen foglalkozik. A régi, elromlott szobrait sem reparálja. Azt mondja, nem is tudná. Elfelejtette őket. Terveik nincsenek meg, mert sose készített ilyesmit. Most már inkább csak fest, pontosabban képszerű objekteket készít töltényhüvelyekből, réz fűtéscsövekből, nyomásmérő órákból, adóbevallásra máig nem használható söralátétekből, a Malév utolsó alumínium ételtálcáiból. És füstölög. Bárhová ül le a lakásban, mindenütt van egy cigi­oázis, egy fiók vagy szekrényke, ahonnan egy-két doboz bagó előbukkan. Füstölögni pedig éppen van min, olyan időket élünk. Erről szólnak a legújabb képei, melyek mindegyikén szerepel némi narancsszín.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető