A lány, aki Hófehérkét festett a birkenaui barakk falára

A Brnóban született, ott a képzőművészeti egyetemen két szemesztert töltő Dina Gottliebova (1923–2009) 1943 karácsonyán a terezíni zsidók birkenaui családi táborában (Familienlager, BIIb) festi ki az egyik barakk belsejét; a gyerekek kívánságára Kuka táncol Hófehérkével, köröttük törpék ugrabugrálnak. A vonzó cseh lány összecimborált a BIIb-tábor rettegett blokkfelelősével, Arno Böhmmel, ezért fest-(het)ett mást is: számokat a barakkokra, propaganda- és figyelmeztető feliratokat, SS-tisztek babái, menyasszonyai, nejei portréját, fotók alapján. Egy „vörös kiscsaj” életnagyságú aktját, háttérben vízeséssel, amelyet másnap visszavitt Fritz Buntrock „Buldog” rapportführer javításra: egy lyuk tátongott az alternatív guminőn. 1944 februárjában megkérdi Dinát dr. Mengele: tud-e élethű képeket festeni cigányokról. Az SS-főorvos ecseteket, vízfestéket, rajztömböket, dolgozószobát ad az egy tizenegy éves csicskát is tartó lágerrabnak. Noha rajta kívül még négyen készítettek cigányportrékat, ő lesz Josef Mengele privát akvarellfestője.

Gottliebova-Babbitt egy cigányportréval Forrás: Wikipedia

Az Auschwitz-Birkenau Múzeum tulajdonában lévő hét cigányarckép híresebbé tette alkotóját, mint majdani kultikus rajzfilmfigurái: Csőrike, Duffy kacsa, a Prérifarkas a Kengyelfutó Gyalogkakukkból, Speedy Gonzales, vagy kedvence, a népszerű kukoricapehely logója, Cap’n Crunch. A moralizálástól tartózkodó Ostalowska felteszi a kérdést: mit érezhet egy presszió alatt tartott művész? A népirtás szolgálatába állítható-e a művészet? Már amennyiben műalkotások a cigánytáborban készült mussakvarellek, melyeknek a kiválasztott alanyai kényszerből ültek modellt a nyomás alatt tartott, tehetséges festő-rajzoló zsidó fogolynak.

Hitler-rajz kukáról... Forrás: Lofoten Krigsminnemuseum Svolvær

Szakértők szerint kriminalizált, minden emberitől megfosztott, halott arcokat látni a vízfestményeken. A vélhetően kis asztalkákon modellt ülő lágerrabok olyannak tűnnek, mint a vadnyugati banditák a „Wanted” feliratú, mug shotnak is nevezett plakátokon.

A jogvédők tiltakozása ellenére a bűnüldözésben máig, Európában is használt, két évszázados módszer feltalálója a neves amerikai detektív, Allan Pinkerton. „Mengele sosem keltett olyan benyomást, hogy emberszámba venné a cigányokat” – mondta Dina, aki tizenegy cigányt festett meg. A két hónapos csecsemőjét elveszítő kék fejkendős „RomaMadonna”, Celine kivételével, akinek élelmet szerzett, egyiküknek sem tudta a nevét, és nem is váltott szót velük.

Az 1943-ban létesített cigánytábor (Zigeunerlager, BIIe), ahol Gottliebova dolgozott,

egyszerre volt „emberi állatkert” a saját ruháikat, ékszereiket viselő, borotválatlan, pipázó rabokkal, és Mengele kísérleti-kutatói helyszíne. A 23 ezer rabból 21 ezren haltak meg;

a BIIe-ben hunyt el a legtöbb gyerek, egyetlen újszülött sem maradt életben. A gázkamrákon kívül pusztított az arcüszök, a tífusz, a vérhas, a skarlát, a diftéria. Az aszociális elemnek besorolt rabokon fekete háromszög volt, a tetoválásuk Z betűvel kezdődött. Németországban 1982-ben ismerték el hivatalosan rasszizmusnak a romák és a szintók (német cigányok) üldözését, a nemzetiszocializmus évei során bekövetkezett halálukat pedig holokausztnak. Az 1990-es évektől használják a Porajmos és a Samudaripen szavakat a cigányság internálására, a népirtásra.

Dina illusztrálni kívánta Mengele fajelméleti-eugenikai elméleteit bizonyító, cigányokról szóló könyvét is, de a mű végül nem készült el. Ám segédkezett az ismereteit elmélyítő doktor habilitációs dolgozatánál, festett ikreket, anatómiai pontossággal emberi szerveket, továbbá elkészítette a vele rokonszenvező férfi portréját. Így tudta meg, hogy annak különös ismertetőjele a sötét folt a bal fülön; ezért mondogatta a későbbiekben, talán kérkedve is: egyedül ő tudja azonosítani az SS-tisztet.

Vajon Gottliebovának – akinek egyik legfőbb célja volt, hogy az édesanyja mindvégig a közelében legyen, és túlélje a haláltábort – esett-e sötét folt a múltján? Az Auschwitz-Birkenau Múzeum volt gondnoka, Tadeusz Szymanski írta 1980-ban az amerikai állampolgár asszonynak,

nincs joga az akvarellekhez, amelyeket azért akart visszaszerezni, hogy „eltávolítsa a táborból azt, ami gyalázatos”; ezzel ért véget a hét évig tartó levelezés. A szintók és a lengyel cigányok is lázasan védték alkotójától az 1998-ban, a 13-as blokkban rendezett, kiváló romatárlaton is kiállított festményeket.

A hajdanán a lágerben maradt képek közül hat egy lengyel vasutas, Józef Krcz 1945-ben örökbe fogadott magyar lánya, a felszabadított birkenaui koncentrációs táborból nagyjából kétéves korában kihozott Éva birtokába került, egy pedig a névtelenségéhez ragaszkodó egykori rabé volt. Tőlük vásárolta meg a múzeum 1963-ban a minősítők szerint esztétikai értékkel bíró, „Dina” szignójú munkákat, azonnali nyomozásba fogva a festő kilétét illetően is. A Hollywoodban élő Dina Gottliebova-Babbitt 1973. június 28-án kapott levelet az intézménytől: ő a képek szerzője. Jóval ezután, a kilencvenes években kezdődött el az a lendületes kampányküzdelem, amelyet az asszony, és halála után a lánya, Michele Babitt Kane újságíró folytat(ott) a művek megszerzése érdekében. Hiábavalóan.

A George W. Bush elnököt és Colin Powell külügyminisztert is mozgósító amerikai szenátus 2001-ben, határozatban szólította fel Lengyelországot: adják vissza az akvarelleket Gottliebovának, aki később tömeg- és popkulturális heroina lett.

Ő ihlette az egyik legismertebb holokauszt-képregényt, a Joe Kubert jegyezte, tárgyi tévedésektől, valótlanságoktól hemzsegő Josel, 1943. április 19-et. Majd 2008-ban adták ki a comics-műfaj idoljai, az iskolateremtő Kubert (Tarzan, Hawkman, X-Man, Rock felügyelő, Hulk etc.), Neal Adam (Superman, Batman) és Stan Lee (Pókember) grafikai regényét, Az erőszak utolsó aktusa – Dina Gottliebova történetét. A szövegért Rafael Medoff felelt, aki 2006-ban, a washingtoni David S. Wyman Institute for Holocaust Studies munkatársaként indított petíciót az akvarellek visszaszerzéséért 450 világhírű animátor, képregényrajzoló, számos Pulitzer-díjas művész aláírásával. Akik részint a pályatársuk, részint egy korszakos amerikai rajzfilmkészítő volt felesége ügyét támogatták.

Az 1946-ban az édesanyjával Párizsban élő Dina rajzolói állásra jelentkezett az Alice Csodaországban munkálataihoz; Art Babbitt (1907–1992) keresett magának asszisztenst. Az akkor a Warner Bros.-nak dolgozó férfit, Goofy megalkotóját 1942-ben minden idők legjobb animátorának mondták. Az általa vezetett, 1941-es Disney-sztrájkig a Disneycsapat tagja volt, ő rajzolta a mostohát a Hófehérkében, és első nejéről, Marjorie Belcher táncosnőről mintázták meg az árja Hófehérkét.

A zsidó identitású, posztumusz Disney-legendának Hófehérke után az a holokauszttúlélő lett a második felesége, aki állítólag hétszer látta a rajzfilmet, mielőtt elhurcolták a terezíni gettóba;

a Disney-alakokkal díszítette a haláltábor egyik barakkját; papírból készített parókát a királynőnek a Hófehérke és a hét törpe a táborban című színdarabhoz, amelyet a gyermekblokkban, a 31-es barakkban adtak elő. Megörökítette „Mengele doktor cigányait”, de ő illusztrálta két cseh holokauszttúlélő, Ota Kraus és Erich Kulka Halálgyár című kötetét is az auschwitz-birkenaui „halálkombinát”-ról. A Jay Ward Production, a Warner Bros., és az MGM stúdió egykori rajzolóasszisztense 1962-ben vált el Art Babbitttól. Sosem mondott róla mást, mint hogy a találkozásuk végzetes volt.

...és Pinokkióról Forrás: Lofoten Krigsminnemuseum Svolvær

Ostalowska 2001-es megkeresésére nem válaszolt a nemzetközi médiában bár igen közlékeny, benyomásom szerint az imázsát tökéletesen felépítő, a szerepéből sosem kieső, karizmatikus Gottliebova, akinek életét „görög tragédiaszerűség”-nek summázta a túlélés természetét (is) elbeszélő riporter. A 2011-es, Kapuscinski- és Nike-díjra jelölt, lenyűgözően sokrétegű kötet a megsemmisítő táborok működésén túl feltárja, mit jelentett az „esztétikum” a fiktív valóságot teremtő lágerban (a virágzó portréfestészettől a színielőadásokig), s egy önálló tanulmány alaposságával szól Lengyelország, Németország, az Egyesült Államok és Izrael emlékezetpolitikájáról. Bosszantó, hogy amilyen mesteri ez az eredeti látásmódú, roppant tartalomgazdag, felkavaró munka, olyannyira gondozatlan a kötet magyar kiadása (L’Harmattan).

A Süddeutsche Zeitung újságírója 2006-ban tett látogatást a rákbeteg Gottliebova Zayante Creek-i otthonában. Patak, faház, vörösfenyők. A hatalmas acélkék szemeivel igéző, frissen fodrászolt, szépen adjusztált nő alkarjáról

eltávolították a 61016-os számot, amelyet néha megjátszott a lottón. Sosem nyert.

A festőállványon alpesi kép: hegy, zöld rét, kék ég, felhőcskék. A füvön Hófehérke táncol Kukával, köröttük a törpék ugrálnak.