A Hungaricana képeslapadatbázisában 300 ezer tételt, közgyűjteményi könyvtárában négymillió oldalnyi anyagot lelhetünk, a Középkori oklevelek című gyűjtésben nagyjából 200 ezer, a mohácsi csata előtt keletkezett irat fogadja a közönséget, amely Mária Terézia úrbéri tabellái közt kutakodva 43 vármegye legalább 300 ezer oldalnyi anyagához férhet hozzá, ha elég sokáig él. A legnagyobb dobás azonban kétségkívül a Mapire című gyűjtemény, abban is „Habsburg Google Earth”-nek is becézett produkció, amely a bécsi hadiarchívum (Kriegsarchivum) két XIX. századi térképének különleges, 1:28 800 méretarányú, azaz irtózatosan részletes feldolgozása.
A birodalom teljes területét végigcserkelhetjük rajta, miközben a Google-nak köszönhetően megnézhetjük, mi változott a keresett pontokon az egykori haditérképészek látogatása óta. A Hungaricana az NKA korábbi Múzeumi Kollégiuma által évek óta támogatott, nagyjából 50 intézmény kiadványait tartalmazó Múzeumi Könyvtár, valamint az NKA Levéltári Kollégium és a kulturális tárca által szponzorált, a Magyar Levéltári Portálon található Magyar Levéltári Kiadványok adatbázisának folytatása, sőt kapcsolódnak hozzá a könyvtárak által digitalizált további anyagok is: egyebek mellett helyi lapok, iskolai értesítők, lakcímjegyzékek, evangélikus kiadványok és még sokan mások.
Kétmilliárd a virtuális köztemetőben
A honi digitális kultúra megőrzésére tett első erőfeszítés az 1994-ben startolt, Moldován István és munkatársai által kifundált Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) című projekt volt, a vállalkozást a Nemzeti Információs Infra struktúra Program (ma intézet) tette lehetővé. A kezdeményezés, amely lelkes önkéntesek begépelt irodalmi szövegeinek digitalizálásával és egy központi szerverre pakolásával indult, 1999-ben – 4000 címmel és az osztályvezetőnek kinevezett Moldovánnal együtt – került be az Országos Széchényi Könyvtárba, meghívásos alapon.
Az adatbázis most csaknem 14 ezer könyvet tartalmaz. 2007-ben ugyanott elindult az Elektronikus Periodika Archívum (epa.oszk.hu), amely újságokat gyűjt. A számok itt is imponálóak: hozzávetőleg 610 újságcím 50 ezer lapszáma között böngészhet az olvasó. A második jeles honi kezdeményezés a Magyar Bálint kulturális minisztersége alatt 1997-ben gründolt Neumann Digitális Könyvtár, amely fennállása alatt 400 könyvet digitalizált, valamint a magyar digitális örökség összefogásának nemes céljából létrehozta a webkat.hu című katalógust – durván 40 ezer tételig jutottak –, továbbá a Digitális Irodalmi Akadémiát, amely a Kossuth- és József Attila-díjas szerzők műveit igyekezett közös felületre hozni. 1500 szépirodalmi alkotás gyűlt össze itt.
Az adatbázist most a Petőfi Irodalmi Múzeum kezeli. A hon kultúrkincseinek digitalizálását célzó következő nagyívű kezdeményezés 2002 végén indult, az akkor még létező Informatikai és Hírközlési Minisztérium eVilág című, Gyöngyhalászatnak is nevezett pályázatával. A Nemzeti Digitális Adattár által futtatott program keretében a következő évben 2,1 milliárd forinttal támogatta az állam a legkülönfélébb tartalmak világhálóra vitelét. Az összegen 122 pályázó osztozott, akiknek vállalniuk kellett: a tárca által megszabott szabvány szerint hajtják végre a digitalizálást, és amíg a a keletkező elektronikus dokumentumok „tulajdonjoga” náluk marad, a tartalmat a világhálón mindenki által hozzáférhetővé kell tenniük.
|
A kultúrkincsek elektronikus megőrzésében ma egy magáncég, az Arcanum játszik főszerepet
Teknős Miklós |
A lajstrom azonnal vihart kavart. Egy kritikus például élesen kifogásolta, hogy a magyar tudománytörténet, különösen a reáliák, mennyire szégyenletesen hátul kullognak a digitálisan feldolgozott területek között, és kiderült az is, hogy legalább két különböző elvárás és nézetrendszer csap össze, amikor a kulturális örökség digitalizálásáról és a nemzeti digitális adatbázis létrehozásáról van szó. A központi akarat és intézmény óhajtása állt szemben az egyéni kezdeményezés támogatásának szándékával; a mielőbbi értékmentésre való igény a mozaikszerűen összeálló egész tervével.
Mások figyelmeztettek, hogy a pályázati rendszer ebben a szférában kifejezetten komoly károkat okoz, hiszen megnehezíti a tervezést, egy másik kritikus hang szerint ha állami szándék, hogy digitalizálni kell a kulturális örökséget, a pénzt is az államnak kell adnia. Elvégre a pályázatokon elnyerhető összeg a technikai fejlesztésre sem elég. A néhai IHM egykori államtitkára, Csepeli György igyekezett leszögezni: a tárca a nemzeti digitális adattár felállításakor nem új intézményt alapított, hanem csupán keretet akart adni a már megindult munkának.
Az NDA-t egyfajta mozgalomnak szánták, amely nem csak a kultúra bevett intézményeit kívánta tömöríteni: nyitott platformnak indult, amely arra várt, hogy az egyházak, a helytörténeti klubok, a határon túli magyar szervezetek is közzétegyék rajta a maguk sajátos tartalmait, egy húsz-harminc éves folyamat részeként. Akárhogy is, Csepeliék 2004-ben már nem írtak ki nagyobb pályázatot, ezzel szemben 860 millió forinttal, célzottan támogatták a közérdekű adatok birtokosainak digitalizálási tevékenységét.
Az Országos Széchényi Könyvtár 360 milliót kapott – megkezdték például az 1973 előtti katalógus számítógépre vitelét –, 100 millióval segítették az MTI-t, 130-cal a Magyar Rádió archívumának modernizálását. A Centropa – a zsidó emlékezet interaktív adatbázisa – egy családtörténeti kollekcióhoz, a Holokauszt Emlékközpont egy interjútár létrehozásához kapott támogatást. Bő tíz év távolából azonban már nem is igen tudni, hogy a pályázatokból mi valósult meg, azaz mire ment el az a bizonyos 2,1 milliárd.
2010 végén aztán újra változott a koncepció: a digitalizálás elősegítésére az erőforrás minisztérium kulturális államtitkárságának kezdeményezésére létrejött egy úgynevezett „klaszter”, amelyhez számos közgyűjtemény és más intézmény csatlakozott.
A csodálatos MANDA
2011 kora nyarán a Magyar Nemzeti Filmarchívum átalakulásával új intézmény jött létre kultúrjavaink digitális közzétételére: a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, azaz a MaNDA, amelynek célját ekképp jelölték meg: a megőrzés jegyében és érdekében egy központi nyilvános adatbázison keresztül online elérhetővé tenni a teljes magyar kulturális örökséget, vagyis a szépirodalmi, a képző-, ipar- és építőművészeti, zenei és táncművészeti, filmművészeti alkotásokat egy úgynevezett infotainment, vagyis szórakoztatva informáló portálon keresztül.
Az öndefiníció része volt, hogy a központi nyilvános felület a portálon túl egy nyilvános adatbázist is jelentsen – ez a mandadb.hu – , valamint, hogy a többi honlapjukon ennek tartalmából emelnek ki és mutatnak be gyűjteményi elemeket. Küldetésként vállalták azt is, hogy a nemzeti kultúrkincseket elérhetővé és újra felhasználhatóvá teszik az uniós digitális könyvtáron, az Europeanán keresztül, amelynek 14 millió dokumentumkorpuszában akkor mindössze kilencezreléknyi (!) volt a magyar mű.
Az új projektum bemutatóján ugyancsak jelen lévő Szőcs Géza indoklással is szolgált: az elmúlt években jelentős mennyiségű kultúrkincset digitalizáltak állami forrásból a megőrzés és az elérhetőség biztosításának céljával. Csakhogy ezek legnagyobb része a közgyűjtemények belső és zárt rendszereiben lelhető fel, ráadásul az egyes adatbázisok nem egyforma módszerrel archiválnak, állományukban nehéz a hatékony keresés.
Európa sem teljesít sokkal jobban
A kontinens közös digitális könyvtára, az Európai Digitális Könyvtár Alapítvány által üzemeltetett Europeana hároméves előkészítés után 2008-ban startolt el. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a szerver azonnal lefagyott, hetek teltek el, mire a feladatra kijelölt Holland Nemzeti Könyvtárban ismét nekiugorhattak a munkának.
Az európai múzeumok, könyvtárak, levéltárak anyagaiból válogató Europeana a nyitáskor kétmillió könyv, térkép, fénykép, kisfilm, folyóirat és hangfelvétel digitalizált változatát tálalta a böngészőknek, és ez a kínálat bővült nagyjából mára negyvenmillióra. Ennek hatvankilenc százaléka kép és ábra, huszonkilenc százaléka szöveg, két százaléka film és hang. Az anyag zömét francia kulturális intézmények helyezték fel az internetes portálra, Németország és Nagy-Britannia fejenként több mint tíz százalékot, Hollandia és Lengyelország öt-hat százalékot tett hozzá, azaz csupán öt tagállamból származik az Europeana által bemutatott kultúrkincs majd nyolcvan százaléka.
A magyarországi anyag nagy részét a MaNDA mint ún. nemzeti aggregátor küldte be a közösbe, máig nagyjából 26 ezer digitalizált objektumot, és ehhez kapcsolva cirka 600 ezer metaadatot töltött fel a kontinentális portálra. Eddig több mint ezer kulturális intézmény küldött könyveket, térképet, fényképeket, régi kéziratokat, festményeket, hanglemezeket digitális formában. Ami bekerülhetett a gyűjteménybe, az vagy nem áll szerzői jogi védelem alatt, vagy a szerkesztők már tisztázták a szerzői jogokat a tulajdonosokkal.
Mint az Európai Bizottság is leszögezi: e digitális könyvtár virtuális polcain főleg olyan könyvek kaptak helyet, amelyek köztulajdonban vannak, és ezért már nem állnak szerzői jogi védelem alatt, ami a szerző halála után még akár 70 évig érvényben lehet. Ezen okokból az Europeana ma még nem kínálja a nemzeti könyvtárak állományának mintegy kilencven százalékát kitevő, kereskedelmi forgalomban már nem kapható könyveket és úgynevezett gazdátlan műveket sem, amelyek szerzői jogi védelem alatt állnak, de jogosultjaikat lehetetlen felkutatni.
A tempó meglehetős. Mint a MaNDA-t főigazgató Lovas Lajostól megtudtuk, az eltelt időszakban hozzávetőleg száz intézménnyel – múzeumokkal, könyvtárakkal, levéltárakkal – kötöttek együttműködési megállapodást. A MaNDA a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási pályázatán 2013-ban 805 millió forintot nyert 1020 fő féléves foglalkoztatására és digitalizálásra szolgáló technika vásárlására, 2014-ben 535 millió forintot 500 fő nyolc hónapos foglalkoztatására, 2015-ben 519 fő egyéves foglalkoztatására és eszközbeszerzésre 820 millió forintot.
A közfoglalkoztatottak naponta és összesen (körülbelül és átlagosan) ezer tételt (állóképet, mozgóképet, szöveget, hangot és tárgyat) rögzítenek a partnerintézményekben. A teljes, digitalizált állomány mára bőven meghaladta az egymilliót, ebből ma az úgynevezett MaNDA-pontokon – ezek maguk a múzeumok, könyvtárak, levéltárak – több mint 230 ezer rekordra kereshetnek rá az érdeklődők. Az összes többi helyről nagyjából 180 ezerre.
Ami az anyagiakat illeti, az idén 570 millióból élnek, ebből 190 millió a saját bevételük, amely részint a filmes jogdíjakból származik – ez az intézmény az 1948 és 1989 között készült magyar filmek jogtulajdonosa –, részben különféle piaci tevékenységekből. A főigazgató nem panaszkodik az ellátmányra, bár ha rajta múlna, szívesen felgyorsítaná a tempót, mondjuk napi 10 ezer dokumentumra. Úgy számol, hogy durván 80 millió gyűjteményi elem digitalizálása vár még rájuk.
Akikre büszkék vagyunk
A közgyűjteményi digitalizálás egyik legfontosabb szereplője a feljebb már hivatkozott, piaci alapokon működő Arcanum Adatbázis Kft. A cég 1989-ben indult, első nagy munkája az 1896 óta bejegyzett magyar szabadalmak CD-ROM-ra írása volt. Az interneten ma az összes (nagyjából 220 ezer) szabadalmi leírás hozzáférhető. A cég legnagyobb gyűjteménye a folyamatosan bővülő digitális tudománytár (ADT), a maga 130 blokkjával, amelyekben egyebek mellett 300 folyóiratban kutakodhatunk. Ami az utóbbiakat illeti, legutóbb, az idén tavasszal a Népszava 1873 és 2014 között megjelent 500 ezer oldalát virtuálizálták (sajnos van 150 olyan szám, amelynek kétévnyi nyomozással sem sikerült a nyomára bukkanniuk – de még mindig nem adták fel). Mindemellett más folyóiratok digitalizálásának is nekiugrottak, ilyen például a Korunk, a Látó, a Honvédségi Szemle, a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap, valamint elkezdték a Magyar Közlöny elődjének, a Budapesti Közlönynek a digitalizálását. Terveik között szerepel az Est és a Népszabadság teljes folyamának elektronikus feldolgozása is.
A vállalkozást vezető Biszak Sándortól tudjuk: az ADT-ben felkínált információtömeg az év végére 10 millió oldalnyira dagad. Egy bibi van csak, vetnénk közbe: a komolyabb böngészésnek ára van, a tarifa évi harmincezer, avagy havi ötezer forint. Feltettük tehát az illetlen kérdést, hogy a (jellemzően) állami közgyűjtemények kincseihez való hozzáférésért miért kell akár egy árva petákot is fizetnie az állam polgárának. Biszak válaszképpen közölte: havonta 500 ezer oldalt digitalizálnak, amelyből mintegy 50 ezret ingyen bocsátanak a köz rendelkezésére.
ELDORADO, te drága
Az Országos Széchényi Könyvtár vezetősége ezúttal sem tartotta aktuálisnak, hogy válaszoljon lapunk kérdéseire. Az utolsó témába vágó hírük egy tavaszi, sajtónyilvános eseményen hangzott el, tudniillik az ELDORADO című rendszer már nemcsak a könyvtárközi kölcsönzésben lesz nagy segítség, hanem a végfelhasználó közvetlenül is rendelhet dokumentumokat a könyvtárától. Természetesen pénzért. Ahogy mi tudjuk, az online fizetési rendszer egyelőre a szándék ellenére sem működik, úgyhogy a mostani opció az, hogy csak nem jogvédett műveket lehet igényelni, abból viszont ötöt és ingyen. Hozzáértők szerint félő, hogy a szolgáltatás túlságosan drága lesz.
Elsősorban az Országgyűlési Könyvtár által fenntartott Hungaricana számára adnak át ingyen tartalmakat. Ez nem kevesebb, mint tíz százalék – nyomatékosított. Ehhez a felvetéshez az egyik nagy közgyűjtemény névtelenséget kérő munkatársának is volt hozzáfűznivalója. Valóban állami feladatként tűnne a legrokonszenvesebbnek a digitális megőrzés – mondta érdeklődésünkre –, de az állami közgyűjtemények között ma (és jó ideje) egy sincs, amelynek költségvetése lehetővé tenné a hozzáértő, megfelelő méretű csapat eltartását, a szükséges technika beszerzését.
Az Arcanum vezetője szerint bizonyos területeken kifejezetten jó tempót vett fel és tart a digitalizálásban szeretett hazánk. A levéltárak (mindenekelőtt az országos és a fővárosi) például a világ élvonalába kerültek, a térképdigitalizálásban elért eredményeket és a könyvtári katalóguscédulák feldolgozásának szintjét is őszinte elismeréssel nyugtázza a szakma. A legnagyobb elmaradást a múzeumi digitalizálásban és közzétételben látja a szakember, aki szerint az ok egy különös félelem: ezeknek a közgyűjteményeknek egy részében elterjedt a nézet, hogy ha javaikat közzéteszik, akkor azokat simán ellopják. (És akkor nem lehet pénzért árulni őket, ha igény támad rájuk, márpedig minden fillér számít a büdzsében – jegyezte meg ennek kapcsán közgyűjteményi forrásunk.)
Biszak Sándor a Hungaricanán és (természetesen) az Arcanumon túl a MEK-et, az MTA könyvtárának digitális tevékenységét, az Educatio Nonprofit Kft. által fejlesztett Tankönyvtárat és az Országgyűlési Könyvtár Digitális Törvényhozási Tudástárát nevezte meg mint a szerinte leginkább példaértékű vállalkozást. A terület ismerői ebbe a körbe sorolják a museumap.hu-t, amely a digitális múzeumi gyűjteményekről gyűjt anyagot és tesz közzé egy jól áttekinthető felületen; az archivportal című levéltári keresőt és az oaikereso.sztaki.hu-t is, amely a felsőoktatási intézmények adattárait láttatja egyben.
De hol a stratégia?
A Könyvtár, Információ, Társadalom (KIT) című szakmai hírlevelet szerkesztő Mikulás Gábor valamivel kritikusabban szemléli a kondíciókat. Az a benyomása, hogy a honi digitalizálásban nincs valódi stratégiai elképzelés, pláne nem olyan, amely a kormányzati ciklusokon is átívelne. A különféle szempontok, kezdeményezések inkább egymás ellen hatnak, mint hogy egymásra épülnének. A feszültségek oka egyebek mellett a hatásköri bizonytalanság, ti. az üzleti vagy a nonprofit szolgáltató nyújt-e hatékonyabb, eredményesebb szolgáltatást.
Ózd, a nagy varázslat
Még ugyancsak 2011-et írtunk, amikor felrepült a hír: a MaNDA és az ózdi önkormányzat vezetői konzorciumi szerződést kötöttek, miszerint az ózdi régi kohászati üzem területén jöhet létre az új magyar digitális központ, durván 9 milliárd forintból, sajtóértesülés szerint 700 alkalmazottal.
Az ózdi centrum részének szántak az elképzelések szerint a digitalizáció helyszínei mellett egy fesztiválközpontot, egy tudás- és egy oktatási központot, egy levéltárat, egy könyvtárat, több közösségi teret, valamint egy műtárgyraktárat. 2014 végére valamelyest módosult a terv: a kormány egy Nemzeti Filmtörténeti Élménypark megépítéséről döntött. 927 millió forintban határozta meg a komplexum létrehozásának árát, amelyben több épület-felújítás költsége is szerepelt.
Ezzel párhuzamosan épül a MaNDA oktatási módszertani központja, amelyben többek között helyet kap a Digipédiát, a digitális oktatási alkalmazást és adatbázist fejlesztő központ. Az Orbán Viktor jegyezte kormányrendelet értelmében az ózdi filmes fejlesztést kiemelt projektként kezelik, felelőse Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mint ugyancsak Lovas Lajostól tudjuk, az élménypark leglátványosabb elemét egy 3000 négyzetméteres csarnokban, az egykori fúvógépházban rendezik be. A látogató egy ún. „filmrámpán” haladhat előre a különleges térben, sötétben, zseblámpafénynél tárva fel a látványosságokat, azaz a magyar, a cseh(szlovák) és a lengyel filmművészetet illusztráló műtárgyakat, plakátokat, fotókat. Az út állomásain a filmtörténet nagy korszakai mutatkoznak be, az információk érintőképernyőkön jeleníthetők meg. A kirándulás végén, egy green boxban minden látogatónak módjában áll majd előadni egy tetszőleges részletet e megtekintett felhozatalból, a produkciót felveszik, és emléktárgyként ajándékba adják.
Mindennek ellenére sem világos ugyanakkor, hogy: miért éppen Ózd? A városban nincs semmilyen mozi, nincsenek filmtörténeti hagyományok – ráadásul a korábban Andy Vajna kormánybiztos érdekeltségébe tartozó Etyeki Korda Stúdióban már van egy efféle célpont. Lovas Lajos szerint Ózd egyrészt meglehetősen távol esik Etyektől, így a két attrakció bőven megfér egymás mellett, a belépőjegy olcsóbb lesz, a kínálat jobban megragadja a fiatalokat, és nem árt tudni: 150 ezer lengyel látogat el évente a régióba, ezt a tömeges érdeklődést pedig vétek lehetne nem kihasználni.
A digitalizálási szakma diskurzusaiban továbbra is kevés szó esik a használói igények pontos megértésének fontosságáról, vagy a dokumentumok elérhetőségi szintjeiről – hiszen van, ami kiválóan kereshető és teljesen elérhető bárhonnan, de sok minden csak egy adott számítógépen kereshető és helyben használható, és az sem ritka, hogy egyszerűen nincs meg digitálisan az adott dokumentum.
Mikulás megjegyezte: nem ártana odafigyelni a mai fiatalok informálódási szokásaira sem. Ők a tömör, bárhonnan, akadály nélkül hozzáférhető, „pörgős” videotartalmakat részesítik előnyben, és ha egy rendszer ezt nem kínálja nekik, akkor az számukra nem motiváló, sőt esélyes, hogy az ellenkező hatást éri el. Öveges professzor kétségtelenül kiváló tanár volt, ma azonban aligha lehetne gyereket a képernyő elé csábítani vele – összegzett a szakember.
Szakértőnk sem érzi, hogy túl sok okunk volna a mellünk veregetésére. Az egyébként remek kezdeményezések ellenére ugyanis megállapítható: gyakorlatilag az összes volt szocialista országban jóval több pénzt és figyelmet fordítanak a nemzeti kulturális örökség digitális feldolgozására és online hozzáféhetővé tételére, mint nálunk. És ezek csak a volt szocialista országok.
Mozijegy 500-ért
A MaNDA nagyszabású projektje az úgynevezett MaNDA Téka, amelynek tág keretei között 600 magyar filmet tesznek fel az intézmény online felületére. A szisztéma szerint az érdeklődők SMS-ben fizetve 508 forintért tölthetnek le egy-egy mozit, ezért a pénzért két napig annyiszor nézik meg az alkotást, ahányszor csak akarják. 120 filmet már a nyáron megtekinthet a közönség, a teljes kontingens az év végére lesz elérhető. Természetesen ismét kíváncsiak lettünk, miért nem lehet ingyen adni az élvezetet. Íme a válasz: szívesen megtennék, de ki kell fizetniük a jogdíjtulajdonosokat. A munka legpepecsebb része egyébként a korhatár-besorolás – tudtuk meg.
