A legenda szerint három igazi libanoni cédrus is áll az országban. Az egyik Alcsúton, a másik a soproni Lövérekben, a harmadik pedig Budán, a Hűvösvölgyben, a Kondor utcában, Fedák Sári egykori telkén. De nekünk a cédrus Csontváry és Csontváry monumentális magányossága. Évtizedek után óriási Csontváry-kiállítás nyílt a budai Várban, a volt Honvéd Főparancsnokság felújított Dísz téri épületében.
Csontváry Kosztka Tivadar közmegegyezésszerűen a legnagyobb magyar festőnek számít, ezért aztán a kiállításainak is a legnagyobbaknak kell lenniük. A politikusok megnyitó körüli retorikai nagyotmondásai ugyan túlzások – L. Simon László szerint például ötven éve nem volt Csontvárynak életmű-kiállítása (volt, méghozzá úgy húsz éve a Nemzeti Galériában); a pécsi polgármester szerint igényes Csontváry-kiadvány nem jelent meg évtizedek óta (a művészettörténész Molnos Péter megsértődhet: 2009-ben jelent meg a festőről írt könyve), de annyit mindenképpen jeleznek, hogy ez most valamiért Csontváryn túl is fontos.
Már a Várkert Bazár is Csontváryval szeretett volna a nyitásakor nagyot szólni, csakhogy kiderült, hogy múzeumi helyiségei egy ilyen tárlatra alkalmatlanok, nem készült riasztórendszer, és a monumentális képek sem fértek volna be az alacsony termekbe. Pécsett 1973 óta működik a Csontváry Múzeum, és azt az épületet csak valóban kivételes alkalmakkor hagyják el a festmények.
Különösen a sokméteres A taorminai görög színház romjai, a Mária kútja Názáretben és a Baalbek áll fokozott védelem alatt. A képek egy része 1948-ban, a párizsi világkiállítást megjárva, a szállítások során megsérült, utaztatásuk azóta mindig külön veszélyforrást jelent. Pécsett most volt némi tiltakozás is – hátha a Csontváryk már sosem térnek vissza a városba –, de a művek végül épségben megérkeztek a budai Várba.
