Ez az idő eredetileg 50 év volt, épp azelőtt egy évvel emelték fel hetvenre, hogy a Bartók-művek védettsége 1995 végén lejárt volna. És itt jön a neheze: az olyan darabok esetében ugyanis, amelyeknek nem Bartók az egyetlen szerzője, az utolsó élő szerző halála után hetven évvel jár le a védettség.
A kékszakállú herceg vára című opera – amelynek szövegét az 1949-ben elhunyt Balázs Béla írta – emiatt csak 2020. január elsejétől szűnik meg jogdíj- és engedélykötelesnek lenni.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az amerikai jogdíjrendszer egészen máshogy épül fel. Ha már meglévő műről van szó, akkor azt a szabályozást kell figyelembe vennünk, amely a darab születése idején érvényben volt, általában pedig az első publikálástól számítják a jogdíj- és engedélykötelezettséget. Bartók Béla késői, Amerikában komponált művei tehát az Egyesült Államokban még védettek maradnak.
Azon persze lehet lamentálni, mindez megkönnyíti-e a modern komolyzene népszerűsítését, az azonban bizonyos, hogy a zeneszerzőknek is élniük kell valamiből, és többnyire az örökösök sem luxusautót meg kubai szivart vásárolnak a befolyó pénzből, hanem a hagyatékot gondozzák.
Tetszik vagy sem, ezért a jogutódok bármikor letilthatják egy színpadi mű előadását. Ha valahol engedély híján adnak elő egy operát, a szervezők szerzőijog-sértést követnek el, ami szankciókat vonhat maga után.
Ez polgári peres eljárásban valósulhat meg. A büntetés sokféle lehet, a jogsértéssel létrejött gazdagodás visszatérítésétől a további jogsértéstől való eltiltásig. Magyarán: letiltják a további előadásokat, ami húsba vágó, ha a produkció díszleteibe, próbáiba sok pénzt fektettek.
Vásárhelyi Gábor, a Bartók-örökség képviselője 2006-ban a Magyar Állami Operaház A csodálatos mandarin előadása ellen tiltakozott, véleménye szerint ugyanis a mű koncepciója sértette a zeneszerző szellemi örökségét.
Ha egy előadásról hang- vagy filmfelvétel készül, a jogutódokkal és az előadókkal a rögzítés és a későbbi kiadás kapcsán is külön szerződést kell kötni. Ilyen esetekben a piac határozza meg a jogdíjak eloszlását. Érdekesség, hogy míg a filmeknél szerzőnek tekintik a rendezőt, a színházi gyakorlatban előadói minőségben tartják számon. Emlékezetes, hogy 2005-ben, a Miskolci Operafesztiválon bemutatott Kékszakállú közben Vásárhelyi kivonult a teremből, majd a felvételek megsemmisítését követelte a fesztivál rendezőitől, mivel szerződésük értelmében azok el sem készülhettek volna.
Vásárhelyit kikiáltották „problémás örökösnek”, azzal gúnyolták, hogy kulturális tényezővé óhajt válni – a szabályozás azonban egyértelmű: mivel a jogutódság egy lakás vagy autó mintájára örökölhető státusz, a jogutódnak ugyanolyan jogai vannak, mint a szerzőnek. Januártól részben azok a könnyűzenei producerek is fellélegezhetnek, akik illegálisan használták fel a Bartók-művek hangmintáit (azaz a felvételből kivágott rövid részleteit) a számaikban. A hangmintákat nyilvántartó honlap szerint hiphopszámban használták már a II. hegedűverseny, de a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című mű részleteit is.
|
A Kékszakállú jogai például csak négy év múlva járnak le
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság
|
A könnyűzenészek körében tartja magát a legenda, hogy öt, tíz vagy húsz másodpercnyi műrészlet engedélykötelezettség nélkül használható fel, ezt azonban a szakértő lapunknak határozottan cáfolta. „Egyik szám sem igaz” – nevet Tóth Péter Benjamin, az Artisjus stratégiai kommunikációs igazgatója. – „A szabályozás egyszerű: ha a felhasznált zenei részlet beazonosítható, akkor engedélyt kell kérni a használatára, méghozzá akkor is, ha az adott mű már nem engedélyköteles. A hangminta ugyanis nem csupán a szerzői, hanem a hangfelvételi jogokat is érinti: ha az adott hangmintát bizonyíthatóan egy adott felvételből vágták ki, akkor a felvétel jogtulajdonosa pert kezdeményezhet. Az ilyesfajta eljárásokat többnyire a lemezkiadók szokták képviselni.”
A szakértő szerint a hangmintázás a bonyolult jogi esetek listájának élén szerepel. „Sok az egyedi eset: ha például a mű nem, de a felvétel azonosítható a hangminta alapján, akkor csak az előadó és a hangfelvétel jogtulajdonosa élhet jogi követelésekkel.”
Hazai zenészkörökben ismert eset, amikor egy magyar producer egyetlen hangot használt fel kedvenc előadója számából, s tiszteletből engedélyt kért az illetőtől. Hamarosan meg is jött a válasz: az engedélyt megadták, ám cserébe a jogdíjbevételek felét (!) kérték.
A magyar producer végül egy hangmérnökkel kikevert egy az adott hangra nagyon hasonlító másikat. Ha a külföldi sztár ezután kukacoskodott volna, a producernek a bíróságon kellett volna bizonyítania, ő maga keverte ki az ominózus hangot. Fontos kérdés a Bartók-kották sorsa is. Az Editio Musica Budapest kiadó a második világháború előtti hazai zeneműkiadók jogutódjaként 65 esztendeje gondozza és terjeszti a Bartók-művek jelentős részét. A cég a jövő évtől – a rangos müncheni G. Henle kiadóval karöltve – tudományos hitelességű kottaösszkiadás keretében teszi hozzáférhetővé Bartók életművét.
Boronkay Antal, a kiadó igazgatója lapunknak elmondta: „A zenei életműkiadás jó lehetőség arra, hogy az előadóművészek által nagy érdeklődéssel várt kiadatlan fiatalkori művek vagy akár ismeretlen műalakok, eddig kiadatlan tételek is napvilágot lássanak. Az összkiadás a kották mellett háromnyelvű keletkezéstörténeti tanulmányt és kritikai jegyzeteket is tartalmaz majd.”
Mivel a fent említettek miatt a Bartók-életmű egy része még évekig védett marad, az összkiadás egyes köteteire úgynevezett territorial restriction, azaz területi tiltás vonatkozik: a kottákba beleírják, hogy mely országokban nem terjeszthetők. Boronkay szerint az internet tele van Bartók-kalózkiadásokkal.
„Az is félő, hogy mivel januártól boldog-boldogtalan kiadhatja a műveket, nagyon le fognak romlani a Bartók-kottaszövegek. Ezért is fontos, hogy legyen egy minden szempontból megbízható összkiadás.”
Az életmű mintegy 48 kötetben lát napvilágot. Az összkiadás különösen költséges vállalkozás, nagy tudományos, szerkesztői és kottagrafikai munkaigénye van, így évi két kötet megjelenésével számolnak. A tervek szerint elsőként – tavasszal – a Gyermekeknek korai és átdolgozott változata, az év őszén pedig a zenekari Concerto jelenik meg. A kéziratok és más források az MTA BTK Magyar Zenetudományi Intézetének 1961-ben alapított Bartók-archívumában vannak, az intézmény kutatói Vikárius László vezetésével dolgoznak az összkiadáson, amelynek megjelentetését az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta.
A cél az, hogy a sorozat világszerte a zeneszerző életművének központi kiadványsorozatává váljék. A kottakiadás – amely a hangrögzítés megjelenése előtt a zeneszerzők fő megélhetési forrása volt – a könyvkiadáshoz hasonlóan működik. „A kiadó szerződik a szerzővel az adott műre – mondja Boronkay Antal, a vállalat igazgatója.
– A kiadó azt vállalja, hogy a kéziratot kottagrafikázza, kinyomtatja, a kottát hozzáférhetővé teszi, terjeszti, és előmozdítja a mű előadását, tehát promóciós tevékenységet végez. Ennek fejében általában az a sztenderd, hogy a jogdíjak egyharmadát a kiadó kapja, a kottaeladásból pedig a szerzőnek 15 százalék jár.
Vannak persze különleges esetek: például a kották ujjrenddel ellátása iszonyatos szellemi munka. Míg régen rézlapokba metszették a hangjegyeket, manapság modern kottagrafikai programokkal varázsolnak a sokszor nehezen olvasható kéziratokból áttekinthető, rendezett kottát a grafikusok.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a kiadói szerkesztést és a hangról hangra történő ellenőrzést meg lehetne spórolni. A Bartók-összkiadás egyes köteteiből 500 példányt nyomtatnak. „Ezek vaskos, míves kiadványok lesznek vászonkötéssel, a papír minőségének, a kottagrafikának és a betűtípusoknak is a legtökéletesebbnek kell lenniük, hogy akár ötven év múlva is tudják majd őket használni, és ne legyenek elavultak – mondja Boronkay.
– Túlnyomó többségük a világ nagy könyvtáraiba és zenei gyűjteményeibe kerül majd, de természetesen magánszemélyek is adhatnak le előjegyzést rájuk.
A kiadó emellett egy praktikusabb, úgynevezett Urtext kiadással is készül: az összkiadás kottaszövege változatlan marad, csak a bevezető tanulmány tömörödik, így a papírkötésű kották a mindennapi használatot szolgálják majd. A példányszám itt magasabb, de kötetenként különbözik.
„Az egyes darabok népszerűsége nagyjából sejthető. Az I. hegedűzongora szonáta például még a mai fülnek is annyira modern, hogy alig győzi befogadni, viszont a Gyermekeknek sorozatból, amit zeneiskolákban is használnak majd, értelemszerűen többet nyomunk.” Apropó, zeneiskola:
sokak gondolják, hogy a zeneiskolákban szabadon fénymásolhatók a kották, ez azonban tévedés. Mintegy tizenöt évvel ezelőttig magáncélra még lehetett legálisan másolni, a szerzők és a kiadók pedig kompenzációt kaptak a másolásra használható hardverek és szoftverek árába épített jogdíjból.
Az Európai Bizottság azonban új törvényeket hozott, amelyek finoman szólva is a lex imperfecta kategóriába esnek, ugyanis betartásuk nem ellenőrizhető. „A törvény magáncélra és az iskolákban is tiltja a védett művek kottáinak fénymásolását – de hát nem állíthatunk minden házba rendőrt – méltatlankodik Boronkay. – Viszont ha jogilag nem volna is kifogásolható, erkölcsileg semmiképpen nem szerencsés, hogy összevissza fénymásolt lapokról tanulnak a gyerekek. Egy Bartók-művet meg kell becsülnünk annyira, hogy jogtiszta kottából játsszuk.”
