 |
Takács Zsuzsa
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
– Sokáig abban a hitben éltem, hogy a drámák nem képviselnek különösebb irodalmi értéket – elevenítette fel Pintér Béla, hogy miért lepődött meg annyira, amikor megtudta, hogy idén ő kapja meg a nagydíjat. Teljesen váratlanul érte, hiszen nem remélt efféle babérokat: az előadásokról szóló kritikák annak idején folyton azt hangsúlyozták, hogy nem rossz, nem rossz, kár, hogy nem írták meg rendesen, kellene ide egy jó író. A sikert némiképp előrevetítette, hogy bár a drámát a legmostohább műfajként kezelik a kiadók, a Népszabadság tavalyi évet összegző irodalmi listáján a Pintér-drámák mellett Székely Csaba színművei is bekerültek a legjobb tízbe.
S bár Pintér felvértezte magát a fanyalgásokkal szemben, annál jobban örült, hogy a szakma és a közönség jól fogadta a kötetet, olyannyira, hogy már újra is kellett nyomni. Elsősorban abban bízott, hogy azok veszik majd meg, akik a színházban is élvezték az előadást, és így akarják újra élni az élményt. S bár a kötet a 19 Pintér-darabból csak nyolcat tartalmaz, a szerző egyelőre óvatos a folytatás tekintetében: azt tervezi, hogy hangzóanyaggal együtt is meg lehessen vásárolni a könyvet. Leginkább a Parasztopera CD-jét szeretnék mellékelni.
|
Havasréti József
Velősy Gabriella |
A hír hallatán elsőként a verseskötetét (Tiltott nyelv) övező meleg fogadtatás jutott eszébe Takács Zsuzsának. A borítót tervező Pintér József kész rejtvényt tár az olvasók elé: egyeseknek ugyanis tojást, másoknak finoman csiszolt követ mutat. Viszont a versek is így kelnek ki valahogy: egyszer csak valami szavakba kívánkozik, valaminek imperativusszá kell válnia, hogy világra jöjjön.
– A kötet kapja az elismerést, nem én, intem magam ilyenkor, így örülni is csak limitáltan szabad – magyarázta a költőnő, hogy miért fogadta higgadtan az elismerésről szóló hírt. Ugyanakkor azt is látni kell, figyelmeztetett, hogy némi egyenlőtlenség is tapasztalható az irodalmi elismerések tekintetében: sokan kapnak díjat, sokan viszont nem. S bár mindig öröm a szakma felől érkező elismerés, a legbecsesebbek mégis az olvasói visszajelzések. Nemrég a Művészetek Palotájában tartott estje után egy házaspár lépett oda hozzá, akiket eddig még sosem látott. Azt mondták, hogy a versek megváltoztatták az életüket. Ritkán hall szerző ilyen zavarba ejtő és megható reakciót, amely ennyi felelősséggel jár. Hiszen idegen emberek követik az életét, elvárják, hogy verseket írjon, márpedig az ő esetében talán épp ez a legnehezebb: folyton ébren tartani ezt a reflektív és meditatív írásmódot, ami az ő lírájának legfőbb ismérve.
 |
Pintér Béla
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Havasréti József Szerb Antalról szóló monográfiája mellett Tompa Andrea nagyregényét (Fejtől s lábtól) is díjazták. Borbély Szilárd regénye mellett ez a trianoni családtörténet kapta a legnagyobb figyelmet a tavalyi év művei közül. (A Népszabadság listáján nem sokkal a Nincstelenek mögött lemaradva a második helyet szerezte meg a nagyregény.) Takács Zsuzsához hasonlóan Tompa is úgy véli, leginkább a mű érdeme az elismerés, díjazni őt leginkább a férje és a családja szokta.
– Nagyon szép a kormányzattól, hogy szétválasztotta végre az irodalmat és a pénzt – reagált nem kis iróniával arra, hogy immár második éve nem kapnak támogatást a díjazottak. Így jöhet létre a teljes szabadság, hiszen az alkotás függetlenné válhat mindentől, ami kormányzat, állam –teszi hozzá nevetve. Marad az üres lap. És az üres zseb. Az író amúgy is a semmiért alkot, ám az volna normális, ha léteznének független díjak, ösztöndíjak, amelyek elismerik a műveket, alkotóikat.
