Pár évvel ezelőtt az egész kertészkedés képtelenségnek tűnt volna. Sikeres újságíróként Dóra Melinda Tünde élte a szingli lányok mindennapjait, s a növényekkel legfeljebb akkor találkozott, amikor a ferencvárosi lakás ablakában kókadozó bazsalikomról letépte az utolsó leveleket. Aztán jött az ötlet, hogy kéne egy kert. Csak úgy, hobbi szinten. A cukkinik nőttek a használatra átadott kertben, a korábban lelkes kertészbarátnők elmaradoztak, Melindában pedig elkezdett mocorogni a gondolat: csak kéne ezzel az egésszel valamit kezdeni, amiből pénzt is lehet keresni.
Esténként amerikai kertészeti oldalakat böngészett az interneten, tanfolyamokra járt, vidáman újságolta: papírja van arról, hogy paraszt, és meg tudja javítani a fűkaszát. Mindezt púderszínű, pöttyös ruhában, lakkozott körömmel. A Costes volt az első étterem, amelynek szállított. Újságíróként ismerte meg az ottani séfet. Meglepte, hogy az étterem minden alapanyagot Bécsből hozat, mert itthon nincs olyan beszállító, aki tartósan tudná az elvárt minőséget hozni. Ez neki sem volt egyszerű. – Nekik mindenből a bébi kell – mondja. A kétcentis retek vagy cékla már nagy.
Az étterem a kínálatot megvizsgálva látott fantáziát a kiskertben, s hajlandó volt maga is befektetni, hogy Budaörsön olyan termények bújjanak ki a földből, amelyeknek a minősége a legfinnyásabb Michelin-alkalmazottnak is megfelel. A következő éttermet – nem csúcs-, de magas minőséget követelő – személyes ismeretség révén sikerült becserkészni, de azért számított a referencia is. Ezt követően már elkezdték keresni Melindát a szakácsok. Jelenleg hat-hét étteremnek szállít rendszeresen. A második Michelin-csillagos vevőjének, az Onyxnak bemutatkozó anyagot készített, pár hétre rá már rendszeres rendelést kapott.
