Az operaház nem múzeum

BRICKNER SZABOLCS: És hány 120 kilós Mi mit láttunk már a Bohéméletben?! Tüdőbeteg gyenge virágszál... A viccet félretéve, ahhoz, hogy a főszereplő a fizikai hátrányait feledtetni tudja, egy dolog kell: tehetség. Ezért lehetett Réti például még fantasztikus Des Grieux is a Manon Lescaut-ban. Vagy Pavarotti mantovai herceg a Rigolettóban.

HAJNÓCZY JÚLIA: Ha van olyan jó, hogy tudom becsukott szemmel nézni, mert úgy elvarázsol, akkor bármilyennek elképzelhetem, de az igazság az, hogy én is szeretem látni, hogy a királylány tényleg egy sudár királyfiba szeret bele.

MAGAZIN: A YouTube-on bárki megnézheti Furtwangler hatvan évvel ezelőtti híres Don Giovanniját, amelyben a legszebb férfikorban lévő, daliás Cesare Siepi akarja elcsábítani az ötvensok éves Erna Bergert, akinél akkor sem volt sok jobb Zerlina. Zeneileg. Színpadilag meg abszurd. Mi lesz pár évtized múlva, ha Hajnóczy Júlia szépen vigyáz a hangjára, abszolút képes lenne Zerlinát és még sok ifjú hölgyet elénekelni, de hát az idő... Gyakorlatilag minden jó szoprán szerep: fiatal nő.

HAJNÓCZY JÚLIA: Évtizedek múlva?! Én már jövőre sem énekelhetem Zerlinát! Menni fog az Operaházban a Don Giovanni, és már nem kértek fel Zerlinára, pedig igazán nagy sikerem volt benne. Tudnék mondani nálam húsz évvel idősebb kolléganőket is, akik remekül el tudnák énekelni Zerlinát, de már engem sem hívnak.

BRICKNER SZABOLCS: Bevallom, én is úgy érezném, ha idősebb kollégát kérnének fel Taminónak vagy Rómeónak, hogy ciki. De ha arra gondolok, hogyan énekelte Nicolai Geddamajdnem hatvanévesen Nemorino románcát a Metropolitan 100. születésnapján! Csodálatos volt! Olyan naiv volt az utolsó kadenciában, úgy mosolygott a szeme, hogy megszületett a szerep. Nincs erre jó válasz.

HAJNÓCZY JÚLIA: De van szerencsés alkat. Rost Andrea nemrég ünnepelte ötvenedik születésnapját, és nézzenek rá: nyugodtan kiállhat ma is naivaként.

MAGAZIN: Ahhoz, hogy az operaszínház színház legyen, nemcsak az énekeseknek kell igazi színészeknek lenniük, hanem a daraboknak is igazi daraboknak, márpedig sok remekművet írtak silány szövegekre. Itt van például A varázsfuvola. A derék Sarastro rasszista, szexista és emberrabló. Schikaneder helyett valakinek át kellene ezt gondolnia. Így erőszakolták értelmesebbre a darabot Salzburgban is meg a Vígszínházban is. Schikaneder mester viszont forog a sírjában.

BRICKNER SZABOLCS: Hadd forogjon! Ha forog, emlékeznek rá! Az idők változnak, az operaház meg nem múzeum.

HAJNÓCZY JÚLIA: Csak kavarjon fel az az előadás, csak hasson az emberekre, akár pukkasszon, de gondolni kelljen rá!

MAGAZIN: Igazi színházban helyi színészek helyi nyelven beszélnek. Régebben magyarul énekeltek a pesti Operaházban mindent, mégsem volt igazibb színház, mert sokkal mesterkéltebb volt az operák szövege magyarul, mint eredetiben, s az volt az igazán vicces, amikor jött a vendégművész, és a szerelmesek két nyelven enyelegtek egymással.

HAJNÓCZY JÚLIA: A prozódia mindig az eredeti nyelven jó. Még ebben a jó magyar Varázsfuvola-szövegben is sok helyen rosszul jöttek ki a hangsúlyok, ha meg hangsúlyoztuk, amit zeneileg indokolt volt, akkor magyartalanul hangzott a szöveg. A nézők viszont élvezték, hogy értik, hogy a poénokon tudnak nevetni, nem kell feliratot olvasniuk.

M. Schmidt János / Népszabadság

BRICKNER SZABOLCS: Képzeljük el, hogy hangozna a Hazám, hazám olaszul vagy németül. Biztosan borzalmasan, de el tudok képzelni olyan előadót, akitől el tudnám fogadni. Megint a tehetség.

MAGAZIN: És mi van a dalokkal? Azoknál még fontosabb lenne, hogy értsük a szöveget, mert ott eligazító színpadi helyzet, látvány sincs, nincsenek közismert sztorik, mint a legnépszerűbb operák esetében.

HAJNÓCZY JÚLIA: Talán ezért nincs olyan hagyománya Magyarországon a daléneklésnek. Németországban még diákként is lehetett dalestet adni nagy termekben, telt ház előtt, értő közönségnek. Német fül, német szöveg...

BRICKNER SZABOLCS: Ismerjük el, egy dalestet nagyon el lehet unni, ha valaki nem érti a szövegeket. Nem tudom, mi a megoldás. Csináltam már úgy dalestet, hogy a progamfüzetben voltak a szövegek. Lapozgatnak, lefelé néznek az emberek, nem rám... Nem jó.

HAJNÓCZY JÚLIA: Debrecenben Kocsis Zoltán Debussy-dalátiratait úgy adtuk elő, hogy kivetítették egyben a teljes verset, nagy betűméretben és fordításban is.

BRICKNER SZABOLCS: Ez a legjobb.

MAGAZIN: És a 23-i dalestjükön a Zeneakadémián tudnak valami ilyesmit csinálni?

BRICKNER SZABOLCS: Legfeljebb műsorfüzetet tudnánk, de az tényleg nem jó. Egy idő után mindenki leteszi, addig meg lapozás, zörgés... Nem látják a gesztusainkat, a mimikánkat, pedig az is fontos.

HAJNÓCZY JÚLIA: Van, amit azért hagytunk ki, mert szöveg nélkül nem érvényesül eléggé. Amiket viszont kiválasztottunk, annyira érdekes és szép zenék, hogy akkor is hatnának, ha szöveg nélkül énekelnénk őket. Például az Argento-dalok Shakespeare és kortársai szövegeire. Amikor először hallottam, még egy szót sem tudtam angolul, de akkor is alig tudtam ülve maradni, annyira izgalmasnak találtam őket.

MAGAZIN: A Téli utazást kamaszkoromban Melis Györgytől hallottam először magyarul. Biztos nem szerettem volna meg annyira, ha németül énekel. Nem lehetne dalokat is énekelni magyarul?

BRICKNER SZABOLCS: Lehetne, de épp Schumann Dichterliebéje, amivel kezdünk, annyira ráépül Heine soraira... Nekem megvan magyarul Simándival, fantasztikus, de nagyon idegennek hat.

MAGAZIN: Voltak már párszor színpadon is párok. És Szabolcs erről egyszer azt nyilatkozta, hogy „ez a legcsodálatosabb dolog, amit csak el tudok képzelni. Köztünk olyan különleges energia van jelen, amit mással nem tudnék létrehozni. Vele az érzéseket nem megjátszani kell, hanem megmutatni”. No, és mi történik Hajnóczy Júlia Paminájával, amikor Taminóként nem a párja, hanem,mondjuk, Kőber Tamás jön vele szemben. Aznap hűvösebb Paminát kap a közönség?

HAJNÓCZY JÚLIA: Nem szabadna, de egy szikrányit nyilván más vagyok. Kötelességem neki is ugyanúgy mondani, hogy ez ő, ez az igazi. És mondom is, és érzem is, de ha a Szabolcs van ott, akkor ehhez jön valami megfoghatatlan. Hogy hát tényleg ő van ott, az igazi. És ezt a színpadon is elénekelhetem. Ez egy ajándéka az életünknek. Szóval, nem amaz kevesebb, hanem emez több.

MAGAZIN: Egy kiváló vonósházaspár férfi tagjától kérdeztem, hogy mekkora különbséget teremtett a kettejük karrierjében, hogy a párja szült és szoptatott. Azt mondta: nagyot! És önöknél?

BRICKNER SZABOLCS: Csúnya olyat mondani, hogy az anyaság gátló tényező, de az.

HAJNÓCZY JÚLIA: Az, de bejön az életbe egy új aspektus. Egyáltalán nem érzem lemondásnak, hogy otthon voltam, és szoptattam tizenhárom hónapig.

BRICKNER SZABOLCS: Van, aki szinte úgy folytatja a karrierjét, mintha nem volna anya, de akkor nem is eléggé az. Mi ezt nem szeretnénk. Hogy egy gyerek egy nap tíz órát a bébiszitterrel vagy a nagymamával legyen...

MAGAZIN: És akkor ez hogy van? Tegnap éppen Júliát hallottam a Figaróban, akkor Szabolcs fürdette a gyereket? Holnap, miközben Szabolcsot hallgatom majd a Mü-Pában, akkor Júlia fürdet?

HAJNÓCZY JÚLIA: Pont így. És ha közvetíti a rádió, akkor van, hogy bekapcsoljuk, hogy most apa énekel.

BRICKNER SZABOLCS: Az az igazság, hogy sikeres, aktív operaénekes és igazi anya szerintem nem létezik egyszerre.

MAGAZIN: De hát a párja sikeres is, aktív is, anya is...

HAJNÓCZY JÚLIA: De milyen mérsékelten aktív! Nagyon kevés előadásom van. A mai világban mindig jelen kellene lenni,mutatni magamat, kopogtatni mindenhol, hadd énekeljek elő, hadd csináljam... És hát nem vagyok ott.

BRICKNER SZABOLCS: Évente 15-20 előadásnál és egy premiernél több egy igazi anya életébe nem fér bele.

HAJNÓCZY JÚLIA: Hogy annak a gyereknek a lelke rendben legyen, magabiztos legyen, a biztonságérzete erős legyen, ahhoz kell a szoros, biztos kapcsolat a szülőkkel. Sokat olvasunk is a gyereknevelésről, van kedvenc gyerekpszichológusunk, Vekerdy Tamás, az ő gondolatait teljesen igazolódni látjuk a gyerekünkön. Egy jó lelki világ, nagyon sokat ér az egész élet során. Megéri.

BRICKNER SZABOLCS: És azt is megértettük, hogy a gyerek úgy fejlődik jól, ha nem fejlesztik. Hanem a szabad játék fejleszti.

HAJNÓCZY JÚLIA: Még nincs három és fél éves, de számol odafele, visszafele, felismeri a betűket, pedig igazán nem erőltettük.

MAGAZIN: És mennyire tudja, hogy az anyukája mit is csinál?

HAJNÓCZY JÚLIA: Nagyon tudja. Tudja, hogy most figarózom, felteteti velem a lemezt, ül a zongoránál, zongorázik és vezényel hozzá. Felsorolja az összes idei szerepünket, tudja, hogy Szabolcsnak most Don Giovanni következik Toulonban, és mondja, hogy anya, te azt már csináltad. Pedig akkor még nagyon kicsi volt. Már most látjuk, hogy nagyon tehetséges.

MAGAZIN: Zenében?

BRICKNER SZABOLCS: De úgy, hogy soha sem erőltettük semmire. Megmutatja, hogy a legóból épített kontrabaszszus szaxofonnak milyen hangja van.

HAJNÓCZY JÚLIA: És vezényel. Hozza a vécéfellépőjét, arra feláll, és olyan mozdulatokat tesz zenére, hogy...

MAGAZIN: Azt nyilatkozta, hogy már kislánykorában biztos volt benne, hogy énekes lesz, csak 18 éves koráig nem kezdhetett hozzá az énektanuláshoz, mert gyerekgégéje volt. Honnan lehet azt tudni egy gyerekgégéről, hogy abból az énekesi pályára alkalmas felnőtt gége lesz?

BRICKNER SZABOLCS: Sehogy.

HAJNÓCZY JÚLIA: De én igenis tudtam! Amikor elénekeltem egy népdalt, nagy csönd lett, nyújtózkodtak az emberek, rám figyeltek, azt mondták, különleges hangom van, és ha hallgatom azokat a felvételeket, amelyeken gyerekkoromban énekelek, úgy érzem, meg is őriztem abból a különleges hangszínből valamit.

MAGAZIN: Azt is nyilatkozta, hogy ha nehézségei vannak, meghallgat különféle énekeseket, hogyan csinálják ők. Nem borzalmas a világ egész énekesi élmezőnyének a jelenlétében énekelni. Bármit, amit énekel, bárki meghallgathatja száz évre visszamenőleg egy csomó hatalmas énekessel. A Dichterliebét felvette párszor Dietrich Fischer-Discau, aztán Fritz Wunderlich, Peter Pears, de még Lotte Lehmann is.

BRICKNER SZABOLCS: Akkor nem, ha el tudjuk helyezni magunkat. Ha valaki nem tudja, gyötrelem az egész élete. Tudni kell, hol tartunk, fel kell mérni a hibáinkat, erényeinket. Sok pályatársunk van, akinek ez a pálya rémálom, mert állandóan azzal foglalkozik, miért itt tartok, miért nem ott, miért ő tart ott, miért nem én. Persze, az ember szeretné folyamatosan emelni a pályáját, egyre jobb házakban énekelni, de ha állandóan arra gondol, hogy nekem 2018-ramárMilánóban kellene énekelnem, és hogy jutok oda... Na, akkor borzalmas lesz az élete.

HAJNÓCZY JÚLIA: Ami meg épp a Dichterliebét illeti, egy ilyen dalciklus előadásában mindenkinek benne van a személyisége, az élete, az érzelmei, azok pedig egyediek. Azt senki más nem énekelte és énekelheti úgy, mint Brickner Szabolcs. A daloknál olyan nagy hangtechnikai kihívások nincsenek, de operák esetében, amikor van egy nagyon nehéz rész, és meghallgatom, hogy ezt ki hogy csinálta, sokszor megnyugszom. Mert hallom, hogy ezt a legnagyobbak is megszenvedték. Nekik is keresztbe állt a torkuk. Ettől még persze tisztában vagyok azzal, hogy kik ők, és hozzájuk képest ki vagyok én.