galéria megtekintése

Az önfenntartó terror

12 komment


Révész Sándor

2012-es Lipcsei Könyvvásár nagy szenzációja és díjnyertes könyve volt a Humbold Egyetem professzora, Jörg Baberowski kapitális műve a világtörténelem egyik legszélsőségesebb és legtöbb áldozatot követelő erőszakuralmáról. A mű Sztálin terroron alapuló államába rántja magával az olvasót.

Ez a terroruralom a világ legnagyobb országában biztosította a hadiállapot folyamatosságát a két világháború között – és tovább. Az első világháború kitörése és Sztálin halála között eltelt négy évtizedben a háborúknak és a belső terrornak összesen közel 60 millió ember esett áldozatul.

A sztálini terroruralom méreteivel, mélységeivel és működésmódjával igazából csak most kezd ismerkedni a nagyvilág.

Baberowski műve határkő. Amióta 1968-ban megjelent Robert Conquest könyve, A nagy terror, az első komolyabb áttekintés a sztálini rémuralomról, mindenki, aki ezzel a témával foglalkozott, ki volt téve annak, hogy az „oroszbarátok" ideológiai elfogultsággal, más diktatúrák „relativizálásával", autentikus források nélkülözésével vádolják őket.

 

Baberowskit, aki

minden eddiginél szörnyűbb képet ad Sztálin uralmáról,

aligha lehet ilyesmivel vádolni. Kommunista diákként tanult meg oroszul, orosz állami levéltárakban rágta át magát azokon a fondokon, amelyek a párt belső kommunikációján keresztül tárják föl a terror működési mechanizmusait; kezében tartotta a Sztálin által kezelt végtelen halállistákat, olvasta a személyes és tömeges gyilkosságokra, kínzásokra, hozzátartozók, gyerekek likvidálására vonatkozó javaslatokat és utasításokat.

A cári Oroszországban dúló zsarnokság kutatásával kezdte a pályáját, soha semmi köze nem volt a nácizmus „relativizálásához", túlérzékeny emberjogi liberálisnak sem mondható, tavaly például élesen bírálta Merkel befogadó menekültpolitikáját. Csak a Sztálin utáni Szovjetunió apológiájával, Hruscsov-párti elfogultsággal vádolható, de ettől még Hruscsovot azon főbűnösök közé sorolja, akik ellenállás nélkül teljesítették Sztálin legszörnyűbb kívánságait is.

A terror korlátlan uralmához három dolog kell. A társadalom ellenálló képességének a hiánya, a terrort kiváltó okok folyamatos jelenléte s olyan közeg, amelyben az ember mint önértékkel bíró egyéniség semmi, az állami cél minden.

Ezek a feltételek adottak voltak, és részben Oroszország múltjában gyökereztek. Nem volt még város, amelyet annyi halálos áldozattal, az emberélet iránti akkora érdektelenséggel építettek volna föl, mint I. Péter Oroszország európaivá tételének szimbólumát, Pétervárt. Az orosz társadalomátalakító reformokhoz mindig hiányzott a társadalmi alapzat, mindig csak erőszakkal, elégtelenül, részlegesen lehetett kierőszakolni őket, az erőszak áldozatai előtt nem igazolták magukat, s a kudarcok magyarázatához folyamatosan produkálni kellett bűnös csoportokat. Tehát folyamatosan fenn kellett és fenn is lehetett tartani a terrort, hiszen a társadalom védekező mechanizmusai nem alakultak ki.

Sztálin az íróasztalánál 1949-ben
Sztálin az íróasztalánál 1949-ben
Forrás: Deutsches Bundesarchiv

Az első világháború apokalipszise megerősítette az emberi élet értéktelenségének tapasztalatát, a forradalmak és a polgárháború pedig minden oldalról „olyan zsilipeket nyitott meg, amelyekből az erőszak feltartóztathatatlanul zúdult rá a birodalomra". Erre jött a paraszti Oroszország gyors felszámolásának, az ipari Oroszország gyors előállításának „történelmi kötelezettsége", amelyben már milliókat és egész térségeket kipusztító éhínségeket kellett levezényelni, és a szörnyűségekhez illő tömegű ellenség ténykedésével megmagyarázni.

A terror önjáróvá és önfenntartóvá vált. Nem is volt alternatívája.

A túlélés nem elégséges, de szükséges feltétele volt minden szinten a terrorban való részvétel,

a bűnösöket minél nagyobb számban produkáló aktivitás, a feljelentő buzgalom. Minél buzgóbbak voltak az egyének, annál inkább remélhették, hogy megmenekülnek, de végül is annál kevésbé menekülhettek meg, mert annál több volt a feljelentett, annál nagyobb eséllyel lehetett bekerülni közéjük, annál nehezebb volt éberségben, feljelentésben lépést tartani a többiekkel és a követelményekkel. Élet-halál feljelentési verseny alakult ki. Akikből válogatott kínzásokkal, feleségük, gyermekeik megkínzásával, megerőszakolásával a hamis vallomásokat kicsikarták, nem állhattak ellent tiszta lelkiismerettel, hisz ártatlanokat adtak hóhérkézre maguk is. Pavel Posztisevet például sok kitalált „bűne" mellett azzal is vádolták, hogy sok ártatlan elvtársat (is) kivégeztetett. És tényleg!

Baberowski azonban nem használja ki a kutatásaiban rejlő lehetőségeket arra, hogy felépítse a sztálini terror magyarázó elméletét. Kritikusai joggal állítják, hogy

elragadják az indulatai,

és képtelen távolságot tartani a tárgyától. Művét megterhelik a számtalanszor ismétlődő banális minősítések, mintha a szörnyűségek nem beszélnének magukért, folyvást ismételgetni kellene, hogy szörnyűségek. Nagyobb baj, hogy Baberowski a terror szubjektív, Sztálin és bűntársai személyiségében rejlő okait helyezi előtérbe, mintha az esetleges személyi tényezők fontosabbak lennének a megragadható törvényszerűségeknél és objektív összefüggéseknél. Ezeket Baberowski kutatásai alapján keményen alá lehet támasztani, de az ő lapos, pszichologizáló tézisét, miszerint leginkább mégis azért történt meg mindaz, ami megtörtént, mert Sztálin alattomos, gonosz, vérszomjas pszichopata volt, aki a vérengzésben lelte örömét, semmilyen kutatással nem támasztja alá. Nem is próbálkozik vele, hogy Sztálin előéletében kimutassa ezt az indíttatást. Sokkal meggyőzőbb Stefan Plaggenberg, aki Baberowskit bíráló esszéjében leszögezi, hogy Sztálin a történelmi környezet terméke volt, nem genetikailag determinált gonosztevő.

Jörg Baberowski: Felperzselt föld. Sztálin erőszakuralma Európa Könyvkiadó, 2015. 600 oldal, 5990 forint

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető