Az egész életünk egy pályázat – mondja Szinetár Miklós a Senki többet? Pályázat harmadszor... című kötetbemutatóján. A rendező Pályázat-könyvsorozatának utolsó kötetéről Veiszer Alindával beszélgetett 84. születésnapján az Alexandra Irodalmi Kávéházban.
Megírta harmadik, befejező levelezőkönyvét Szinetár Miklós. A sorozatban egy negyvenes éveiben járó tanítványával beszélget képzeletbeli levelezésben színházról, igazgatásról, pályázatról és politikáról. Ebben már a tanítvány, János elnyeri az áhított vidéki színház-igazgatói posztot, és a mesterrel beszélget arról, mi mindennel jár egy ilyen poszt, és hogy kinek mit jelent a siker.
A mai magyar kettéosztott színházi világban, aki nem áll be valamelyik oldal mellé, az előtt nincs út – mondja a rendező. A tanítványait gyúrta össze, az ő levelei fiktívek, és arról szólnak, mit tartana elvárhatónak és problémának, ha most a negyvenes éveiben járna. A mester szövegeibe a saját, valós történeteit írja meg Szinetár, aki 51 évig – megszakítás nélkül – tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd Egyetemen.
Szinetár Miklós, aki zenés színházaknak és a Magyar Televíziónak is volt vezetője, azt mondja: soha nem ő találta ki, hogy direktora legyen bármelyik intézménynek is, mindegyikbe felkérték. A legjobb dolognak azt tartja, hogy a rendszerváltozás óta nem csökkent a színházba járók száma, ugyanakkor a jelenlegi rendszer működésével egyáltalán nem ért egyet. Hiányolja, hogy nincs olyan központi figura, aki kézben tartaná a kultúrpolitikát, vigyázna az arányaira. Számon kérné például a direktorokon a pályázataikban írottakat vagy azt, hogy a saját színháza vezetése helyett miért máshol keres pénzt egyikük-másikuk, de természetesen nem Aczél Györgyöt sírja vissza.
