Több forrásunk egybehangzó tudomása szerint parlamenti, átmeneti kiállítóhelyükről valóban a Nemzeti Múzeumba fognak először átkerülni, és a városligeti beruházás elkészültéig bizonyosan ott is lesznek. Némelyek szerint ugyan a kormányzópártnak fontos lehet, hogy a „reprezentatív” műkincseket a múzeumi negyeden belül tudja, de 2018 még túl messze van ahhoz, hogy tudni lehessen, akkor majd a reprezentációs szempontok vagy a muzeológiai érvek nyomnak-e többet a latban.
|
Orbán Viktor, Baán László és Pálinkás József a hazahozott Seuso-kincseknek örül
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Lakner Zoltán politológus szerint a hír önmagában aligha gyakorolhat akkora hatást a választók tömegeire, hogy feltétlenül érdemes legyen a kampány finisében bejelenteni. Inkább az magyarázza a dolgot, hogy a kincs egy részének hazaérkezése jól beleilleszthető az orbáni szimbolikus logikába, amely szerint a miniszterelnök kompetens és erős vezető, a magyar érdekek első számú, legeredményesebb védelmezője. Visszaszerzi, ami a mienk, vagy nálunk volna a helye, legyen szó energiaszolgáltató cégekről vagy műkincsekről. Ehhez a szimbolikus erőhöz képest a megállapodás pontos körülményei, részletei másodlagosak és könnyen el is sikkadhatnak majd. A miniszterelnök leginkább éppen abban erős, hogy minden kormányzati lépést felfűzzön ennek az elbeszélésnek a fonalára és minden alkalommal megerősítse, újraalkossa hívei politikai identitását, akik számára immár az egykori Pannonia-provinciából eredő kincsek is a magyar nagyság, a visszaszerzett tekintély és tetterő szimbólumává és bizonyítékává válhatnak, ha a miniszterelnök kísérlete sikeres volt. Ráadásul mindez elvihet egy-két napi médiafigyelmet a kampány különösen értékes, utolsó periódusában.
A teljes kincs 250 darab lehet
A Seuso-kincsek teljes leletegyüttese a szakértők szerint majd 250 darabra rúghat, ám bizonyíték csak az ismert 14 ezüsttárgyra és a rézüstre van – erősítette meg lapunknak Nádorfi Gabriella, a székesfehérvári István Király Múzeum tudományos osztályának vezetője. A kincsekkel régóta foglalkozó régész azonban állítja, hogy nemcsak azok a darabjai lehettek a kincsnek, amiket a kormány most nem vett meg.
A Nemzeti Múzeumban található, 1878-ban Polgárdi területén előkerült ezüst négylábú állvány (quadripus) is olyan nagymértékű azonosságot mutat a Seuso-kincsek egyik darabjával, hogy minden bizonnyal a leletek összetartoznak. Az egyes tárgyakról vett talajminták és moszatmaradványok is 99 százalékos biztonsággal a környékhez kötik a híres étkészletet, mely a szintén a környéken feltárt római villa tulajdonosáé lehetett. Annak is megvan a lehetősége, hogy több tárgy még a talajban rejtőzik. Nádorfi Gabriella, aki szakemberként is nagy örömmel vette tudomásul, hogy az egyik legértékesebb, ha nem a legértékesebb késő római kori kincslelet hazakerült, mindenképpen folytatná az ásatásokat. A kutatások helyének meghatározásához is tudna szakmai segítséget adni.
Kérdés, hogy az ismert Seuso-kincseket, amelyeket eddig magyar részről is mindig egyben akartak tartani, miért, milyen alku részeként volt érdemes most felerészben megszerezni.
|
Orbán és Pálinkás és a kincs egyik darabja
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Vajon nem mondtunk-e le a többiről azért, hogy választási kampányfogásként Orbán Viktor fel tudja mutatni az ország előtt, hogy hazakerült a kincs?
A régészek ezt nem tartják valószínűnek: a per miatt is világhírűvé vált kincs ismert részének tulajdonjogáról hazánk soha nem mondott le. – Igaz, a kincseknek igazán egyben van nagy értéke – erősítette meg lapunknak Nagy Mihály, aki régészként hosszú évek óta szakértője a kincsleletnek, több szakcikket is publikált a témában. A kutató, aki csak a sajtóból értesült a kincslelet egy részének hazakerüléséről, szintén aláhúzta, hogy az ilyen úti étkészletek a római korban ennél jóval több tárgyból szoktak állni, és több feljegyzés, megszellőztetett információ is megerősíti a hiányzó darabok, kanalak, csészék és egyéb tárgyak létét. De a már ismert kincsekről is hiányoznak olyan részletek, például függőláncok, fogórészek, amelyek a földben maradtak vagy ismeretlen helyen lappanganak. A továbblépést egyszerűsítené, ha megszólalnának azok, akik vélhetően rendelkeznek az eltitkolt információkkal.
A lelet előkerülése rejtélyes, valamivel többet lehet tudni arról, hogy került a föld alá. A római arisztokrácia tagjai a II–III. század idején, a késő császárkorban a vándorló népek elől rejtették el őket.
Kedvező ár a Seusóért
A hét tárgyért – és a tárgyakat tartalmazó bronzüstért – kifizetett 15 millió euró kedvezőbb ár, mint amennyit másfél évvel ezelőtt Zelnik István műgyűjtő fizetett volna ugyanezért a tárgycsoportért. A pénzt, úgy látszik, az állam adta, nem a Magyar Nemzeti Bank, pedig amikor január közepén Matolcsy György elnök bejelentette, hogy az MNB négy év alatt 30 milliárd forintot szán műtárgyvásárlásra, több szakértő is arra tippelt, hogy az a pénz leginkább a Seuso-kincsekre kell majd. Lehet, hogy inkább a mostanában kibontakozó keleti nyitás jegyében a Herzog-, Hatvany- és Kornfeld-gyűjteményből származó, jelenleg a moszkvai Puskin Múzeum falain lógó képekre költik.
A most megvásárolt tárgyegyüttes egyébként lapunk információi szerint nem Lord Northampton tulajdona volt, hanem a Sotheby’s-elnök Peter Wilson családjáé, tőlük vásárolta volna meg 2012-ben Zelnik István is, ahogy valószínűleg most a magyar állam is.
|
| A Vadász-tál – Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Northampton soha nem volt az 1990-ben a Sotheby’snél aukcióra kínált, de később Magyarország és más államok jogigénye miatt visszavont 14 Seuso-tárgy egyedüli tulajdonosa, csupán néhány tárgy volt az övé. Ő jelent meg viszont a műkincsegyüttest felvásárló befektetői csoport – amelybe Wilsonék is tartoztak – arcaként mint neves műgyűjtő.
A most megvásárolt hét tárgyon kívül ismert még további hét, illetve még egy további darab is (mégpedig egy Hadrianus császárt ábrázoló ezüsttál, amely nem volt az 1990-ben aukcionálásra szánt együttesben). E további darabok egy része jelenleg Northampton volt feleségénél található, mert válásuk után a lord tulajdonhányada hozzá került. Vannak részek a csoport más tagjainál is. Szinte bizonyos, hogy a kormány az első tétel megvásárlása után ezekre is ajánlatot fog tenni.
Véres történet: A megtalálót felakasztva találták, tanú nincs vagy hallgat
A Seuso-kincseket a Dunántúlon, Polgárdi mellett hozták felszínre a hetvenes évek első felében. Egyenként adták el őket. Tíz évvel a „felbecsülhetetlen értékű” ezüstöket megtaláló Sümegh József (24) halála után bukkantak fel először a Seuso-kincsek egy New York-i árverés előtti bemutatón, ahol Lord Northampton bocsátotta árverésre őket. Polgárdi környékén többen felismerték „Sümegh Jóska kincseinek egyes darabjait” a Sotheby’s aukcióján kiállított ezüstök között. Az egyik tálon a PELSO felirat (ez a Balaton ókori neve) a tárgyak pannóniai kötődését igazolták. Később, amikor a magyar szakértők lehetőséget kaptak a tárgyakon még fellelhető anyagmaradványok vizsgálatára, a Polgárdi térségiével megegyező földmaradványt találtak rajtuk.
Mindez azonban a kincsek tulajdonjogáért 1993-ban indított New York-i perben nem számított. Mint ahogy az sem, hogy a lord hamis libanoni származási papírokkal vitte árverésre a kincseket. A bírót csak az érdekelte: látta-e bárki is, hogy ki, mikor és hol vette ki a földből a szóban forgó kincseket? Ilyen szemtanú pedig nem volt. Hiába érveltek, azaz csak próbáltak érvelni a magyar tanúk, hogy Sümegh Jóskát a kincsekért ölték meg, nem számított. Főleg, hogy a rendőrségi szakértők máig vitatkoznak, hogy felakasztották, azaz megölték, vagy csak öngyilkosságba kergették Sümeghet.
Az amerikai igazságszolgáltatás előtt esélyünk sem volt. Először is, mert csak bő tíz évvel Sümeg halála – és a kincsek feltételezhető elhurcolása – után kezdődött érdemi nyomozás a sorkatonai szolgálata utolsó napjaiban elhunyt fiatalember halála ügyében. 1980-ban a katonai ügyészek „szokványos önakasztásnak” minősítették az esetet. Nem zavarta őket, hogy a sorkatonák nem három nappal a leszerelés előtt szoktak öngyilkosok lenni, de még az sem, hogy a Polgárdi határában lévő Kőszárhegyen található romos Borbély-pincéhez, ahol Sümegh felakasztott holttestét megtalálták, három pár férfi lábnyom haladt a pince irányába, visszafelé már csak két pár.
Tíz évvel később már reménytelen volt újraindítani a nyomozást. A tanúk egy része akkor is, de még ma is hallgat. Szóbeszéd járja, hogy kézen-közön elkelt pár ezüst, melyek „a Seuso darabjai lehettek”, mások meg azért hallgatnak, főleg a kincs megtalálásának lehetséges helyéről, mert most már tudják, hogy mennyit is ér egy darabja, hátha előkerül még egy, amit jó pénzért el lehet adni. Mások meg azért nem beszélnek, mert tudják: ahhoz a kincshez vér tapad. Sümegh József vére.
Amíg elő nem került valaki, aki látta, amikor Sümegh előásta a kincseket, már ha létezett valaha is ilyen ember és él ma még, vagy nem kerül elő egy, kétséget kizáróan a Seuso-készlethez tartozó újabb darab Magyarországon, addig peres úton visszaszerezni a Seuso többi darabját szinte reménytelen. A hazatért kincsek alapos szakértői vizsgálata hozhat ugyan olyan eredményt, amely a magyar eredetet igazolja, de akkor is az marad a kérdés: az ismert darabok hol kerültek elő a földből?
Az összeállítást készítette:
Csáki Judit, Csordás Lajos, Fekete Gy. Attila, Palugyai István, Csuhaj Ildikó, Vári György
