galéria megtekintése

Az eltáncolt demokrácia

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 12. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Politikust nem, de művészcsoportot meghívtak Magyarországról a Világfórum a Demokráciáért című rendezvénysorozatra Strasbourgba.

A tánc- és médiaművészet eszközeit vegyítő Bandart Productions kortárs tánccsoportot a fórum témáihoz kapcsolódó produkció létrehozására kérte föl az uniós rendezvény főtitkára.

A világfórum témáihoz kapcsolódó, de az aktuálpolitikát nélkülöző You-Topia
A világfórum témáihoz kapcsolódó, de az aktuálpolitikát nélkülöző You-Topia

Magyarországon semekkora sajtója sem volt annak, hogy november 3. és 5. közt tartották meg Strasbourgban, az Európa Tanács központjában harmadik alkalommal a Világfórum a Demokráciáért című rendezvénysorozatot, amelyre rengeteg országból érkeztek politikusok, civil szervezetek képviselői, fiatalok és érdeklődők. Világjelenség, hogy egyre több fiatal fordul el a politikától, mert a demokrácia jelen formái és összetett kérdései távol állnak tőlük. Hogyan lehetne megújítani, fiatalossá tenni a demokratikus gyakorlatot, s a fiatalokat visszatéríteni a közéleti részvételhez? – erről szóltak a viták.

 

Magyar politikus oda nem tette be a lábát, csak a résztvevők soraiban ült egy-két magyar. A fórum zárógáláján azonban nagy sikerrel szerepelt a Bandart Productions művészcsoport. Függetlenek, előadásokat hoznak létre, amelyek megtekinthetők a Facebook-oldalukon és számos fesztiválon a szegedi Thealtertől a liverpooli Physical Festig.

Lengyel Katalin táncművész-koreográfus és Tóth-Zs. Szabolcs médiaművész Skóciában, az ottani Conflux művészeti intézménnyel koprodukcióban alkotta meg első darabját, a Dancing Graffiti (Táncoló graffiti) című produkciót. Ezt Európa számos városában előadták, így figyelt föl rájuk a Világfórum a Demokráciáért főtitkára. Új darabot rendelt tőlük, ami a rövid idő miatt kockázatosnak tűnt, de a Strasbourgban látható eredmény visszaigazolta a felkérést.

A feladat az volt, hogy a világfórum témáihoz kapcsolódjanak. Csak a programfüzetet ismerték, mindazt, amit a résztvevők majd elmondanak, nem. A rendezvény legfőbb üzenete az volt, hogy beszélni kell a problémákról, méghozzá közérthetően, a fiatalok nyelvén, az általuk használt látogatott helyszíneket, kedvelt technikákat felhasználva. Bemutatkoztak egy argentin internetpárt képviselői, akik tagjai a parlamentnek, de minden kérdést szavazásra tesznek föl az interneten, és a beérkezett eredmények szerint szavaznak – ez volna a részvételi demokrácia megújítása az internet korában. Brazilok azzal próbálkoznak, hogy kocsmában, söralátéteken tegyenek föl vitaindító kérdéseket. Vannak náluk olyan tévécsatornák, amelyek a szórakozóhelyekre viszik el a politikát, és igyekeznek a lényeget egyszerűen megfogalmazni. Németországban fontos téma a fiatalok megóvása a szélsőjobboldali hatásoktól. Ennek leghatékonyabb eszköze a humor: az újnáci nézetek nevetségessé tétele.

Bandart Productions: Lengyel Katalin és Tóth-Zs. Szabolcs
Bandart Productions: Lengyel Katalin és Tóth-Zs. Szabolcs
Fotó: Joerg Letz

A You-Topiát, a Bandart Productions nagy sikerű előadását, amellyel a strasbourgi világfórum zárult, és amelyet felállva, hosszan tartó tapssal jutalmaztak, nem könnyű elmesélni, mert a látvány dominál. Kicsit olyan, mintha a Hattyúk tavát meg a Menő Manó rajzfilmet összerázták volna. Kiderül, hogy ebből új művészeti eszközök, műfajok határvidékén utat törő képi nyelv bontakozik ki, amely ráadásul kiválóan megfelel a pragmatikus célnak is: ismét közös útra vezetni a demokráciát és a jövő nemzedékét.

A darab bővíthető, változtatható. Strasbourgban direkt kérték, hogy ne tartalmazzon aktuálpolitikai utalásokat. De ez nem vonatkozik a produkció Magyarországra szánt, bővítendő változatára, amelyhez már sorakoznak az ötletek az alkotók fejében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.