Fel tudom neked sorolni, hogy mik azok a tényezők, amik miatt a vadlúd elhagyná a szívemet, és arra az elhatározásra jutnék, hogy maradok, hogy maradnom kell, egy lakás, egy ház, egy kert, egy kutya, egy nő, egy gyerek, egy cég, egy munkahely, mindazok, amikre vigyázni kell, amiket gondozni, ápolni kell, amikért az emberek egész életükben küzdenek egy úgynevezett teljes élet reményében, de ha volt is ezek közül valamim, attól már megszabadultam, mert ha csak egyet is magamhoz szorítottam volna, akkor az életem elmozdul a kiteljesedés felé, amire alkalmatlannak érzem magam, hiába szeretem én a gyerekeket és a kutyákat és a kerteket és a nőket, nem látom, nem érzem, hogy mindehhez elég hely lenne bennem, és nincsen hitem, amivel a jól látható hibákat, az alkalmatlanságomat eltakarhatnám. A kölcsönkonyha ajtaja egy körfolyosóra nyílik, és én a konyhaasztalnál ülve látom és hallom, hogy mi folyik a körfolyosón, ahol az emberek egyetlenegy dolgot tudnak biztosan: hogy mit látnak, a körfolyosót látják, ahová reggelente kiállnak, mint egy színpadra, és elkezdődik az előadás, először Marika jelenik meg a harmadikon, aztán Terike a negyediken, aztán Erika a másodikon és Aranka a harmadikon, és minden reggel kiállnak oda, és megbeszélik, hogy mi történik, hogy mi fáj, bordabecsípődés, idegi alapon, mondja Marika, de még be sem fejezheti, már a szavába vág Terike a reumával, de mire részletezné a reumáját, már Erika jajgat az április szeszélyeiről és a frontról, amit Aranka küld el végül a bús büdösbe, hogy rohadna meg ez a front, mondja, aztán mennek a dolgukra, mennek a körfolyosóra nyíló konyhájukba, és nem sokkal később a készülő ebédek fáradt gőze áramlik fölfelé, az ötödik emelet felé, ahová leszálltam megpihenni, mert egy vadlúd lakja a szívemet, és a háztetőről ezeknek az üregi nyulaknak az életét figyelem, akik olyan izgalommal fogadták egyik reggel a gázóra-leolvasót, mintha maga a pápa látogatott volna el ebbe a Palatinus-házba, hogy megszabadítsa őket az idegi alapoktól, reumáktól és a fronthatástól.
Életemben nem láttam még olyan izgatottságot, mint amikor megjelent a gázóra-leolvasó, a riói karnevál, Pongrác, az egy elmaradt falunap ahhoz képest, amikor a gázóra-leolvasó megjelent ebben a házban, a körfolyosók megteltek a Marikákkal és Terikékkel, jön, itt van, megérkezett, mondták, megjött, hol van, kinél van, kérdezték, és én csak később értettem meg, hogy a gázóra-leolvasó nálam járt először, én fogadtam őt nagy csokor virággal a repülőtéren díszmagyarban, én voltam az a szerencsés, aki őt elsőként engedhette be a lakásba, hogy leolvassa a gázórát, az üregek fűtéséért felelős gáz órájának állását, és ha tudtam volna, hogy ez akkora esemény, akkor megkínáltam volna valami töménnyel vagy süteménnyel, pitével, akármivel, de én azt hittem, hogy ez a néni, aki egy kopott, ezüstszínű digitális fényképezőgéppel érkezett, pusztán azért jött, hogy leolvassa a gázóra állását.
Miután elment, kiléptem a körfolyosóra, és láttam, hogy Aranka fel-alá járkál, és csóválja a farkát, mint egy tacskó, mert azt hallotta, éppen abban a pillanatban hallotta a 4. emeletről, ahonnan Terike szólt le neki, hogy megy, azt mondta Terike, most megy, most indult el, és az Aranka nem bírt magával, nyüszített és maga alá vizelt örömében, mert tudta, hogy pillanatokon belül megpillantja a gázóra-leolvasót, és akkor elmondhatja neki, hogy sietett, csak a gyógyszertárba ment le, mert időre kellett mennie, de rohant vissza, mert tudta, hogy a gázóra-leolvasó 8-ra jön, és az ötödiken kezd, és ő úgy számolta, hogy visszaér a gyógyszertárból, mielőtt a gázóra-leolvasó megérkezne a harmadik emeletre, és nem tévedett, nem hibázott, jól számolt.
A lélegzetem elállt, Pongrác, megmondom őszintén, ilyet, bár sok házban laktam én már a környéken, de ilyet én még nem láttam, hogy a gázóra-leolvasó ekkora népszerűségnek örvendjen, és butaság lenne azt feltételezni, hogy mindez azért van, mert Marika és Terike és Erika és Aranka unatkozik, a Föld tágas hely és oly sokszínű, hogy az felfoghatatlan, és a sokszínűséghez az is hozzátartozik, hogy Marika olyan ember, aki erről a sokszínűségről hallani sem akar, és minden bizonnyal kinevetne, ha azt mondanám neki, hogy nézze, Marika, az ön lakása a Dunára néz, az ön lakásának a bérleti díja az irreálisabbnál is irreálisabban magas lenne, ha kiadná, és soha többé nem kellene gázszámlát fizetnie, mert ennek a lakásnak a bérleti díjából akármelyik trópusi szigeten eléldegélhetne kellemesen, de Marika szívében nem lakik és soha nem is lakott vadlúd, az ő szívében üregi nyúl lakik, ő azt felelné, én innen nem megyek most már sehova, messze van az, meg repülni kell, és én nyúl vagyok, üregi nyúl, én nem tudok repülni, és nem megyek messzire, mert az van messzi, ami nincsen, és félek, hogy lecsap rám valami ragadozó a levegőből, a világ telis-tele van borzalmakkal, a világ egy veszélyes hely, ahol az egyetlen biztonságos sarok éppen az a lépcsőház, ahol ő lakik, ezt mondaná Marika, és igaza is van, jól van ez így, Pongrác, Marika maradjon otthon, és dolgozzon csak szorgalmasan az idegi alapjain az irreálisan magas bérleti díjaktól virágzó körfolyosón, ahol én reggelente azon gondolkodom, vajon merre menjek, mit pakoljak a kis bőröndömbe, amibe olyan zseniálisan el tudom raktározni az egész életemet.
12 kilogrammal indultam útnak november közepén, és 12 kilogrammal érkeztem vissza március végén, ennél még te is nehezebb vagy, Pongrác, így aztán elmondhatjuk, hogy annyit nyom az életem, mint egy sovány négyéves vagy három jól megtermett vadlúd. És ezen, azt neked mindenképpen tudnod kell, rengeteget dolgoztam.
